Politikai statisztika

  • Kálmán C. György
  • 2016. május 28.

Első változat

Olyan politikai elemzések kellenének, amelyek statisztikával, megfigyelhető és ellenőrizhető tények elemzésével mutatnák meg a politika működését. Például, hogy 20-a után másképp beszélnek-e a politikusok.

Nem emlékszem, hogy írtam-e már erről vagy csak akartam, vagy csak gondolkodtam róla: ha volna Magyarországon ráérő és jól fizetett politikai elemző, akkor mindenféle érdekes dolgokat vizsgálhatna. Például azt, hogy bizonyos politikai szereplők időről időre eltűnnek a süllyesztőben (vagy kivonják őket a forgalomból, a háttérbe vonulnak, mindegy) – hogy azután újra előkerüljenek. Ennek van valami – nyilván leírható – dinamikája, és vannak törvényszerűségei: ezek közül csak az egyik a kegyvesztettség – mert könnyen lehet, hogy erről szó sincs, az illető maradéktalanul bírja a felső vezetés (vagy Vezető) bizalmát, csak épp jobbnak látják pihentetni. Lehet, hogy valahol, ahol döntenek az ilyen visszavonulásokról, úgy tapasztalják: az illető unalmassá vált, nem tud újat mutatni; vagy másnak kell az előtérbe lépnie, aki fontosabb vagy hasznosabb; és még ezer megfontolás lehet. Mindenesetre: még jóslásokat is lehetne tenni, hogy ki fog hamarosan (és időlegesen vagy végleg) eltűnni, meg vissza lehet következtetni, hogy vajon kit miért kellett kivonni a forgalomból.

Nagyon hasznosak és élvezetesek volnának az ilyen elemzések, különösen, ha nem megérzésekre vagy kósza hírekre alapoznának, hanem kemény adatokra (nyilvános megjelenések száma, hossza, közege), és csiszolódnának az eszközök – hogy az előrejelzések egyre pontosabbak, a magyarázatok egyre igazolhatóbbak legyenek. Lehetne olyan politikai elemzés tehát, amely nyilvános viselkedésekből (és azok mérhető, látható jellegéből) vonna le konklúziókat. Engem legalábbis érdekelne.

Hogy másik példát is hozzak: engem megnyugtatna, ha a politikusok a hónap harmadik harmadában elkezdenének kicsit másként beszélni – hisztérikusabban vagy éppen beletörődően. Kicsit másképp.

Mindjárt megmagyarázom.

false

Ismertem valakit, aki fizetésnap után egy-két napig garantáltan nem ment be a munkahelyére. Beteget jelentett, szabadságot vett ki, vagy csak egyszerűen nem jelent meg – elnézték neki. Hát igen, ne kerülgessük, alkoholista volt szegény, és amikor pénz állt a házhoz, keményebben belehúzott. Aztán visszaállt a normális üzemmódra (és a külvilág számára a szenvedélybetegsége alig volt észrevehető), hogy aztán másodikán megint eltűnjön pár napra. Bizonyos fokig, még ha nem vagyunk is rabjai efféle szenvedélyeknek, mindnyájan hasonlóképp viselkedünk: ha pénzhez jutunk, örömünkben kicsit többet költünk a kelleténél, aztán visszaveszünk a tempóból. És, mi tagadás, úgy huszadika táján már elkezdünk komolyan aggódni, a sárga csekkeket ingerülten félretoljuk, párizsiból az olcsóbbat vesszük, kirakatokat nem nézegetünk. Még a viselkedésünk is megváltozik: vagy kifejezetten idegesek, lobbanékonyak és hisztérikusak leszünk, vagy annyira lefoglal a napi megélhetés fölötti töprengés, hogy egykedvűekké, mélává, közönyössé válunk. Mindenesetre: egészen más a lelkiállapotunk, mint fizetésnapon vagy egy-két napig utána.

Mármost ha a politika felső vezetőin is tapasztalnánk hasonló hangulatingadozást – vagyis inkább: a hangulat ilyen szabályszerű változását –, az igazán megnyugtató volna. Azt jelezné, hogy ők is bérből és fizetésből élnek, megérzik a havonta befolyó pénz viharos fogyását, rosszul érinti őket egy váratlan parkolási bírság vagy az iskolatáska széthasadása. Hogy hasonlóak hozzánk, hogy ugyanazokat a problémákat élik át, mint azok, akiket képviselnek.

Hát, ilyen jeleket nem látok. Vagy csak nem vettem észre – egy alapos kutatás kideríthetné.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.