Palya Bea és kísérőzenészei tököli koncertjén úgy érezhettük magunkat, mintha egy átlagos vidéki művházban lennénk, csupán a körülbelül 80 elítélt rabruhája – szürke a nagykorúaknak, zöld a fiataloknak – emlékeztetett arra, hogy egy börtön épületében vagyunk. Csáti Ágnes büntetés-végrehajtási százados a magyarnarancs.hu-nak elmondta, hogy egy nyári programsorozat lezárásaként, a fogvatartottak véleményét is kikérve szervezték az augusztus 29-i fellépést. Az intézményben ugyanis a fiatalkorúak iskolai vagy szakiskolai oktatásban vesznek részt, így a nyári szünetben igénylik a szórakozást. „Fő profilunk a munkáltatás, de nagy hangsúlyt fektetünk a szabadidő hasznos eltöltésére is” – mondta Csáti.
| ||
Az énekesnőnek nem ez volt az első hasonló koncertje, korábban többször fellépett a Maglódi úti börtönben és az esztergomi leánynevelő intézetben is. Ennek megfelelően Ifjabb Tóth Pisti gitárossal és Bodoczki Ernő bőgőssel egyetemben magától értetődő természetességgel vette az akadályt, és a harmadik számtól megnyerte magának a rabok odaadó figyelmét, holott ugyanők pár perccel korábban a művészek és a sajtó jelenléte miatt még láthatóan feszengve foglalták el helyüket („Nyugi, csak az Index meg a Narancs van itt” – oldotta egy ponton a feszültséget Palya), de a dalok végét és a remek szólókat mind ütemesebb tapsban és hangosabb füttyögésben kifejeződő lelkesedés kísérte.
| ||
A koncert fő erőssége mégis a közönség bevonása és – nem csak átvitt értelemben való – megszólítása volt. Ehhez Palya Bea a legváltozatosabb trükköket alkalmazta. Először csak a taps és a csettintés volt a feladat, később dobolással, tánccal, együttes és szóló énekléssel is bekapcsolódhattak az elítéltek. A két bátor, saját dallal előálló jelentkezőt hallgatva elég mondvacsináltnak tűntek a tehetségkutató műsorok kihalása melletti érvek. A legfelemelőbb rész mégis az volt, amikor az énekesnő álmaik felől érdeklődött a raboknál, melyekre aztán a zenekar improvizációkkal válaszolt. „Hiszek a zene csodatévő erejében, abban, hogy a legnehezebb helyzeteken is átsegítheti az embert” – magyarázta Palya Bea. A legtöbb elítélt természetesen a minél korábbi szabadulásra vágyott, de az sem ért senkit meglepetésként, hogy többen szerettek volna pénzt vagy nőt az ágyukba. Improvizációt végül a „pincér egy hajón”, a „villanyszerelő” és a „gyógyuljon meg a feleségem” témákra hallhattunk.
| ||
A visszataps – ilyen is volt! – után az énekesnő kislányáról mesélt az elítélteknek, majd kíséret nélkül elénekelte Elszálló című dalát. Ekkorra dőlt el az a mindaddig nyitott kérdés, hogy vajon nem infantilizálja-e túlságosan közönségét Palya Bea. „Eljutottunk oda, amit a legelején is gondoltam, hogy ők nem fogvatartottak, hanem egyszerűen emberek, akik örülnek, ha jó zenét hallanak és szeretetet kapnak” – mondta lapunknak az énekesnő, aki az ilyen fellépéseket nem egyoldalú segítségnyújtásként, hanem kétirányú folyamatként értékeli. „Látni, hogy másfél óra alatt hogyan alakulnak át, az nekem is hatalmas élmény.”
A magyarnarancs.hu-nak nyilatkozó elítéltek mind pozitív csalódásként írták le a koncertet, mint mondták, Palya Bea munkásságáról nem sokat tudtak, de látták a tévében, és úgy gondolták, érdemes ezt a műfajt is kipróbálni. „Elvarázsolt bennünket a műsor. Engem leginkább a művésznő lelkivilága fogott meg, én is elgondolkodtam a szülőség, a gyereknevelés dolgain” – mesélte az egyik nagykorú fogvatartott.
| ||
Csáti Ágnes is úgy látja, hogy az intézmény lakóinak pszichés állapotán segítenek ezek a programok, a résztvevőket a munkabeosztást is figyelembe véve az alapján is válogatták, hogy a nevelők szerint kire fért rá a mókuskerékből való kimozdulás. „Egyébként nagyon sokféle elítélt látta a műsort, van, aki 13 nap múlva, van, aki 3 év múlva szabadul” – tájékoztatott a százados. Palya Bea is azt hangsúlyozta, hogy a zenének segítenie kell a nehéz helyzetekben. Ő maga nem csupán problémáin, de minden fontosabb szituáción is a zene segítségével jut túl. „Bár az is hozzátartozik a dologhoz, hogy nem is tudom, milyen lehet éneklés nélkül élni, mivel sosem próbáltam” – mondta.
A koncert lezárultával lassan visszaállt a börtön rendje, előjöttek a protokolláris kérdések: ki hogyan megy vissza a szálláshelyére, ki nyilatkozhat, kinek mutathatjuk az arcát. Mi is ekkor döbbentünk rá, hogy 80 elítélttel és csupán egy-két őrrel ültük végig a műsort. Talán másfél órára a rabok is elfelejtették, hol is vannak.
