A mindentudók magánya

  • Kálmán C. György
  • 2012. október 1.

Első változat

Mindnyájan félünk a szellemi hanyatlástól – a bölcs emberek kérik is, hogy mások figyelmeztessék őket erre.

Régi könyvekben nagy bölcsességek vannak.

„– Szóval, kedves Gil Blasom – folytatta a főpap –, egyvalamit föltétlenül elvárok tőled: ha észreveszed, hogy tollam fárad, kifejező erőm csökken, ne mulaszd el figyelmeztetni rá. E tekintetben önmagamban nem bízhatom, a hiúság könnyen megtéveszthet. Az ilyesmi észrevételéhez elfogulatlan elme kell. Téged szemeltelek ki e célra, tudom, hogy értelmes vagy, ítéleted el fogom fogadni.” (Alain-René Lesage: Gil Blas de Santillana históriája [1715]. Ford. Kolozsvári-Grandpierre Emil)

Talán tudatosan, talán nem, de a granadai érsek szavait ismételte Szentágothai János, az anatómia kiváló tudósa, amikor a rendszerváltás után parlamenti képviselő lett (az MDF színeiben). Mint egy interjújában elmondta, megkérte kollégáit és barátait, azonnal adják tudtára, ha azt tapasztalják, hogy értelme hanyatlik, gondolkodása, szelleme már nem a régi.

Mi tagadás, mindnyájan rászorulunk efféle kontrollra.

Furcsák, kiszámíthatatlanok az ember asszociációi, valahogy a granadai érsek és Szentágothai professzor jutott az eszembe, amikor azt olvastam, hogy Pálinkás József fizikus, az MTA elnöke a közgazdász-vándorgyűlésen „beszélt az iPhone5-jelenségről is. Szerinte az, hogy emberek képesek voltak éjszaka sorban állni egy bolt előtt csak azért, hogy egy néhány milliméterrel vékonyabb telefont megvegyenek, azt jelzi, hogy ezek az emberek elszakadtak a valóságtól. Úgy vélte, az anyagi növekedés, a folyamatos GDP-növelés helyett új célok kellenek, az innováció lehet a fenntartható fejlődés pillére.” (Kommentár ehhez itt.)

Szabályozni, intézményesíteni a visszajelzéseket nyilván nem lehet – aligha állíthatunk minden közszereplő mellé egy-egy jó szemű pszichiátert, empatikus lelkigondozót, szelíd szavú tanácsadót. Pedig, látjuk, milyen sokaknak szükségük lenne a halk, meggyőző figyelmeztetésre. Ha például valaki azt kezdi gondolni, hogy a társadalmi, szellemi, politikai, tudományos élet valamennyi zegében-zugában remekül kiismeri magát, és bármiről fontos mondanivalója van – ez elég biztos jel. Vagy… bele sem merek gondolni: ha ezeknek az embereknek már megbízottjaik, erre kifejezetten felkért ismerőseik nincsenek is – jóakaratú kollégáik sincsenek? Ne adj' isten: családjuk, barátaik?

Szörnyű magányos élet lehet ez.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.