A mindentudók magánya

  • Kálmán C. György
  • 2012. október 1.

Első változat

Mindnyájan félünk a szellemi hanyatlástól – a bölcs emberek kérik is, hogy mások figyelmeztessék őket erre.

Régi könyvekben nagy bölcsességek vannak.

„– Szóval, kedves Gil Blasom – folytatta a főpap –, egyvalamit föltétlenül elvárok tőled: ha észreveszed, hogy tollam fárad, kifejező erőm csökken, ne mulaszd el figyelmeztetni rá. E tekintetben önmagamban nem bízhatom, a hiúság könnyen megtéveszthet. Az ilyesmi észrevételéhez elfogulatlan elme kell. Téged szemeltelek ki e célra, tudom, hogy értelmes vagy, ítéleted el fogom fogadni.” (Alain-René Lesage: Gil Blas de Santillana históriája [1715]. Ford. Kolozsvári-Grandpierre Emil)

Talán tudatosan, talán nem, de a granadai érsek szavait ismételte Szentágothai János, az anatómia kiváló tudósa, amikor a rendszerváltás után parlamenti képviselő lett (az MDF színeiben). Mint egy interjújában elmondta, megkérte kollégáit és barátait, azonnal adják tudtára, ha azt tapasztalják, hogy értelme hanyatlik, gondolkodása, szelleme már nem a régi.

Mi tagadás, mindnyájan rászorulunk efféle kontrollra.

Furcsák, kiszámíthatatlanok az ember asszociációi, valahogy a granadai érsek és Szentágothai professzor jutott az eszembe, amikor azt olvastam, hogy Pálinkás József fizikus, az MTA elnöke a közgazdász-vándorgyűlésen „beszélt az iPhone5-jelenségről is. Szerinte az, hogy emberek képesek voltak éjszaka sorban állni egy bolt előtt csak azért, hogy egy néhány milliméterrel vékonyabb telefont megvegyenek, azt jelzi, hogy ezek az emberek elszakadtak a valóságtól. Úgy vélte, az anyagi növekedés, a folyamatos GDP-növelés helyett új célok kellenek, az innováció lehet a fenntartható fejlődés pillére.” (Kommentár ehhez itt.)

Szabályozni, intézményesíteni a visszajelzéseket nyilván nem lehet – aligha állíthatunk minden közszereplő mellé egy-egy jó szemű pszichiátert, empatikus lelkigondozót, szelíd szavú tanácsadót. Pedig, látjuk, milyen sokaknak szükségük lenne a halk, meggyőző figyelmeztetésre. Ha például valaki azt kezdi gondolni, hogy a társadalmi, szellemi, politikai, tudományos élet valamennyi zegében-zugában remekül kiismeri magát, és bármiről fontos mondanivalója van – ez elég biztos jel. Vagy… bele sem merek gondolni: ha ezeknek az embereknek már megbízottjaik, erre kifejezetten felkért ismerőseik nincsenek is – jóakaratú kollégáik sincsenek? Ne adj' isten: családjuk, barátaik?

Szörnyű magányos élet lehet ez.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.