A vezetés súlya

  • Kálmán C. György
  • 2014. január 13.

Első változat

Nem könnyű dolog elvezetni egy intézetet, pláne, ha valaki számolatlanul kapja hozzá a pénzt, és szinte azt csinál, amit akar. Szegény Szász Jenő.

Tegyük föl, kedves olvasó, hogy ön konyít valamit a mezőgazdasághoz – mondjuk, látott már tehenet, Mehemeddel ellentétben –, és az a megtiszteltetés éri, hogy kap a kormánytól egy kisüzemet, szépen berendezett irodával, hozzá jó kalap pénzt is, hogy termeljen bármit. Lucerna, naposcsibe, versenyló, mindegy, még a minőséget és a hatékonyságot sem ellenőrzi senki. Fizetés számolatlan, kötetlen munkaidő, azt alkalmaz, akit akar.

Vagy ön, kedves másik olvasó, aki az iparban járatosabb, kapna egy telephelyet, hogy lenne szíves előállítani gőzmozdonyt vagy tojástartót, mindegy, vezérigazgatói státusz, gépjárműhasználat, vegyen föl pár embert, aztán induljon a munka. A kormány fizeti, amennyit kér, azt megkapja. Évente egyszer beszámol, kicsit panaszkodik és dicsekszik, ennyi volna.

Mit szólna ön ehhez, kedves olvasó? És ön, másik kedves olvasó?

A Fidesz kongresszusán

A Fidesz kongresszusán

Fotó: MTI

Na jól van, kedves olvasók, ne, ne csinálják ezt… nincs semmi baj, adok papír zsebkendőt, tessék… felnőtt emberek vagyunk, kérem… Ide a vállamra, jól van, itt megnyugszik majd… Ne sírjon, kérem, nyugalom, elmúlik, igazán nem kéne, itt, mindenki előtt…

Hát igen, ismerem ezt az érzést. Az ember, ha ekkora lehetőséget kap, kétségbeesik, megrémül, összeomlik. Talán attól fél, hogy nem tud felnőni a feladathoz, talán a megtiszteltetés súlya alatt omlik össze, talán eddigi életének nyomorúságát látja át hirtelen – mindenesetre érthető, ha megbénul, zokogórohamok törnek rá, vagy csak üres tekintettel hosszan néz maga elé.

A Heti Válasz újságírója szerint valahogy így járhatott Szász Jenő, aki a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet (NSKI) vezeti, tavaly decemberi megalapítása óta. „A költségvetés az idei évre 1,2 milliárd forintot irányzott elő a tevékenységre. … A nagy ívű, ám kellően nem pontosított feladatkör láthatóan gúzsba kötötte az intézetet. A 2013-as esztendő nem volt elegendő egy honlap létrehozására, az NSKI vezetői csak ősszel indultak Kárpát-medencei bemutatkozó körútra, s a tervezett székelyudvarhelyi iroda máig nem nyílt meg.” Ugye, mindannyian átérezzük a vezető lelkiállapotát? Ugyan melyikünk volna képes holmi honlapokkal bíbelődni, amikor ekkora feladatot kap? Melyikünk ne roppanna össze a feladat hallatlan súlya alatt?

Ha valaki azt hinné, hogy a cikkből finom irónia csendül ki, az minden bizonnyal téved – vagy az irónia oly finom, hogy érzékelhetetlen. A szerző „konzervatív valóságértelmező műhelyeknek” nevezi a – „nálunk történelmileg úgy alakult” (Grósz Károly) – közpénzből megvalósult intézeteket, hiszen „a történelmi, politikatörténeti kutatómunka csak jobboldali kormányok idején erősödhet meg”. Természeti törvény ez, amellyel ki is szegülhetne szembe? Ez a „modell” repít a magasba olyan szellemóriásokat, mint az említett Szász Jenőt vagy a Semjén-dolgozat konzulensét, Molnár Attila Károlyt, aki nyilván teljesen alaptalanul keveredett rasszista hírbe, vagy a volt miniszterelnököt, aki messze túl minden nyugdíjkorhatáron még igazgató lehet. Szóval a HV szerzője egészen komolyan gondolja, hogy „végy egy ideológiai és emlékezetpolitikai szempontból fontos célt, hozz létre egy intézményt, mondanivalódat fogalmazd meg a legkorszerűbb eszközökkel”, s ’a haza fényre derűl’.

Úgy látszik, az intézmény létrehozása már nagyon megy. És – ki tudja – lehet, hogy a „mondanivaló” „megfogalmazása” („a legkorszerűbb eszközökkel”) éppen az elhallgatás, a csend, a szerény visszahúzódás? Vagy épp a kétségbeesés, a pánik, a csöndes sírdogálás? Kik vagyunk mi, hogy erről ítélkezhetnénk?

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.