Lezuhant és meghalt házi gőzrakétájával a laposföld-hívő "őrült Mike"

  • narancs.hu
  • 2020. február 23.

Fekete Lyuk

Mike Hughes nem először lőtte ki magát saját készítésű rakétájával, de ez most végzetes volt.

Lezuhant saját készítésű rakétájával Mike Hughes, ismertebb nevén "őrült Mike", aki a magasba emelkedve akarta bebizonyítani, hogy a Föld lapos - írja a BBC.

A 64 éves Hughes házilag eszkábált egy gőzmeghajtású rakétát, amellyel már többször megkísérelte kilőni magát, tavaly márciusban pedig sikerült is neki 570 méteres magasságig eljutni.

Ezúttal a kaliforniai Barstow közelében végrehajtott kilövés azonban végzetes lett: a kilövésről készült videón az látszik, hogy rögtön indítás után kinyílt a rakéta ejtőernyője, amely le is szakadt róla. Ezután a rakéta egy darabig emelkedett, de végül lefele fordult, és ejtőernyő nélkül végül lezuhan a földre. Hughes belehalt a zuhanásba.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.