A természetet járva a nyár elejétől-derekától egészen a télbe nyúlóan lehet érett gyümölcsöket találni. Jelen összefoglalónkban a legfontosabbak, a zömmel őshonos, illetve a természetbe rég kiszökött vadgyümölcsök fértek el.
Október 1-jén a Kinizsi Természetbarát Egyesület (KTE) a Visegrádi-hegységbe, Körtvélyespusztára szervezett túrát a Veres Gyuri pihenőhöz. Aki odament, kapott 30 pontot, és egy majdnem feledésbe merült turistaegyesületre emlékezett.
Szinte gyerekfejjel indult útnak, a világ legjobb séfjeitől tanult, s nyolc év után megszerezte első Michelin-csillagát. Nem a Liszt Ferenc téren, nem a Ráday utcában, hanem Sanghajban.
Minifát nevelni a lakásban nagyszerű dolog, és ma már hazánkban is be lehet ilyet szerezni a Szent István körúton. De mit tud egy bonszaj? És mitől lesz neki jó velünk az élet? Beugrottunk megkérdezni.
Forradalom zajlik az agykutatásban: már az utóbbi évtizedben is sokkal többet tudtunk meg központi vezérlőnk működéséről, és a távlatok beláthatatlanok. Az alvás, a tanulás és a felejtés, az álmok, a kreativitás titkairól, mechanizmusáról is kérdeztük az MTA doktorát. Ez az interjú az első darabja a Narancs most induló tudósportré-sorozatának.
Jövőre a nyaraláson már nem kell kikapcsolni a mobilokat, hiszen 2017. június 15-től megszűnnek az európai roamingdíjak. Amennyire jól hangzik, legalább annyi kérdést is felvet az intézkedés, amely az uniós döntéshozatal nehézségeire is rávilágít.
Az orvosok elvándorlása évek óta probléma, amelyen a döntéshozók szerint végre enyhíthet az idén meghirdetett béremelés. De nem csak pénzről van szó: az érintettek rendszerszintű változásokat szeretnének, mint például a hálapénz vagy a túlterheltség megszüntetése.
A magyar állam elvette a levéltárukat, az épületüket, de a baloldali szellemiségű tudományos kutatóintézet még reménykedik a bíróságok függetlenségében. Úgy tűnik, a még az MSZP által alapított Politikatörténeti Intézet az Orbán-kormány szimbolikus politizálásának áldozata lett.
Idén először magyar fiatalok is csatlakozhattak a holokauszt-emléknappal záródó nemzetközi megemlékezéssorozathoz. A Krókusz Projekt nevet viselő kezdeményezés hazai képviselőjét, Pap Ágnest, a Szembenézés Alapítvány elnökét kérdeztük.