Roxane

  • kertész lesek
  • 2016. június 17.

Ételhordó

Már csak az úszómester hiányzik

Ha az Ismeretlen Buda című vetélkedőhöz keresnénk helyszínt, a XI. kerület zöldzónás külterülete lenne a legjobb húzás. Errefelé sohasem volt ipari övezet, spontán vált családi házas kertvárossá, mert eredetileg hobbikertészeknek parcellázhatták fel az idők kezdetén. A Tétényi út Andor utcát követő részén járunk, ahol még ma is Allende parknak neveznek egy közterületet, és itt-ott azért befigyelnek a panelházak is, ám célpontunk, a Csorbai utca vegytiszta zöldövezet. Cseppet sem meglepő, hogy panzió működik itt, az már inkább, hogy 50 személyes éttermet is visznek.

false

Vasárnap ebédidőben érkezünk. Láthatóan nem szállóvendégek töltik meg a kerthelyiséget, ami külsőre olyan, hogy bármelyik igényes vízparti egységgel versenyre kelhetne. Távol-keleti és nagyon modern berendezési tárgyakat éppúgy láthatunk, mint grillezéshez szükséges eszközöket, tényleg csak pár nyugágy meg az úszómester hiányzik. A kiszolgálás udvarias, a választék szerény, ám ígéretes. Mivel az előételek többségét főételnek nézzük, sok választásunk nincs: padlizsánkrémmel (1580 Ft) indítunk, s nem kell fanyalognunk. Úgy látszik, hogy valami megváltozott padlizsánkrémvonalon, méghozzá jó irányba! A spárgakrémlevesről (990 Ft) is csak lelkesen beszélhetünk, bár ilyenkor, szezon idején borzasztóan kínos lenne, ha valami porból készült műlével lepnének meg. Kellemes és látványos a vajhalsteak (2980 Ft), legfeljebb a mellé adott sajtmártás tűnik erős kiegészítőnek. Teljesen felesleges, a hal egymagában sokkal jobb! Az olaszos rakott csirke (2690 Ft) pont olyan, mint amilyennek rosszabb helyeken elképzelik az „olaszost”: filé paradicsommártásban, sajttal. Nincs vele semmi baj, a hús kiváló, a paradicsomnak is van íze, ráadásul csodaszépen tálalták, de összességében azért olyan „szegényke”. Legalábbis itt. Mert igaz, ami igaz, egy hagyományos hazai étteremben az ilyen fogás után tapsikolnánk a gyönyörűségtől, és örömmel állapítanánk meg, hogy végre megreformálták a milánói sertésbordát. Csakhogy a Roxane több mint egy hagyományos hazai étterem, ami leginkább azért örvendetes, mert olyan környezetben működik, ahol az üzletvezetés (akárcsak a közönség) általában lényegesen alacsonyabb színvonallal is beéri.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.