A fekete szeder és rokonai Szúrós indáiról, de sötétlő, páratlanul zamatos, édes-savanykás terméséről is felismerjük a fekete szedret (Rubus fruticosus). Tudjuk, hogy nemesített változatát termesztik, de magam még nem kóstoltam olyat, ami felvette volna a versenyt a vadon termőkkel.
Leginkább erdők szélén, mezőkön, árokpartokon, irtásokon találjuk meg, hiszen napfény kell neki; az árnyékban növekvő növény örökké fanyar-savanyú marad. Akkor jó, ha termése megfeketedik, a piros és bordó éretlen. Augusztus elejétől az ősz első feléig szedhető – de nem is olyan könnyű az. Tüskés indáival folyton terjeszkedik, s az így létrejövő bozótos természetes akadályként nehezíti a hozzáférést, ráadásul a visszahajló tüskék is csapdába ejthetnek. De néhány karcolás még nem a világ, az eredmény megér néhány apró szakadást és szúrást.
Akkor járunk el a leghelyesebben, ha azon frissiben be is habzsoljuk a zsákmányt! Mert a fekete szedret ugyan le lehet fagyasztani, de kiolvasztás után már egy egészen más aromájú, állagú és textúrájú terméket kapunk. A szederből csodás szörp és lekvár készíthető, erjesztett formában (gyümölcsbor, pálinka) is felhasználható, de ehhez már igen jelentős mennyiség kelletik. Nem kell megijedni közeli rokonától, a hamvas szedertől (Rubus cæsius) sem, ez ugyan nem hoz dús termést, de kis fekete bogyói annál finomabbak.
Erdei szamóca Erdőszélen, tisztásokon találjuk meg az eper eredeti, vadon termő változatát (Fragaria vesca), bár fűszeres, zamatos íze csak távolról emlékeztet a nemesített kerti szamócafélékre. Jórészt a nyár első felében hozza gyümölcsét. Az apró szamócaterméseket ugyancsak felesleges hosszan tartogatni, úgysem tudunk annyit leszüretelni, hogy lekvárt főzzünk belőle. Sajnos még ennél is ritkább a fehérespiros, az inkább száraz gyepeken élő csattogó vagy csattanó szamóca (Fragaria viridis).
Áfonyafélék Ritka fajokról van szó, ráadásul nálunk mind a tőzegáfonya, mind a vörös áfonya szigorú védettség alatt áll – tehát a növény termésének gyűjtése engedélyhez kötött. (Az egyéb szabályokról lásd Mit mond a törvény? című keretes írásunkat.) Akit ez nem riaszt vissza, az persze gyűjtheti, bár nem egyszerű fellelni őket. Vörös áfonya (Vaccinium vitis-idaea) a Zempléni-hegységben, a Mecsekben és a Nyugat-Dunántúl domb- és hegyvidékein fordul elő, nem éppen sűrű állományokban. Fekete áfonyát (Vaccinium myrtillus) csak az Alpokalján találunk (itt viszonylag gyakori), viszont a tőzegáfonya (Vaccinium oxycoccos) zömmel a védett tőzeglápokon található, ahová nem jár az átlag turista. Annyi azonban biztos, hogy a fekete áfonya idénye még tart, termését pedig nem csupán kivételes ízéért, de gyógyhatásáért is fogyasztják. Szörp, tea, bor és likőr is készül belőle, melyeket rendre bélpanaszok ellen javallnak.
Kökény Viszonylag alacsony, tüskés bokrán a kékes színű gyümölcseit mostanában hozza. Határozottan fanyar, savanykás, összehúzza a szánkban található nyálkahártyákat (ezt hívják adsztringenciának), ezért fogyasztása ritkán okoz érzéki élvezetet… A legtöbben azzal hitegetik magukat, hogy amikor a dér megcsípte – vagyis az első fagyok szétroncsolták a bogyók belső sejtszerkezetét –, akkor sokkal finomabb, édesebb lesz, de ez csupán illúzió. Úgy tartják róla, hogy gyógyhatású, amit zömmel ugyanazoknak a fitokémiai vegyületeknek köszönhetünk, amelyeknek a fanyar ízét is. Tudományos neve (Prunus spinosa) alapján is feltűnhet, hogy rokona a szilvának; magas pektintartalma miatt lekvárkészítéshez ideális, bár némi cukor nem árt hozzá. Bor és pálinka is készíthető belőle – miből nem?
Csipkebogyó, azaz hecsedli A vadrózsafélék gyümölcse, egészen pontosan áltermése. Meglehetősen sok van belőle, többnyire ugyanannak a fajnak (Rosa canina) az alfajai. Gyakran a finomkodó csipkebogyó helyett a póriasan svábos hecsedli néven illetik, miképpen az ebből készült termékeket, a lekvárt és a szörpöt is. Utóbbiban marad valamennyi a növény kivételes C-vitamin-tartalmából is, de a lekvárból a hosszas főzés jórészt elpusztítja az aszkorbinsavat. Az ízét viszont nem befolyásolja: krémes és selymes zamatú, kivételesen finom. Ellenben a nyers csipkebogyótermés elfogyasztását nem javasolnánk, a benne található finom, szúrós szálak ugyanis feltapadnak a szájpadlásra, a garatra, és sokáig irritálhatják e szerveinket. A dércsípte, rendesen szétfagyott példányokból esetleg kiszívhatjuk a gyümölcshúst, de a nehezen kiköphető sok apró mag akkor is megkeseríti az élvezetet.
