Kálmán C. György: A szonett

  • Kálmán C. György
  • 2016. augusztus 7.

Első változat

Sporttudósításunk következik.

Aki figyelemmel kísérte Kovács Béla* felkészülését, tudja, hogy kemény munka áll mögötte; komoly megmérettetések vártak rá az edzőtáborban, nem volt lazsálás, szigorú napirend és diéta. Oda kellett tennie magát minden áldott nap, de magával is kifejezetten szigorú volt, időzítette a csúcsformáját, semmi lazaságot nem engedélyezett magának.

Most mindenki nagy izgalommal várja a végeredményt, amit Béla eddig beletett, elszántságban, erőben, technikában, annak meg kell, hogy legyen a gyümölcse.

Szépen indul az eleje, jól van, Béla, szépek a keresztrímek, és nem döccen a ritmus sem. Bravó. Érzek némi képzavart, de ezen gyorsan túl lehet lendülni, talán nem ront az összképen. Egyelőre teljes a siker, maradéktalanul boldogok lehetünk, Béla letette a névjegyét. Látszik, hogy teljesen ott van, uralja a feladatot, csak így tovább.

false

Na, most jön a második quartina, szakértők tudják – most kérdeztem meg egy bolíviai tudósítót, ő is megerősítette –, hogy itt dől el... ha nem is minden, de nagyon sok minden. Ez talán a legnehezebb. Kovács Béla láthatólag erőt gyűjt, mintha ki is ülne az arcára a koncentráció. És igen! Megvan ez is! Az a két asszonánc bőven belül van az engedélyezett hibahatáron, és sikerült továbbfűznie, sőt kikerekítenie az első négy sor metaforáit, elegáns megoldás. Talán még jobb is, mint a kezdet, ahol érződött egy kis bizonytalanság.

Az első tercina... hát, ez bizony nagy csalódás. Mintha nem volna ott fejben, elveszítette a sodrást, nincs már meg az első nyolc sor lendülete (svungja, mi ezt így szoktuk mondani, elnézést), kipukkadt, leeresztett vajon? Nagy kár lenne, így megy pocsékba az elmúlt hetek, sőt évek kemény munkája? Szétesett, pontatlan, a rímek zűrösek, a ritmus kusza – hát mi lesz, Béla? Hogy hozod ezt vissza? Kovács edzője mondta nemrég, hogy Béla nagy állóképességéről híres, a végén is tud fordítani, olyan energiákat mozgósít, amik túlvannak az emberi teljesítőképességen. Most kellene felpörögni, egy utolsó nagy erőfeszítés!

De hát nem. Lehet, hogy az étkezési szokások? Mást kellene fogyasztania ilyen nagy események előtt? Vagy a túlfeszített edzésmunka? Talán emlékszünk rá, néhány évvel ezelőtt csúnyán beakadt az egyik verslába, az is előjöhetett most. Így aztán a második tercina valamit javít, de az elpuskázott lehetőséget nem tudja visszahozni. Elkészült az erejével, hiába. Nem valószínű, hogy értékelhető a bátorság, amivel felborította a rímképletet, még ha a metrum bravúros is.

El kell búcsúznunk Kovács Bélától, minden jel erre mutat. Most nem sikerült, a szakemberek dolga, hogy kielemezzék, a felkészültségben, a körülményekben vagy a koncentrációban volt-e a hiba. megvannak a tanulságai a mostani teljesítménynek, le kell szűrni ezeket, és menni tovább.

Az élet megy tovább.

 


 

 

*Kitalált név. Minden hasonlóság stb.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.