Barry Sonnenfeld: Men in Black – Sötét zsaruk 3.

69

  • - ts -
  • 2012. május 25.

Film

Önök szerint földönkívüli volt Andy Warhol? Hm, csodálkozni fognak.

Az a legszebb, amikor az élet váratlan pillanataiban vesszük hasznát a mitológiának, például a tájékozódásban – mert pontosabb az, mint bármelyik GPS-berendezés. Közvetlen közelről a Holdat például aligha látjuk sarló alakúnak, s a talaján ácsorogva lehet, hogy a kráterek is a szemhatáron túlra esnek. Ellenben, ha olyan furcsán szökdelve közeledik felénk egy vadbarom, s mögötte még megpillantjuk a kifeszített csillagsávos lobogót meg valami futurisztikus masinát, előbb-utóbb csak leesik a tantusz: szent ég, a Holdon vagyok. A vadbarom ez esetben nem mocskos beszéd, csak plasztikus fogalmazás: Vadállat Borisz jő szökellve. Ő az új rész főgonosza, megátalkodott alak valahonnan az űr sötét oldaláról, mi másban is utaznának az övéi, mint az univerzum elpusztításában. Ám, ha a Föld nem jön össze nekik, akkor befuccsol az egész tervük…

Nos, talán ebből is kitetszik, mennyire eredeti az alapötlete e filmnek – bár azon tényleg lehet vitatkozni, hogy egy jól felfuttatott termék harmadik kiadásától kell-e bárminő eredetit várnia az embernek. Nyilván nem. Vagy ezen még gondolkodom – végül is mindegy: az a legjobb egy harmadik részben, hogy senkit nem lehet lebeszélni róla, hisz’ akit lehetett volna, az már rég túl van a dolgon. Vadállat Borisznál azért Edgar – ha emlékeznek rá – kábé százszor jobb figura volt, ennek rögzítésével be is érem, bár innentől sem csupa jó következik.


Az persze jó, hogy Barry Sonnenfeld kétségkívül értő rajongója Tim Burton méltatlanul alulértékelt világklasszisának (most láttam az osztályzatát az IMDb-n, s kiakadtam), a Támad a Mars!-nak, s egyáltalán, magának Burtonnek. Ugyancsak örvendezésre ad okot, hogy hasonló érzelmek fűtik a Deadwood és a Maffiózók című sorozatok irányában is. Hogy a félmúlt másik nagy mozitrilógiáját már ne is említsem (úgy is kitalálják: Vissza a jövőbe). Ennyit a mitológia filmen kívüli (Hold) és hollywoodi jelenlétéről, amint éppen összemosódni látszik személyes tér-idő érzékelésünkkel (szökdelés+stb.=Hold; bár a sarló sem smafu, kérdezzék az itt producerként magát kitüntető Spielberget).
Szóval a valóságban a helyzet az, hogy vissza kell menni 1969-be, az Apolló–11 kilövéséhez, mert az fel bírná vinni azt a védőpajzsot, ami megvédheti bolygónkat a trogloditák támadásától (bocsánat, elfelejtettem Vadállat Borisz fajtanevét, de nem nagyon számít, mert ő az utolsó közülük, mindenesetre valahogy így hangzott a nevük). K ügynök már eleve ott van (Josh Brolin jó, mint ifjú K: egyszerre Tommy Lee Jones-karikatúra és all american guy), J ügynök 9.12-kor érkezik. Oh, a manóba, az is valami, hogy sikerül-e megmentenie a Földet és az univerzumot, de a nagy dolgokról már sajna lekésett.

Summa summarum, a mitológiai utalásokkal rendesen megpakolt harmadik rész, bár a mai szórakoztató filmek azon kategóriájába tartozik, melyben attól kell tartani, hogy a hősök bármikor leeshetnek valahonnan, és a végén túlnyomták bele kicsit a szirupot, mégis sokszor vicces és szerfelett lendületes, biztos, hogy nemcsak a rajongóknak tetszik majd, hanem az újszülötteknek is. Akik épp e film hatására nézik majd meg az első részt. Hát, nagyot fognak nézni: akkor még más volt minden, különösen az alapfelállás.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.