A legyintés (meg a röhögés) a legadekvátabb reakció.
Nem lehet racionális érvekkel, tiszta gondolatmenettel, logikus ellenvetésekkel felkészülni a tomboló tébolyra, vagy akár csak a szelíd, bamba bolondériára. Tegnap kijutott mindebből, és a fenti rezignált következtetésre jutottam. Türelem, türelem.
Mert lehetne például háborogni azon, hogy az ország miniszterelnöke „ellenforradalmi kísérlet”-ről beszélt („Érintette beszédében az ombudsman keddi állásfoglalását – amelyben a hallgatói létszámkeretről szóló kormányhatározat visszavonását kérte Szabó Máté –, és a rektorok, hallgatók, szülők álláspontját is, amelyekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: sokan akarják elhalasztani az új rendszer elindításának dátumát, »ellenforradalmi kísérletek zajlanak«”) – de hát ha az ember nem Szabó Máté, nem is rektor (nagyon sokan vagyunk ezzel így), esetleg még csak nem is hallgató vagy szülő, akkor ugyan miért is venné magára? Egyébként is: ellenforradalmárnak lehet lenni, például Horthy Miklós magát annak tekintette, s egy percig sem volt rossz érzése emiatt; a szónak hol negatív töltete van, hol meg nem, ezt manapság nem lehet pontosan tudni, mindenesetre nem kell rögtön felkapni a vizet, ez csak a belénk nevelt komcsi reflexek miatt van. Tiltakozni, érvelni, morgolódni, magyarázni – ugyan minek? Más források szerint valamiféle szlalomsakk ötlete is megfogalmazódott a miniszterelnöki elmében, miszerint „a bábuk úgy vannak felrakva a sakktáblára, hogy Közép-Európa előtt egy nagy emelkedő pálya, Nyugat-Európa számára pedig egy vészesen hanyatló pálya rajzolódik ki”. A játékok effajta kreatív, unortodox ötvözése régi, kedves foglalatossága egyeseknek, akik a lábadozás hosszú idejét töltik (s „akik a kverenteszjátékot ismerik – márpedig ki ne ismerné nálunk a kverenteszjátékot?”). Sajátos elgondolás, annyit talán nem ér, hogy akár történeti, akár logikai vizsgálat alá vonjuk. És még sok más érdekeset is mondott a miniszterelnök, de – mondom – a legyintésnél egyik sem ér többet. Nyugi, türelem, legyintsünk.
Ahogyan az a mély, emberi elmével alig felfoghatóan kifinomult fejtegetés sem, amelyet hazánk médiaközpontjának legilletékesebbje vezetett elő, abból az alkalomból, hogy megújult (végre! végre!) az MTVA valamennyi „divíziójának” arculata. E megújulást a dolgozó (s tegyük hozzá: MTVA-divízió-fogyasztó) nép széles tömegei már nagyon régen, körömrágva várták. Nos, bekövetkezett. A Kör. Ez áll a megújult arculat fókuszában, homlokterében, motivikus centrumában: „Az arculatot egy letisztult képi világ jellemzi, mely a természetből indul és a mindennapjainkból is merít. A négy őselem, a tűz, a víz, a föld, a levegő, vagyis az élet jelenik meg a szimbólumokban. A kör az ősi, szakrális jel a végtelen egység, a folyamatosság, a teljesség szimbólumaként évezredek óta jelen van az egyetemes emberi kultúrában” stb. Milyen más hang ez! A politikusok kissé karcos, támadó, konfliktusos megszólalásai helyett itt a művészileg-tudományosan magába forduló, az oligofrénia összetéveszthetetlen stílusjegyeit magán hordozó, elmélyült magánbeszéd, az ősi, természetközeli szent őrültek szelíd, mosolygós szólama. És ki az, aki ezzel leállna vitatkozni? Ellenvetéseket tenni, ésszerű argumentumokat elősorolni? Na ugye. Hagyjuk rá, legyintsünk.
