A rezsicsökkentés reklámarca is feltűnt a Pesti Srácok Google-elleni tüntetésén

  • BM
  • 2020. február 21.

Fekete Lyuk

Egy Goolag feliratú táblát tartott a kezében.

Csütörtökön a Pesti Srácok (PS) szervezésében tüntetést tartottak a Google-székház előtt, ugyanis a YouTube (ami a keresőmotort működtető tech-óriás leányvállalata) törölte a kormánypárti blog csatornáját, majd mikor indítottak egy újat, azt is letörölte.

A csatorna felszámolása egy olyan, nem publikus módon feltöltött videónak volt köszönhető , amiben egy gyerekpornófilm-részlet volt látható. (A 444.hu tegnap számolt be arról, hogy a PS magyarázata egyébként sántít a videóval kapcsolatban, a főszerkesztő Huth Gergely ugyanis azt állította, hogy egy bűncselekményt akartak leleplezni.)

Érdekességképpen jegyeznénk meg, hogy a tüntetésen felszólalt Schiffer András, az LMP korábbi elnöke, illetve egy másik ismerős arc is előkerült.

A reformok működnek!

A reformok működnek!

Fotó: kormany.hu

A fenti képen a kormány rezsicsökkentést dicsérő kampányának reklámarca látható, aki 2016-ban visszatért, hogy egy videóban álljon ki az ország vezetői mellet az október 2-i migránskvótáról szóló népszavazás ügyében – derül ki a 24.hu akkori cikkéből.

A PS beszámolójában most látható, ahogy egy Goolag feliratú táblát tart a kezében, és Huth Gergellyel fotózkodik.

 

Egyébként a PS és a nő kapcsolata nem újkeletű: Kézdyné Patakfalvy Katalin a portálnak azt nyilatkozta pár éve, hogy minimum bocsánatkérést vár azoktól, akik „közzétették az ordenáré feliratokkal ellátott fotóját”, ugyanis a rezsicsökkentés kampány során számos – sok esetben valóban ízléstelen – mém született arról a plakátról, amin ő szerepel. Kézdyné elmondása szerint azon is elgondolkodott, hogy perre vigye a dolgot.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.