Tanúvallomás

  • Kálmán C. György
  • 2014. július 12.

Első változat

A tanúvallomásoknak – ezt minden valamirevaló történész régóta tudja – nem szabad kritikátlanul hinnünk. Lehetőleg számításba kell vennünk minden más ismeretet, amihez csak hozzáférünk. Ha ezt nem tesszük – vajon miért nem?

Lord Cavinton, a Földrajzi Társaság megbízásából Közép-Afrikában expedíciókat vezető tudós, hosszan ecseteli emlékirataiban, hogy a bururu törzs milyen egészségesen étkezik – a férfiak három-négy naponta fogyasztanak egy kis sovány (ezért a gyomrot nem megterhelő) ürgehúst, az asszonyok kicsit ritkábban; ezen kívül pedig csak kevés bogyót és sáskát esznek, ezért egyikük sincs elhízva.

*

A híres óperenc utazó, Buzgár Kázmér, útleírásában arról adott hírt, hogy ő ugyan egyetlen szűz lányt nem látott eltűnni Bergengóciából ottléte alatt, ezért a legendák, amelyek a sárkány sajátos vérengzéseiről szólnak, teljesen megalapozatlanok.

*

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának meghívására rövid látogatást tett az észak-koreai fővárosban Boldog Alfréd és családja. Hazautazásuk után úgy nyilatkoztak, hogy az országban remek az ellátás, senki nem éhezik, az emberek mosolyognak és boldogok, teljes a nép elégedettsége.

*

A Médiatanács meghívására hazánkba érkezett fehérorosz parlamenti küldöttség szóvivője nagy elégedettséggel nyilatkozott a magyar gyülekezési, média-, szólás- és vallásszabadságról, és kiemelte, hogy az egész világ tanulhat az élenjáró magyar törvénykezési gyakorlatból.

*

A T. Emese és vádlott társai büntetőperében tanúskodó G. Ede elmondta, hogy látta ugyan, hogy T. Emese felemelt egy késnek látszó tárgyat, azt is tapasztalta, hogy K. Béla ez után furcsa hangokat hallatva a földön helyezkedett el, de okszerű összefüggésre nem gondolt, egyebekben másról beszámolni nem óhajt.

*

A szemtanúk vallomásaiban – leírásaiban, beszámolóiban – mindig kételkednünk kell. Számos okból: van úgy, hogy a tanúnak nem érdeke észrevenni azt, amit mások, más nézőpontból, más érdekektől vezérelve észrevesznek. Van, hogy nincs módja rá, hogy elmondhassa, ami máshonnan nézve evidens – például eltitkolják előle, túl kevéssé tud tájékozódni, vagy nem olyan természetű maga a dolog, hogy azonnal szembetűnő legyen. Van, hogy olyan korlátai vannak neki magának, amelyek a megbízható megítélést akadályozzák – értelmi, érzékelési, kulturális korlátok egyaránt lehetnek ezek. Vagy olyan erős várakozásai, előítéletei, előzetes elképzelései vannak, amelyek deformálják azt is, amit a saját szemével lát. És még sok okból lehetünk gyanakvók akkor, ha „megbízható” tanúságtevők vallomásait olvassuk.

Régóta tudják ezt a történészek. De nemcsak ők: jogászok, etnográfusok, mindenki. Sőt még a természettudósok sem adnak hitelt egyetlen megfigyelésnek – ahhoz, hogy valamit ténynek fogadjanak el, ennél sokkal több kell. (Az egyetlen megfigyelés legföljebb a megfigyelő pszichéjére vethet fényt.) Ha igazolható, hogy Bergengóciából bizony egy év alatt éppen 365 szűz lány tűnt el, akkor kevéssé érdekes, hogy ez a jeles óperenc utazónak nem tűnt fel. Ha a bururu törzs tagjainak átlagéletkora 23 év, akkor csekély a jelentősége annak, hogy a világutazó lelkesedik egészséges táplálkozásuk iránt. Vannak más, független megfigyelések, adatok, több oldalról megerősített tények, amelyek arra vezetnek, hogy inkább azon gondolkodjunk el: vajon a tanúvallomást tevőt mi indította arra, hogy éppen azt mondja, amit mondott? Félre akart vezetni? Őt vezették félre? Tudatlan volt? Valamit benézett?

„…Ha belegondolunk, például, a Szlovákiából Magyarországra érkezett cionista vezető, aki idejött, úgymond döbbenten emlékezik arra, hogy 1944-ig Magyarországon a magyarországi zsidóság az európai és a környező országokhoz képest milyen elfogadható módon élt.” – Ezt idézte Szakály Sándor a Klubrádióban adott interjújában (az archívumból visszakereshető, 2014. július 11., 16 óra 50 perc körül), annak bizonyítékaként, hogy az „élet- és vagyonbiztonságot” illetően nem érheti szó a ház elejét. Van tehát egy tanú, aki szerint minden rendben volt, sőt.

Ha nem tudnánk ezt-azt a Veritas igazgatójáról, azt hihetnénk, hogy megveszekedett cionista, aki szerint egy zsidó vezető nem beszélhet hülyeséget; hogy jobban hisz egy visszaemlékezőnek (aki ráadásul zsidó), mint adatok, beszámolók, történeti munkák és más visszaemlékezések garmadájának. És ilyenkor van az, hogy nemcsak a tanúságtevő motívumain, sajátos látásmódján, korlátain vagy elfogultságain kell elgondolkodnunk, hanem azén is, aki hisz neki.

Neked ajánljuk