Tüntetni lehet

  • Kálmán C. György
  • 2012. március 13.

Első változat

Csak annyit szeretnék mondani, hogy minden rendben lesz.

Pártunk és kormányunk berendezkedik arra, hogy a Kossuth téren és másutt tüntetések zajlanak, ehhez némi rendőri erőforrás-biztosítás kell, de az nem kerül olyan sokba, a nép meg jól elvan, gyülekezési és szólásszabadság kipipálva, semmi gond. Csak demonstráljanak, ha olyanjuk van.

Mert bizony, igen, lehet majd továbbra is tüntetni a téren, sőt, ennek normálisabb infrastruktúrája lesz. Ha most kijön valaki tüntetni és megszállja a szükség, akkor bemegy a bokrok közé. Hogyha hangosítani akar, akkor kézi hangosítóval vagy dízelgenerátorral fejleszt áramot, és úgy hangosít. Ezentúl központilag biztosítja a kormány (a Miniszterelnöki Hivatal és az Országgyűlés Közellátási és Közjóléti Központi Igazgatóságának Tüntetésügyi Főosztálya) a demonstrációhoz szükséges energiaforrás-szükséglet kielégítését, lesz egy normális infrastruktúra, és lesznek nyilvános vécék a téren. A Magyar Lacikonyha Szövetség (a Közgéppel szoros együttműködésben) kulturált étkezőhelyek kialakítására tesz majd meghatározó lépéseket, a Zászló- és Transzparens-kölcsönző Egyesület (a Vegyépszer segítségével) bájos alpesi faházakkal színesíti a hangulatos tér vidám atmoszférájának palettáját. Kívánságra rendelkezésre állnak majd bértapsolók, és a tüntetések szerkezetének, lefolyásának, sőt tárgyának kialakításában is segítséget nyújt a KIM megfelelő államtitkárságának háttérintézet-struktúrája. A tér közepén normális helye lesz egy országzászlónak is. Most van itt egy zászló, amit országzászlónak szoktunk nevezni, de az funkcionálisan nem egy országzászló. A Funkcionális Országzászló alkalmas lesz minden tüntetés ésszerű, rendeltetésszerű és – kívánságra – emelkedett lebonyolítására.

(A szövegben idézetek vannak Wachsler Tamás Kossuth tér-szakértő és -átalakító interjújából.)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”