Jól jöhetett az idei poloskainvázió ellen a korai meleg

  • narancs.hu
  • 2024. április 23.

Élet + Mód

Az áprilisi nyár utáni "február" segíthet abban, hogy idén kevesebb büdösbogárral küszködjünk. 

Habár közel 900 poloskafaj él hazánkban, mostanság valójában egyetlen fajt emleget „poloskaként” szinte mindenki Magyarországon, ez pedig az ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys), amelyet évente kétszer, ősszel és tavasszal érzékelünk nagy számban.

Szeptember-október környékén csoportosan vonulnak téli pihenőre,  melynek kedvelt helyszínei az emberi építmények, nem kevés kellemetlenséget okozva az ott lakóknak, a másik tömeges megjelenést pedig mostanság, tavasszal érzékelhetjük, amikor az áttelelt egyedek kirajzanak.

Kóbor Péter, a HUN-REN (a korábban az MTA-hoz tartozó, mostani nevén Magyar Kutatási Hálózat) Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének entomológusa szerint az idei hirtelen jött meleg akár még segíthet is a poloskák ellen

 
Márványpoloska
 
Fotó: HUN-REN

"A hirtelen jött áprilisi nyár akár még vissza is üthet a szempontjukból. Ha a gyors felmelegedés miatt a tartalékaikat egyébként már teljesen felélt állatok ugyanis befejezik a telelést és kirajzanak, viszont még nincsen elég táplálékforrás, s ráadásul közben bejön egy hűvösebb időszak és a növények virágzása  megreked, akkor a poloskák egy jelentős része éhen halhat" – mondja Kóbor Péter, aki szerint ugyan más poloskáknál is megfigyelhető a tömeges telelőhelykeresés, de azért az ázsiai márványospoloskákkal gyűlik meg különösen a bajunk, mert ők előnyben részesítik a lakóházak rejtekeit, repedéseit.

Kutatási eredmények szerint ezek a poloskák egy úgynevezett "telelő feromont" választanak ki ősszel, amellyel a fajtársakat csalogatják, s így gyűlnek össze egy helyre. Ha viszont a poloskák már közel vannak egymáshoz, akkor a csápjukkal dobolva, rezgéseket keltve kommunikálnak, így rendezik egységgé azt a sűrű csoportot, amely szigetelő és mechanikai védelmet is nyújt, különösen a csoport belső részén lévő példányoknak.

A Délkelet-Ázsiából származó inváziós faj első hazai példányait 2013-ban fogták be a Soroksári Botanikus Kertben, ma pedig egyedszámban már messze felülmúlja az őshonos poloskákat. A kutató szerint ennek okát a számukra egyre kedvezőbb magyarországi éghajlati viszonyokban kell keresni, ráadásul ebben a régióban nincsenek jelen azok a kórokozók, élősködők, illetve ragadozók, amelyek szabályoznák a populációik egyedszámát.

Kóbor Péter elmondta, hogy egy közösségi adatgyűjtésen alapuló, még zajló felmérés előzetes adatai alapján Magyarországon egyelőre a kiskertekben okoznak problémát a márványospoloskák, ott viszont egyre jelentősebb a kártételük, a paradicsom, a paprika, az alma, az őszibarack és a körte szerepel a céltáblájuk közepén. Az Egyesült Államokban dollártízmilliókban mérhető az általuk okozott mezőgazdasági kár.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a legszívesebben a már szüret előtt álló gyümölcsöket támadják meg szúró-szívó szájszervükkel. Ilyenkor a rovarölő permetezés a hosszú kivárási idő miatt már nem segítene, hiszen a gyümölcs megrohadna, mire leszedhetnék a termelők, ráadásul a kutatások szerint e poloskák "elég jól bírják" a különböző permetszereket.  Azt pedig, hogy valamelyik természetes ellenség, például madár, vagy rovar "rákapjon a márványospoloska ízére", nehezíti annak kémiai védekezése. Az állat ugyanis olyan bűzanyagot bocsát ki, ami egyrészt taszító, sőt bizonyos rovarokra mérgező is lehet.

A kutatók intenzíven keresik a hatékony védekezést a márványpoloskák ellen, de hogy mi lesz az általánosan bevethető módszer, még nem látszik. Kóbor Péter elmondta, a HUN-REN ATK Növényvédelmi Intézetében is folytak kísérletek ezügyben, az egyik ötlet szerint mivel e kártevők a sötét helyeket keresik, egy fűtött fekete dobozt helyeztek ki, amelyben igen nagy számban gyűltek össze e rovarok, innen azonban még hosszú az út egy költséghatékony, általánosan alkalmazható poloskabefogó kifejlesztéséhez.

A poloskaivánzió elleni hatékony védekezésként Kóbor Péter a jól záródó, erős szúnyoghálót javasolja, de az is hasznos, ha a kertben kiteregetett ruhákat jól kirázzuk, mielőtt behozzuk a lakásba. Az összeporszívózás ugyancsak nem elvetendő: van, aki egy harisnyát tesz a porszívócsőbe, ami szépen összegyűjti a lakásba jutott egyedeket.

Arra kérdésre, van-e valamilyen előrejelzés arra, hogy meddig tudnak még ezek az állatok terjeszkedni, a szakember elmondta, ha nem jelennek meg olyan természetes ellenségeik, amelyek a populációikat szabályoznák, akkor a mostani elterjedtségi szintjük hosszabb távon is "beálltnak" lesz tekinthető. Azaz az elmúlt években tapasztalt méretű rajzások általánossá válnak, ugyanakkor a jelenleginél "erősebb jelenlétük" már nem várható.

Kóbor Péter azt is elmondta, a közösségi oldalakon vannak, akik arról számolnak be, hogy az erdőben vagy az udvaron megcsípte őket egy poloska: ez a parkokban előforduló – szintén betelepült – platán csipkéspoloska (Corythucha ciliata) lehet, amely olykor-olykor próbaszúrásokat végezhet a bőrükön. Ők tehát nem táplálkozási célzattal csípnek belénk, hanem – miután leestek a falevélről – az új területet próbálják így feltérképezni. Az ilyen csípések a poloska emésztőnedvének hatására valóban okozhatnak bőrirritációt.

Arra kérdésre, hogy több lesz-e poloska idén, a kutató szerint még nem lehet érdemben válaszolni: A felszaporodásukat egy kicsit gátolhatják az aszályos nyári időszakok, amikor a lárvák „belesülnek” a bőrükbe, de ezen kívül rengeteg tényező befolyásolja majd, hogy idén mekkora szaporulattal kell számolni

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.