…és azt is megtanulja lassan az ember, hogy ne is csak magán az eseményen háborodjon fel, ne a botrányra magára figyeljen, hanem arra kapja fel a fejét, ahogyan a kommunikáció új játékszabályai megszületnek.
Pontosabban: nagyon sajátos játékszabályok ezek, amelyeket állítólag valamennyiünknek ismernie kellene, amelyek állítólag evidenciák, meglétükhöz és érvényességükhöz kétség sem férhet – mégis az a rossz érzésünk támad, hogy most hallunk róluk először, mintha az orrunk előtt kapták volna légből őket. Zavarba ejtenek, nem tudjuk, hülyének néznek-e, vagy esetleg valóban mi vagyunk a hülyék, az alapvető szabályokkal tisztában nem lévő bunkók.
Most például arról olvashattunk, hogy egy vidéki gimnáziumi tanár valami rejtélyes okból nem kapta mag a kinevezését, így az iskolakezdés után egy héttel abba is kellett hagynia a munkáját. Döbbenetes és érthetetlen történet, de a legszebb mégis az, ahogyan a hivatalosságok mindezt magyarázzák és kommentálják.
Sehogyan.
Ilyen mondatok hangzanak el: „Kovács Zsuzsanna, a Harruckern igazgatónője tud erre válaszolni, ha tud, mert nekem nincs jogköröm, hogy önnek válaszoljak.” „Nem tudom, kiről van szó, de a fenntartó engedélye nélkül sem én, sem a kollégáim nem nyilatkozunk.” „Én nem mondok semmit, jó? Bármi történt, az nagy valószínűséggel csak félreértés lehetett.” „Egyetlen kompetens személy van, aki nyilatkozhat az ügyben: Gara Ágnes, a MIK vezetője. – De nem válaszol sem szóban, sem írásban. – Neki ehhez joga van. Én nem vagyok az ő felettese.”
Úgy tetszik, hihetetlenül bonyolult szabályrendszer áll az útjában mindenféle nyilatkozatnak: összetett alá- és fölérendeltségi viszonyok, hatásköri átfedések és lukak egész hálózata, udvariassági és jogi szabályok, az eljárás hagyományos és törvény szabta menete szinte áttekinthetetlen. Az a benyomásunk, a közszolgák képzésének nagy részét kell hogy kitegye ennek a szövevényes szisztémának az elsajátíttatása. Nem irigyeljük őket. Nemcsak válaszolni nehéz, hanem megtanulni, hogy hol, mikor, kinek, ki és mit válaszolhat – igazán embert próbáló feladat.
És ugyanez vonatkozik az írásos kommunikációra. A kormányfő azt mondja, az IMF levelét ő nem hozhatja nyilvánosságra, mert erre csakis a küldő fél van felhatalmazva – na, megint egy új szabály, ugyan sose hallottunk róla, de ezt kicsit szégyelljük. Másfelől ha a kormány ír az IMF-nek, azt sem tárhatja a köz elé, mert… izé, nem tárhatja. Erre is nyilván van valami szabály, de illetékesség, hatáskör hiányában illemből, udvariasságból, szokásból ezt nem közlik velünk.
Rugalmasnak kell lennünk; vannak szabályok, de gyorsan és váratlanul változnak – még jó, ha értesülünk róluk.
