Van egy régi német történet, amelynek a veleje az, hogy egy panaszos az igazát keresi: ír is egy ismerős jogtudós segítségével panasziratot, „amelyben, körülményesen ismertetve a gaztettet, amelyet a tronkai Vencel úrfi rajta és Herse nevű szolgáján elkövetett, a bűnösnek törvényes megbüntetését, a lovaknak előző állapotukba való visszaállítását és ama kárnak a megtérítését kérte, amelyet mind ő, mind pedig szolgája az előadottak által szenvedett. A jogeset igazán világos volt. Az a körülmény, hogy a lovakat törvényellenesen ott fogták, döntő fényt vetett minden egyébre; s a lócsiszárnak az a követelése, hogy lovait egészségesen adják vissza, még abban az esetben is jogosnak tetszett volna, ha valaki föltételezi, hogy a lovak csak véletlenül betegedtek meg.”
| ||
„Mindazonáltal hónapok múltak el és már az esztendő vége közeledett, s még mindig nem kapott Szászországból értesítést a panaszáról, amelyet ott benyújtott, nem is szólva a végzésről. Miután újólag is többször fordult a törvényszékhez, bizalmas levélben kérdezte meg az ügyvédjét, mi az oka ennek a rendkívüli huzavonának; és megtudta, hogy a panaszt felsőbb utasításra a drezdai törvényszéken teljesen elsüllyesztették. A lócsiszár megütközött válaszára, hogy mi hát ennek az oka, az ügyvéd azt jelentette, hogy a tronkai Vencel úrfi atyafiságban áll két nemesúrral, a tronkai Hinzcel és Kunzcal, akik közül az egyik az uralkodó személye mellett pohárnok, a másik meg éppenséggel kamarás. Még azt a tanácsot is adta, ne fárassza magát tovább a bíróságoknál, hanem iparkodjék mielőbb birtokába jutni a tronkai várban lévő lovaknak, s értésére adta, hogy a várúrfi, aki most a fővárosban tartózkodik, úgy látszik, utasította az embereit, hogy a lovakat szolgáltassák ki neki; az ügyvéd azzal a kéréssel zárta levelét, hogy amennyiben Kohlhaas mindebbe nem nyugodnék bele, további megbízásoktól ebben az ügyben kímélje meg őt.”
Érthető, hogy ez a jogeset nagy port kavart, a panaszos nem nyugodott bele az elhessegető, őt semmibe vevő döntésbe (vagy inkább: nem döntésbe), még meglehetősen sikeres irodalmi mű is feldolgozta a történetet.
De hát ez nagyon rég volt, és messze, Szászországban. Ma és nálunk ilyen nincs. Ma és nálunk szó sem lehet arról, hogy a törvényszék „elsüllyesszen”, éspedig holmi személyes összefonódások miatt bármilyen panaszt, feljelentést, kifogást: nálunk ma az volna, hogy az ügyészség igenis elrendeli a vizsgálatot, időben és szoros határidővel. (Aztán esetleg feljelentéskiegészítést rendel el, ami kétszer 15 nap.)
| ||
De persze, hogy ma is, nálunk is elutasítanák a hőbörgő, összeférhetetlen, megbízhatatlan ügyfél panaszát. Egyrészt azért, mert a lovak átadásának helyszínénél nem volt egyértelmű. Mint emlékezetes, „kifogta a feketéket s egy istállóba vezette őket, amelyet a várnagy mutatott neki” – de hogy meggyőződött volna-e akár a tulajdonviszonyokról, akár a helyszín megfelelő voltáról, azt nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani. Ráadásul kérdésre nem tudta felidézni, hogy nézett ki a helyiség.
Az átadott lovakkal kapcsolatban is voltak az ügyészségnek aggályai: a panaszos két feketéről beszélt, de ezen túl semmit nem mondott. Az ügyészség szerint a vallomás ugyanis nem tért ki a lovak nemére, életkorára, nevére, testi állapotára, esetleges betegségeire, szokásaira, illetve egyéb olyan jellemzőire, ami nyilatkozatát tartalommal töltené meg és hitelt érdemlővé tenné.
Összegzésében az ügyészség úgy fogalmaz, hogy a panaszos által elmondottak „valóságtartalmával szemben olyan észszerű kételyek támaszthatók, amik a bűncselekmények a nyomozás elrendeléséhez szükséges gyanújának hiányát eredményezik, így nyomozás elrendelésére nincs törvényes alap és a feljelentések elutasítása felől kellett határozni”.
Megfontolt, bölcs, körültekintő döntés, elvégre nem évszázadokkal korábban Szászországban, hanem a mai Magyarországon élünk.
