Nagy megkönnyebbüléssel és némi kis önelégültséggel (lásd Christine Lagarde esete a görögökkel című bejegyzésemet) olvastam ma reggel, hogy Görögországban az a párt nyert, amely kiáll az Európai Unióval és az IMF-fel létrehozott adósságrendezési megállapodás, és ami ezzel lényegében azonos, az euró mellett. Sőt, ha jobban megnézzük, a szélsőséges pártokat leszámítva a teljes görög politikai paletta az euró mellett van, a pártok legfeljebb abban különböznek, hogy milyen további könnyítéseket várnak az EU–IMF párostól. Ennyi és nem több volt józan ésszel előre látható; a görögök nagy többsége felismerte, hogy az eurózónából történő kiválás és a drachmához történő visszatérés messze nagyobb kockázattal jár, mint a bent maradás.
Mint annyiszor a történelem folyamán, a sokaság laikus bölcsessége felülkerekedett a szakértők professzionalizmusán. Ez utóbbiak – nehezen vitatható logikával – továbbra is amellett érvelnek, hogy Görögország számára az eurózónában maradás végzetes csapdahelyzet, ami elhúzódó társadalmi-gazdasági hanyatlást és meg-megújuló adósságszolgálati válsághoz vezet. A görögök azonban az „itt és most” lehetőségeit mérlegelték, az állam, a gazdaság és a magánszemélyek csődjét, a vagyonvesztést, a társadalmi béke felborulását. Ki kárhoztatja őket, hogy elutasították ezt a szinte biztosan bekövetkező forgatókönyvet.
Ám a görögök számára sincs ingyenebéd, az azonnali katasztrófa elhárulását leszámítva semmi nem oldódott meg; nem oldódtak meg az ország fundamentális gondjai – a torz gazdaságszerkezet, a burjánzó korrupció, az alacsony adómorál –, és az unió sincs jobb helyzetben, mint pár hónappal ezelőtt; belépett a spanyol válság és csak idő kérdése, hogy mikor követik a spanyolokat az olaszok. Angela Merkel elég képszerűen, de nem igazán pontosan fogalmazott, amikor arról beszélt, hogy a politika versenyt fut a piacokkal. A politika mozgását ugyanis jó esetben araszolásnak lehet nevezni, míg a piacok jellemzően eseményről eseményre alakítják ki várakozásaikat, amelyek aztán az árfolyamok és hozamok hirtelen elmozdulásaiban öltenek testet.
Logikusan tehát az araszolás folytatódása várható: Görögországban is és az unióban is. Az előbbi talán ki tud állítani egy nagykoalíciót, amely a siker reményében folytathatja a görög gazdaság és társadalom átalakítását és ehhez további engedményeket igényelhet az uniótól és az IMF-től, mely utóbbiak a korábbinál immáron sokkal inkább érdekeltek abban, hogy támogassák egy ilyen kormány munkáját. Másfelől az EU folytathatja a bankunió-fiskális unió-politikai unió nevű kör négyszögesítésének korántsem egyszerű feladatát.
