Értetlenül

  • Kálmán C. György
  • 2014. január 2.

Első változat

A Kormányzati Információs Központ válaszolt a Mazsihisz levelére – értetlenül áll. Én is.

Nem tudom, hallott-e már a kedves olvasó a Kormányzati Információs Központról. Én nem. Pedig létezik, rövid keresés számtalan találatot ad – ez a központ közleményeket ad ki, kommentál, véleményt mond; csakhogy neki magának nincs honlapja, még egy nyomorult alsite-ja se (a Miniszterelnökség szervezetét taglaló lapon elő sem fordul), teljesen visszahúzódó, rejtőzködő, kváziillegális életet él. Vagy olyan, mint a szél, amelynek létezését egy bizonyos tevékenység (a szél esetében a fújás, a Kormányzati Információs Központ esetében a közleménykiadás) teszi kizárólagosan manifesztté. Csak akkor van, ha épp ezt a tevékenységét folytatja.

Persze lehet, hogy felületes voltam, és ez a központ voltaképpen ugyanaz, mint Giró-Szász kormányszóvivő (biztosan nem azonos viszont az Információs Hivatallal, mert az a kémszervezet), csak szerénységből egy központ neve alatt nyilatkozik. Szóval: nem tudom, ki áll az intézmény mögött, de megszólalt, ismét – tehát van.

Igazán nem akarok – legalábbis most – belemenni a szilveszterkor (vagy újév napján?, ez kérdés) váratlanul kiötlött és azonnal kormányhatározatba hozott Szabadság téri német megszállási emlékmű problémáiba. Van elég. Most csak valami minimumra szeretném felhívni a figyelmet. Tegyünk (majdnem) mindent félre, csak elemi normákra összpontosítsunk.

Anélkül, hogy túlértékelném a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét, azért mégiscsak olyan magyar állampolgárok társasága, akiknek a felmenői, khm, érintettek voltak Magyarország német megszállásának következményeiben (persze: sokan másokkal együtt, és persze: korántsem a megszállás napjától, de, mondom, mindezt most tegyük félre). Ha tehát nyilatkoznak az emlékmű felállításáról, az a minimum, hogy komolyan fontolóra véve, amit írtak, komolyan válaszoljon nekik a megszólított – vagyis a kormány.

Ehhez képest – nem a kormány, hanem – a Kormányzati Információs Központ „értetlenül áll”.

Ez az értetlenség, mint már korábban megírtam, rendkívül hatásos (és pofátlan) eszköz, amivel nemigen lehet mit kezdeni. A Kormányzati Információs Központ „magyarázata” két lépésből áll: először is (a közlemény egészéhez képest) hosszan idéz az „Alaptörvényből”, majd – mintha csak ebből következne – közli: „Ennek szellemében döntött a Kormány, hogy a magyar holokauszt 70. évfordulója alkalmából emlékévet tart, valamint felállítja Magyarország tragikus német megszállásának emlékművét. Ezen lépéseivel a Kormány minden magyar áldozat előtt lerója kegyeletét.” Mintha ezzel bármit is megvilágítana, mintha ez válasz volna.

Magyarán: hülyének nézi azt, aki hozzá fordul. A minimum az volna, hogy ezt ne tegye.

Értetlenül állok. Azaz: dehogyis.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.