Roxane

  • kertész lesek
  • 2016. június 17.

Ételhordó

Már csak az úszómester hiányzik

Ha az Ismeretlen Buda című vetélkedőhöz keresnénk helyszínt, a XI. kerület zöldzónás külterülete lenne a legjobb húzás. Errefelé sohasem volt ipari övezet, spontán vált családi házas kertvárossá, mert eredetileg hobbikertészeknek parcellázhatták fel az idők kezdetén. A Tétényi út Andor utcát követő részén járunk, ahol még ma is Allende parknak neveznek egy közterületet, és itt-ott azért befigyelnek a panelházak is, ám célpontunk, a Csorbai utca vegytiszta zöldövezet. Cseppet sem meglepő, hogy panzió működik itt, az már inkább, hogy 50 személyes éttermet is visznek.

false

Vasárnap ebédidőben érkezünk. Láthatóan nem szállóvendégek töltik meg a kerthelyiséget, ami külsőre olyan, hogy bármelyik igényes vízparti egységgel versenyre kelhetne. Távol-keleti és nagyon modern berendezési tárgyakat éppúgy láthatunk, mint grillezéshez szükséges eszközöket, tényleg csak pár nyugágy meg az úszómester hiányzik. A kiszolgálás udvarias, a választék szerény, ám ígéretes. Mivel az előételek többségét főételnek nézzük, sok választásunk nincs: padlizsánkrémmel (1580 Ft) indítunk, s nem kell fanyalognunk. Úgy látszik, hogy valami megváltozott padlizsánkrémvonalon, méghozzá jó irányba! A spárgakrémlevesről (990 Ft) is csak lelkesen beszélhetünk, bár ilyenkor, szezon idején borzasztóan kínos lenne, ha valami porból készült műlével lepnének meg. Kellemes és látványos a vajhalsteak (2980 Ft), legfeljebb a mellé adott sajtmártás tűnik erős kiegészítőnek. Teljesen felesleges, a hal egymagában sokkal jobb! Az olaszos rakott csirke (2690 Ft) pont olyan, mint amilyennek rosszabb helyeken elképzelik az „olaszost”: filé paradicsommártásban, sajttal. Nincs vele semmi baj, a hús kiváló, a paradicsomnak is van íze, ráadásul csodaszépen tálalták, de összességében azért olyan „szegényke”. Legalábbis itt. Mert igaz, ami igaz, egy hagyományos hazai étteremben az ilyen fogás után tapsikolnánk a gyönyörűségtől, és örömmel állapítanánk meg, hogy végre megreformálták a milánói sertésbordát. Csakhogy a Roxane több mint egy hagyományos hazai étterem, ami leginkább azért örvendetes, mert olyan környezetben működik, ahol az üzletvezetés (akárcsak a közönség) általában lényegesen alacsonyabb színvonallal is beéri.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.