Türelem, türelem

  • Kálmán C. György
  • 2012. július 25.

Első változat

A legyintés (meg a röhögés) a legadekvátabb reakció.

Nem lehet racionális érvekkel, tiszta gondolatmenettel, logikus ellenvetésekkel felkészülni a tomboló tébolyra, vagy akár csak a szelíd, bamba bolondériára. Tegnap kijutott mindebből, és a fenti rezignált következtetésre jutottam. Türelem, türelem.

Mert lehetne például háborogni azon, hogy az ország miniszterelnöke „ellenforradalmi kísérlet”-ről beszélt („Érintette beszédében az ombudsman keddi állásfoglalását – amelyben a hallgatói létszámkeretről szóló kormányhatározat visszavonását kérte Szabó Máté –, és a rektorok, hallgatók, szülők álláspontját is, amelyekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: sokan akarják elhalasztani az új rendszer elindításának dátumát, »ellenforradalmi kísérletek zajlanak«”) – de hát ha az ember nem Szabó Máté, nem is rektor (nagyon sokan vagyunk ezzel így), esetleg még csak nem is hallgató vagy szülő, akkor ugyan miért is venné magára? Egyébként is: ellenforradalmárnak lehet lenni, például Horthy Miklós magát annak tekintette, s egy percig sem volt rossz érzése emiatt; a szónak hol negatív töltete van, hol meg nem, ezt manapság nem lehet pontosan tudni, mindenesetre nem kell rögtön felkapni a vizet, ez csak a belénk nevelt komcsi reflexek miatt van. Tiltakozni, érvelni, morgolódni, magyarázni – ugyan minek? Más források szerint valamiféle szlalomsakk ötlete is megfogalmazódott a miniszterelnöki elmében, miszerint „a bábuk úgy vannak felrakva a sakktáblára, hogy Közép-Európa előtt egy nagy emelkedő pálya, Nyugat-Európa számára pedig egy vészesen hanyatló pálya rajzolódik ki”. A játékok effajta kreatív, unortodox ötvözése régi, kedves foglalatossága egyeseknek, akik a lábadozás hosszú idejét töltik (s „akik a kverenteszjátékot ismerik – márpedig ki ne ismerné nálunk a kverenteszjátékot?”). Sajátos elgondolás, annyit talán nem ér, hogy akár történeti, akár logikai vizsgálat alá vonjuk. És még sok más érdekeset is mondott a miniszterelnök, de – mondom – a legyintésnél egyik sem ér többet. Nyugi, türelem, legyintsünk.

Ahogyan az a mély, emberi elmével alig felfoghatóan kifinomult fejtegetés sem, amelyet hazánk médiaközpontjának legilletékesebbje vezetett elő, abból az alkalomból, hogy megújult (végre! végre!) az MTVA valamennyi „divíziójának” arculata. E megújulást a dolgozó (s tegyük hozzá: MTVA-divízió-fogyasztó) nép széles tömegei már nagyon régen, körömrágva várták. Nos, bekövetkezett. A Kör. Ez áll a megújult arculat fókuszában, homlokterében, motivikus centrumában: „Az arculatot egy letisztult képi világ jellemzi, mely a természetből indul és a mindennapjainkból is merít. A négy őselem, a tűz, a víz, a föld, a levegő, vagyis az élet jelenik meg a szimbólumokban. A kör az ősi, szakrális jel a végtelen egység, a folyamatosság, a teljesség szimbólumaként évezredek óta jelen van az egyetemes emberi kultúrában” stb. Milyen más hang ez! A politikusok kissé karcos, támadó, konfliktusos megszólalásai helyett itt a művészileg-tudományosan magába forduló, az oligofrénia összetéveszthetetlen stílusjegyeit magán hordozó, elmélyült magánbeszéd, az ősi, természetközeli szent őrültek szelíd, mosolygós szólama. És ki az, aki ezzel leállna vitatkozni? Ellenvetéseket tenni, ésszerű argumentumokat elősorolni? Na ugye. Hagyjuk rá, legyintsünk.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.