Bajnai Gordon azt találta mondani, hogy fel kellene szólítani a kormányt, hagyja abba azt az adóámokfutást.
Nem néztem utána, de a „felszólítjuk, hogy hagyja abba az ámokfutást” fordulat legalább egy évtizede masszívan jelen van a vitázó politikai felek arzenáljában, éspedig elsősorban a Fidesz oldalán. A jelenlegi kormányzó párt volt az, amely ellenzékiként minduntalan az ilyen-olyan „ámokfutások” „abbahagyására” szólította fel a kormányt, akár heti rendszerességgel.
Aminél kevés hülyébb felszólítást lehet elgondolni.
Az ámokfutó szó, mint tudjuk, „a magyar nyelvbe – az elborult agyú, dührohamában vaktában gyilkoló személy jelentésében – a német »amokläufer« tükörfordításaként került be, a németbe viszont, mint más európai nyelvekbe is, portugál közvetítéssel, a malájból”. Az ámokfutó nincs tudatában annak, amit tesz, és józan szavakkal, meggyőzéssel, szelíd érvekkel biztosan nem lehet rá hatni ámokfutó tevékenysége közben. Vadul rombol, mint valamely természeti erő, csak erőszakkal lehet megfékezni, de „felszólítani” arra, hogy „hagyja abba”, amit tesz – teljesen értelmetlen. Látott már valaki olyat, hogy a dühöngő, maga körül eszeveszetten csapkodó, gyilkos indulatú ámokfutó egy felszólításra abbahagyta volna, amit addig tett? Jaj, bocs, véletlenül ámokfutottam, már be is fejezem? Kétségkívül van valami jelzésértéke, persze, ennek a kérésnek: mi vagyunk az egyik oldalon, akik higgadtan, tárgyszerűen felszólítunk, mi finoman és halkan, de határozottan beszélünk – a másik oldalon meg ezek őrjöngenek, elment az eszük, veszélyesek – mi megtesszük, amit kulturáltan, normálisan lehet, hogy ezek erre oda sem figyelnek, az egyedül az ő felelősségük.
Most két eset lehetséges. Az egyik az, hogy Bajnai egyszerűen elővette a Fidesz régi fegyverét, és megpróbálta (nem túl nagy erővel) ellenük fordítani. Ha ti (akkor) úgy, én is úgy. Démonizáljuk és eszementnek állítjuk be az ellenfelet, ha vannak is érvek, ez fog a címekbe kerülni (és tényleg ez került), a többi nem érdekes. Ahelyett, hogy másik harcmodort választanánk – a számokkal való szembesítést, a kinevettetést, a kompetencia kétségbevonását, az alternatíva megmutatását –, egyszerűen őrültnek és beszámíthatatlannak minősítjük a másikat. Lehet, hogy hatásos, de ha az ellenfél már ennyire elkoptatta, közhelyessé és nevetségessé tette ezt a fegyvert, talán nem kéne ehhez nyúlni.
A másik eset – és hallottam valamelyik rádióban Bajnai szavait (nem tudom linkelni), ezek erre is engednek következtetni –, hogy a volt miniszterelnök éppen parodisztikusan használta ezt a régi panelt; előhúzta a naftalinszagú sifonérból, hogy megmutassa: lám, ez a ti állandó szövegetek volt, alkalmazható rátok is. Hogy ez az értelmezés kevésbé jut eszünkbe, és hogy éppen ezért nem volt sikeres a szembesítés, talán abból fakad, hogy az „ámokfutás” (még?) nem vált olyan közismertté, nem égett rá úgy a Fideszre, nem idéződik fel azonnal az eredeti kontextus, mint például a „jobban teljesít” esetében. Hiába próbált Bajnai tréfálkozni. Jobb lett volna hagyni ezt a rossz szöveget, hogy ne váljon a másik oldal egyszerű tükörképévé.
