A Volánbusz is sorosozással reagált az újságírói megkeresésre

  • narancs.hu
  • 2019. január 30.

Fekete Lyuk

Pedig csak a túlóratörvénnyel kapcsolatos kérdésekre kellett volna válaszolniuk.

Tegnap írtuk meg, hogy a Magyar Postánál valami nagyon elpattant, ugyanis a 24.hu által feltett újságírói kérdésekre érdemi válasz helyett sorosozással reagáltak.

Úgy tűnik, nem ők azonban az egyetlenek ezzel az állásponttal, a 24.hu ma kiszúrta, hogy a HRPortál hasonló kérdésekkel kereste meg a Volánbuszt.

Arra voltak kíváncsiak, például hogy „Élni fognak-e a túlóratörvény adta lehetőséggel? És ha igen nem gondolják-e azt, hogy a túlóratörvény alkalmazása balesetveszélyes lehet vagy hogy jár-e majd valami szankcióval, ha valaki nemet mond rá.

A Volánbusz a postához hasonlóan nem, hogy nem adott érdemi választ a kérdésekre, de pontosan ugyanazt a választ küldte el, mint a másik állami cég:

"Magyarországon mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak, emellett az állami cégekre speciális szabályok is érvényesek. Társaságunk nem kíván részt venni Soros európai parlamenti választási kampányában."

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.