Lehet, hogy csak nekem van így becsípődve ez a „felelősség” dolog, nem tudom – mindenesetre amikor először lett rendszeresen jelentkező rovatom ebben – az akkor még csak nyomtatott – lapban, az első írás éppen a „felelős értelmiségi” kategóriáján fintorgott, kicsit hosszabban eszmefuttattam erről a 2000-ben (1997-es évfolyam, még nincs a neten). Valahogy gyanús, na.
Mert itt van, mondjuk, amit a minap mondott Balog Zoltán mindenféléért felelős miniszter: „A felsőfokú tanulmányok ingyenesek mindazok számára, akik készek a diplomájukért »felelősséget vállalni« – mondta a miniszter a Wiener Zeitungnak. Aki belföldön marad, annak nem kell fizetnie, aki külföldre megy dolgozni, annak utólag ki kell fizetnie felsőoktatási képzését abból a többszörös jövedelemből, amelyet külföldön keres – fejtette ki.”
Elemezzük ezt egy kicsit. Mégis, hogyan vállalhat felelősséget valaki a diplomájáért? Vagy – lépjünk vissza egyet – egyáltalán: miért vállalhat valaki felelősséget? A tetteiért. A munkájáért. A szavaiért. A gyermekeiért. A szüleiért. Az adósságáért. Bármelyikhez fűzzük is a „felelősség” szót, mindig kicsit mást jelent. Felelős vagyok a szavaimért/tetteimért – amennyiben számon kérhető rajtam, hogy mit miért mondtam/tettem, és ha azzal kárt, bajt, kellemetlenséget okoztam, azért felelek. Másként felelek a szeretteimért – elvárható, hogy vigyázzak rájuk, gondoskodjam róluk, és ha nem jót mondanak/cselekszenek, ezt adjam a tudtukra, és próbáljam őket helyes beszédre/tettekre rávenni. Az adósságért való felelősség viszont megint más – ez azt jelenti, hogy ha nem fizetek, az az én saram (felelősségem), ami miatt bajba kerülhetek. Felelősségre lehet vonni. Felelősen gondolkodó embernek azt szokás nevezni, aki tudja, mit miért mond/tesz, aki felméri szavai/tettei jelentőségét, súlyát, környezetét és hatását.
És így tovább – a szó elemzése könyveket érdemelne.
De mihez kezdjünk azzal, ha tetszőleges kifejezést teszünk be a „felelősséget vállal ___ért” kihagyott helyére? „Pistike felelősséget vállal a hadihajóért”; vagy: „Juliska felelősséget vállal az erdei csízért”; vagy: „A főigazgatóság felelősséget vállal a szőnyegrojtért”. Akárhogy erőlködünk, csakis abban a gondolatkörben kereshetjük a megoldást, hogy az alany (Pistike, Juliska, a főigazgatóság) valahogyan közreműködött a megnevezett dolog létrejöttében, fennállásában, rendeltetésszerű működésében – Pistike tervezte a hadihajót, Juliska eteti a csízt, a főigazgatóság üzemelteti a szőnyegrojtozó üzemet. Ennek fényében mit jelent az, hogy valaki kész felelősséget vállalni a diplomájáért?
Semmit.
Pont ez a dolog lényege. Balog miniszter mond valami szépet és nagyot, elpöttyenti benne a súlyos „felelősség” szót – ahogyan újdonsült beosztottja, Klinghammer államtitkár meg a „morállal” dobálózik, hasonlóan értelmetlenül –, és ezzel (legalábbis ideiglenesen, amíg az áhítat vagy a meghökkenés el nem illan) befogja a száját azoknak, akik ellenvetéssel élnének. Ki merne ilyen komoly dolgot, mint a felelősség, kapásból kiröhögni, üres rizsának minősíteni, félretolni?
Pedig azt kéne. Balog csak annyit akar mondani, hogy a diploma nem tréfadolog, és mi azt akarjuk, hogy aki diplomát szerez, maradjon itthon. Ennyi. Ezt az egyszerű és hamis tételt bugyolálja be a „felelősség” ócska és értelmetlen szólamába.
