Húszmilliós terepjáróval közlekedik a belvárosban Demeter Szilárd

  • narancs.hu
  • 2020. március 2.

Fekete Lyuk

Az autót támogatás címen kaphatta a PIM.

„A Volkswagen a Petőfi Irodalmi Múzeum kiemelt támogatója.” – olvasható azon a terepjárón, melyről a Magyar Hang most azt írja, Demeter Szilárd furikázik vele.

A lap külső megjelenés alapján legalább 22 millió forintra becsülte az autót, a VW Touareg R-line a legdrágább kivitele a típusnak. Ha minden extrát kérnek bele, akkor a gyári honlap konfigurátora alapján 28 653 279 forintot kell fizetni a szabadidőautóért – kalkuláltak.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: volkswagen.hu

A történetben külön érdekesség, hogy a lap azt állítja, a csúcsautót rendszerint a belvárosi Nagy Ignác utcában látják parkolni, ez az irodalmi múzeumtól alig két kilométer távolságra van. Egy felnőtt embernek ez húsz perc séta, vagy 3-4 megálló a metróval (a parkolóhely nagyjából egyenlő távolságra van a Nyugati és az Arany János utcai metrómegállóktól).

A portál úgy tudja, az előző igazgató, Prőhle Gergely idején nem volt szponzorációs megállapodás a két fél között, és neki nem volt szolgálati autója sem.

Egyelőre sem a PIM, sem a Porsche Hungária nem kommentálta a szerkesztőség megkeresését.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.