Csak itt, csak most: Leonardo féláron

  • narancs.hu
  • 2014. augusztus 28.

Fekete Lyuk

A nagy sikerre való tekintettel feleződnek a jegyárak a pécsi múzeumban. Hogy ennek látszólag semmi értelme? Gondoljuk csak át még egyszer!
Páva Zsolt beszél

Páva Zsolt beszél

Fotó: MTI

„A nagy sikerre való tekintettel a Janus Pannonius Múzeum (JPM) egy hónappal meghosszabbítja a Leonardo, a reneszánsz zseni című kiállítás időtartamát, (...) A Leonardo-kiállítás minden eddiginél jobban fellendítette a Janus Pannonius Múzeum forgalmát, hiszen a tavalyi 85 ezres éves látogatószámot idén már július folyamán elértük, augusztus első napjaiban pedig az összlátogatószámunk átlépte a százezer főt, ami igen szép eredménynek tudható be egy vidéki múzeum esetében – mondta Magyar Attila, a JPM gazdasági vezetője. Az előbbi tények miatt a JPM vezetése úgy döntött, hogy szeptember 1-jétől jelentős kedvezményeket ad a Leonardo-tárlat látogatóinak, valamennyi érintett korosztályban.”

A pecsimuzeumok.hu-n megjelent közlemény ezután részletezi, hogy az önkormányzati választások előtt milyen kedvezményeket kapnak a pécsiek.

Az egy ideje gyakorlatilag a városházáról irányított Janus Pannonius Múzeum viszontagságairól korábban írtunk már, lásd itt: Rászállott a Páva.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.