A diktatúra mint lakótárs: Janus a köztévében

  • Gera Márton
  • 2015. december 15.

Film

A diktatúra beférkőzik a családba, leül az asztalhoz, befekszik a franciaágyba, és a végén mindent tönkretesz. Nem kell félni, ez csak egy tévéfilm.

Úgy tűnik, a köztévé kezd rájönni, hogy az értelmes műsorait nem a hajnali műsorsávba kell eldugni, hogy még véletlenül se láthassák azok, akik szerint a közszolgálatiság nem abban merül ki, miként főzi körbe az országot Borbás Marcsi. Legalábbis a Janust viszonylag megfelelő időpontban vetítették, és hovatovább még reklámozták is.

false

Nyilván kellett ehhez egyfajta bizalom a tévéfilm felé, ami részben indokolt is, hiszen Gyöngyössy Bence tisztességes munkát rakott le az asztalra. Persze, ha úgy vesszük, favorit a téma: arról van szó, hogyan férkőzik be a diktatúra a mindennapokba, és miként teszi élhetetlenné azokat. Ráadásul a Janus megtörtént eseményeken alapul, így még azzal sem lehet vádolni, hogy összehord hetet-havat a történelemmel kapcsolatban. Egyébként tényleg nem lehet, mert a tévéfilm – jobb pillanataiban – nem is szeretne mást, mint bemutatni egy romániai magyar család életét a Ceaușescu-rendszer végén. Azt, hogy miként hálózta be a férjet a Securitate, és hogyan lett minden csak egyszerű színjáték: az esküvő, a vacsorák, az őszintének tűnő pillanatok. Mert itt a diktatúra mindent megmérgez, a feleség önmaga épelméjűségében kezd kételkedni, hiszen a férje nyilván nem hazudik. Seress Zoltán játssza a férjet, Marozsán Erika a feleségét, és színészi játékról tulajdonképpen csak miattuk beszélhetünk, ugyanis a többi szereplő megszólalásai után azt lehet érezni, hogy a Família Kft. reinkarnálódott.

Könnyű volna teljesen elrontani, pillanatok alatt válhatna didaktikussá a film, játszhatná a rendező az önjelölt történészt. Ám szerencsére a Janus nagyobb részében nem ez történik, egyedül a vége felé érezni, hogy kissé többet akar, mint amit elbír: mutogatják az 1989-es forradalom felvételeit, csak éppen feleslegesen, mert utóbbinak tárgyalására itt most igazán nincs mód. Közben meg abban erős a film, hogy nem áll meg a kommunizmus bukásánál, szépen eljut a cselekmény napjainkig, és látjuk, a volt ügynök milyen elegánsan száll be a kormány autójába. Talán túlságosan is egyértelmű a jelenet, de értjük a célzást.

Duna Tv, december 14. Vetítik még: december 16. 18.30, Duna World


Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.