Rákay megsértődött a nyusziházas kritika miatt

  • narancs.hu
  • 2024. március 30.

Fekete Lyuk

És válaszolt is, segítségül hívva az ünnep szimbolikáját.

Meggörbült a világ gyémánttengelye, amikor a Demokrata című hetilap friss száma három kritikát közölt a Most vagy soha! című filmről, mert egyik sem nevezhető barátinak

A legkeményebb bírálatot (címe: Csata a nyusziházban) szerzője, Bencsik András főszerkesztő megosztotta a Facebookon is.

E posztot – vette észre a hvg.hu – Rákay Philip, a Most vagy soha! producere is kommentálta, így:  „Kétezer éves történet. Nagycsütörtökön és nagypénteken mindenkiről kiderül, kicsoda is valójában…”

 
 

Rákay minden bizonnyal Júdásra gondolt, vagyis leárulózta a Demokrata főszerkesztőjét.

Függetlenül attól, hogy ki kicsoda, Európában egyelőre mindenkinek joga van őszintén elmondani a véleményét egy műalkotásról.

Bencsik ráadásul biztosan megszenvedett, amikor ezeket a sorokat írta: „rossz dolog egy hazafiasnak szánt műalkotásról rosszat írni, de még annál is rosszabb egy ilyen műalkotást végignézni. Márpedig a Most vagy soha! című film minden vonatkozásban rossz lett, amit a rengeteg ráköltött pénz sem tesz elviselhetőbbé.”

A film a Narancs.hu kritikusának sem tetszett, bár ez biztos nem ütötte annyira szíven Rákay Philipet:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.