Ünnepi beszéd

  • Kálmán C. György
  • 2013. december 8.

Első változat

A roma keresztény szakkollégiumok találkozóján beszédet mondott Balog Zoltán. A szokásos ünnepi beszéd – de azért nem egészen.

Nem is volna ezzel semmi baj, ugye. Létesülnek roma szakkollégiumok, éljen. Ráadásul ezek „keresztény” szakkollégiumok – hát jó, rendben van. Nyilván nem zsidók, nem is muszlimok, bár azt mondjuk jól el tudnám képzelni, hogy semmilyen valláshoz nem kötik magukat – de kell a pénz, és a jól kistafírozott egyházak nem fognak pénzzavarba kerülni, lehet rájuk bazírozni. Szóval: „2011-ben Debrecenben református, Nyíregyházán evangélikus, Miskolcon görög katolikus, Budapesten pedig jezsuita fenntartó működtetésével indult Keresztény Roma Szakkollégium, majd 2012-ben Szegeden a Római Katolikus Egyház fenntartásában.”

Oké. És az ellen sem kell berzenkedni, hogy ha ezek a szakkollégiumok rendeznek egy közös tanácskozást, akkor ott megjelenik az oktatás, kultúra és minden emberi irányítója, az erőforrás-miniszter, és beszédet mond.

A baj ott kezdődik, hogy irányt mutat – és mert ő megteheti, sőt hivatott erre, elmondja, hogyan is kellene festenie a cigány értelmiségnek. A beszámoló szerint a miniszter fontosnak nevezte, hogy „legyen egy olyan rétege a magyarországi cigányságnak, amelyik önmagáért is felelősséget vállal, meg az egész országnak az ügyét is figyelembe veszi”.

Egyrészt: ez a mondat értelmetlen. Vessük alá csak egy egyszerű tesztnek: van olyan – réteg vagy egyén –, aki nem vállal önmagáért felelősséget? Azt hogy kell csinálni? És miért érdekes ez pont a cigányság szempontjából? Amúgy minden magyar (réteg vagy egyén) felelősséget vállal önmagáért? Vagy ugyanez az intelem hangozna el a szerb, szlovák vagy német nemzetiségű diákok szakkollégiumainak a gyűlésén? És: egy nemzet vagy nemzetiség más rétegei vajon nem olyanok, amelyek önmagukért felelősséget vállalnának?

Másrészt: az értelmetlenség mögött mégis van valami fenyegető – ahogyan mindig is, ha hatalomban lévő emberek összevissza beszélnek. Nem véletlenül teszik, soha. Itt arról van szó, hogy az állam megrendeli, a cigány értelmiség parírozzon, becsülje meg magát (vagyis: törleszkedjen a hatalomhoz): „Olyan értelmiségieknek kell lenniük, akik az együttműködésben érdekeltek, nem pedig a konfrontációban.” Meg arról, hogy ezek a leendő értelmiségiek helyezkedjenek szembe azokkal, akikkel csak a baj van. Balog szerint, akik ma problémát jelentenek, „azok majd potenciális erőforrásként bekapcsolódnak a közteherviselésbe”. Azok. Akik ma problémát jelentenek. Értjük, ugye? Nem az a probléma, hogy rengeteg cigány szegény (s hogy a szegények közt rengeteg a cigány), hogy nagyon sok cigány képzetlen (s a képzetlenek között nagyon sok a cigány), hanem hogy vannak, akik problémát jelentenek. Mert olyan cigányok. A megoldás az, hogy ezekből legyenek „potenciális erőforrások”, akik adót fizetnek, CBA-ba, trafikba és meccsre járnak.

Pedig csak egy ünnepi beszéd, ugye. Napi rutin egy miniszternek.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.