Vadkörte A tisztásokon, erdőszéleken, irtásokon maradványfaként gyakori, fűszeres, kissé savanykás ízű vadkörte (Pyrus pyraster) a nemesítettnél apróbb, de azért nem lebecsülendő méretű. Sárgás-pirosas termése is ilyenkor érik, a cukortartalmával sincs gond. A legjobb egyből felfalni, mert nyersen nem lehet tárolni. Ha mégis hazavisszük, eltehetjük befőttnek, készíthetünk belőle lekvárt, és persze bort meg pálinkát. Sokan úgy tudják, hogy a nemes körtefélék zömmel nem ettől, hanem egy ázsiai rokontól (Pyrus caucasica) származnak, de igazság szerint a két faj kereszteződik egymással.
Som Erdeink megbecsült, ízletes termést, úgynevezett csontárt hozó fáját (Cornus mas) többnyire olyan helyen találjuk, ahol van némi napfény, itt érik be előbb piros, majd sötétbordó termése. Az érett somban van némi cukor, mégis savanykás ízű, ám ehhez utánozhatatlan aroma, jellegzetes mellékíz társul. Az érett termés nyersen is fenséges, de a többiekhez hasonlóan lekvárt, szörpöt és mindenféle szeszes italokat is készíthetünk belőle. Érdekesség, hogy számos Budapest környéki erdőben, sőt a város lakóövezeti zónáiban is találunk somfákat – például a Gellérthegyen.
Bodza Köztudott, hogy a fekete bodza (Sambucus nigra) illatos virágait sokan szörp és fánk alapanyagaként használják. Ám a növény nyár közepén gyümölcsöt is hoz, amit szintén lehet gyűjtögetni. A madarakat leszámítva nyersen szinte senki nem eszi, ám a savanyú, C-vitaminban (és más vitaminokban, továbbá antocián festékanyagokban) gazdag termés hőkezelés és némi cukrozás után lekvárrá, szörppé, likőrré, borrá alakítható. Ráadásul a bodzalé elsőrangú színezék, szinte nincs olyan piros gyümölcsszörp, amibe ne tennének egy kicsit; nélküle például a csak málnából készült szörp némi hígítás után majdnem elveszítené színét.
Galagonya Weöres Sándor halhatatlan sorainak köszönhetően tudjuk, hogy őszi éjjel izzik ruhája. A galagonya (Crataegus monogyna) a valóságban 3–6 méteres fának is megnövő vagy kisebb bokrot alkotó, enyhén tövises növény, ami ilyenkor ősszel hozza meg lisztes, leginkább seízű termését, mely voltaképpen apró almácska. Leszedhetjük, de minek – jobb meghagyni a madaraknak.
Csonthéjasok Erdeinkben rengeteg a diófa (Juglans regia). Nem vadnövények, többnyire a kerti termésekből verődtek fel, épp ezért ugyanolyanok is, mint a kerítésen belüliek. Az eredetileg mediterrán mandula (Prunus dulcis) is kivadult az elmúlt évszázad során, de csak bizonyos mikrokörnyezeteket kedvel: a Mecsek déli lejtőin, a Balaton-felvidéken, a Budai-hegységben, a Vértesalján, a Mátraalján találhatjuk meg. Mielőtt teleszednénk vele a zsebünket, érdemes tesztelni, nem keserű mandula-e. Noha a hiedelmekkel szemben néhány szemtől vagy akár egy maroknyitól sem kapunk ciánmérgezést, de ettől még nincs kellemes íze. A két előző fajjal szemben a mogyoró (Corylus avellana) a legutóbbi eljegesedés vége óta őshonos nálunk; bizonyos típusú növénytársulásokban pedig természetes erdőalkotó. Termése ehető, csak fel kell törni. További érdekesség a Kárpát-medencében eredetileg csupán Dél-Erdélyben, a Déli-Kárpátokban honos, ám betelepített és sokfelé kivadult törökmogyoró (Corylus colurna), amit néhol tudatosan erdőalkotóként is telepítettek, sőt ez vált a parkok egyik leggyakoribb fájává. Termése még az őshonos mogyorónál is finomabb, állítólag egészséges is – sajátos olajtartalma miatt. Messziről felismerhető, mivel ún. mirigyszőrös kopáncsokban ülnek a kis makktermések, s ezek nemcsak a fán csüngenek, de vastagon borítják a környékét is. A szőrös, ragadós kupacsok csapdaként is szolgálnak: a beleragadt apró rovarokat a fa megemészti, testük anyagát pedig hasznosítja.
| Mit mond a törvény? Az erdei gyűjtögetés a hatályos törvény alapján az erdei haszonvétel fogalmába tartozik. A saját szükségletre történő gyűjtést a törvény szerint tűrnie kell az erdőgazdálkodónak, például személyenként naponta két kilogramm gyümölcsöt vagy gombát bárki összeszedhet. Tudnunk kell azonban, hogy az egyéni szükségletet meghaladó mennyiséget csak az erdőgazdálkodó előzetes írásbeli hozzájárulásával gyűjthetünk. Az ún. életvitelszerű gyűjtögetőknek tehát engedélyt kell kérni, ami pénzbe kerül, bár általában nem nagy összeg – tájegységtől függően heti 5-800 forint. |
