Kiindulási pontnak itt van rögtön a Csatahajó, melyben a csirkés burrito olyan dramaturgiai fontosságú szerephez jut, mint csirkés burrito előtte még soha. Mert ha a film bárgyú, de kigyúrt hőse nem egy csirkés burrito eltulajdonításában látná vágyai netovábbja (a minden amerikai bárpultnál fellelhető szupermodellek egy szőke példánya) meghódításának egyetlen lehetséges módját, akkor talán a haditengerészethez sem kéne beállnia, és akkor talán az űrlényeknek sem kell inváziót indítaniuk a Föld ellen, mert méltó ellenfél nélkül az olyan snassz. Persze mi ez, ha nem nettó politikusi okoskodás, mely rögtön a csirkés burritót tenné meg az invázió fő okának. Igaz, ami igaz, rendesen eltértünk a tárgytól, amely nem is annyira a burrito, hanem az egyszerű lelki berendezkedésű tengerész, akiben túlteng ugyan a tacóság, de még így is páros lábbal rúgja seggbe a vendégségben viselkedni képtelen idegeneket. Csak remélni lehet, hogy a Földön kívül nincs intelligens élet (igaz, a Földön sincs épp túlkínálat), mert ha van, és eljut hozzájuk a Csatahajó, akárhány kezük is van, azzal most mind lemondóan legyintenek - na, ezekkel se kell sürgetni a kapcsolatot. Egyébiránt inváziós filmben álltunk már sokkal rosszabbul is: egy Csatahajó kábé másfél Transformerst ér és legalább két Csata: Los Angelest. Viszont nem ad ki többet 0,75-nyi Independence Daynél.
Forgalmazza a UIP - Duna Film
