Gyurcsány Ferenc szerint minden jobb volt Gyurcsány alatt

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 29.

Fekete Lyuk

Videón ünnepelte a DK elnöke, hogy épp húsz éve tette le a miniszterelnöki esküt.

„Ma húsz éve tettem le a miniszterelnöki esküt, 2004. szeptember 29-én. Az azóta eltelt húsz évben az Önök többsége úgy hallja a nevemet, hogy valójában már nem tudja, talán soha nem is tudta, de nem emlékszik arra, hogy mi is történt akkor, amikor én voltam a kormányfő” – nosztalgiázott kicsit Gyurcsány Ferenc Facebookon, azt az apróságot kihagyva, hogy tulajdonképpen azért került a miniszterelnöki székbe, mert – a tagság egyes részének narratívája szerint – saját akkori pártja, az MSZP egy részével együtt puccsolta meg a 2002-ben nyertes Medgyessy Pétert.

Gyurcsány Ferenc, úgy tűnik, elkezdte a saját miniszterelnökként töltött időszakának a rehabilitálását, ugyanis most hat percben magyarázta, hogy Gyurcsány alatt minden jobb volt. A fő érve az, hogy ők demokratikusan kormányozták a hazát, szemben a mostaniakkal, akik autokraitkus önkényre épülő rendszert építenek. „A családról beszélő jelenlegi kormány idején idén jó, ha 80 ezer baba születni fog. Tudják mennyi született a 2000-es évek végén, mikor én kormányoztam? Több mint 90 ezer!” – mondta el többek közt, és azt is, hogy a kormányzása alatt kevesebben vándoroltak ki külföldre.

„Bár tudom, hogy leginkább ezt a nevet, hogy Gyurcsány, manapság szitokszóként hallják. Mégis azt kell mondjam, hogy Gyurcsány alatt jobb volt. (...) Kormányfőként nem érdekelt, hogy ki kire szavazott, mert az országért voltam felelős, nem a saját szavazóimért” – vázolta fel a DK jelenlegi elnöke.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.