„Voltam már földön fekvő hulla háborús filmben, galériában nézelődő polgár, többször kávéztam a Barátok közt bisztrójában, de voltam köntösben mászkáló beteg a Jóban Rosszban kórházában is. Legutóbb a Sunset (Nemes Jeles László jövőre mozikba kerülő, kosztümös drámája – G. M.) forgatására akartam menni, de nem kerültem be, mert csak 55 éves korig kerestek embereket” – meséli a nyugdíjas Erzsébet, amikor arról kérdezem, milyen filmekben vagy sorozatokban szerepelt. Erzsébet nem színész, hanem statiszta, vagyis olyan szereplő, akinek szövege szinte soha nincs, leginkább csak a filmek és tévésorozatok hátteréül szolgáló jelenetekben tűnik fel, a stáblistán nincs ott a neve. Erzsébet akkor kezdte, amikor nyugdíjba ment, és már négy éve csinálja. Nem is tagadja, hogy elsősorban a pénzszerzés motiválja: „Ez alapvetően egy nyugis nyugdíj-kiegészítés, és akkor csinálom, amikor kedvem van hozzá, nem arról van szó, hogy mindennap menni kell valahová dolgozni.”
Gergő egy éve hagyta abba a statisztálást. Három éve kezdte, egy ismerőse szólt, hogy van egy castingiroda, amely embereket keres egy tömegjelenet forgatásához. „Nekem ez ilyen bakancslistás dolog volt, hogy egyszer mindenképpen ki kell próbálni, milyen statisztálni, hogy is működik ez a filmes dolog” – magyarázza. Hasonlókról számol be az évek óta statisztáló András, aki először a haverjaival, buliból ment a Maradj talpon! című vetélkedő felvételére tapsolni, azóta viszont már tucatnyi forgatáson volt. Az informatikusnak tanuló srác azt mondja, még mindig van hangulata a dolognak: „Persze sok az üresjárat, de amikor elkezdődik egy jelenet felvétele, és te ott állsz a kamera előtt, az leírhatatlan élmény.”
Ráadásul e leírhatatlan élmény viszonylag egyszerűen megtapasztalható, a statisztáknak nem kell semmiféle végzettséggel vagy papírral rendelkezniük. Egyedül az a fontos, hogy minél több castingirodához, ügynökséghez regisztráljon az ember, ugyanis ezek állnak kapcsolatban a stábbal, rajtuk keresztül lehet bejutni a forgatásokra. András azt mondja, itthon körülbelül 15–20 olyan ügynökség létezik, amely statisztákat közvetít ki forgatásokra, de érdemes résen lenni, mert gyakran megjelennek kamucégek, amelyek csak a statisztálni vágyó emberek pénzére utaznak: „Azt kell mindig észben tartani, hogy a komoly ügynökségek nem kérnek pénzt a regisztrációért, egyszerűen megjelölik azokat a napokat, amikor lehet hozzájuk menni. Akkor fotót készítenek rólad, felveszik az adataidat, de ezért nem kérnek semmit. És ezzel még nem vállaltál el semmit, csak bekerülsz az adatbázisukba, ahonnan válogatnak.” Az ügynökségek telefonon vagy SMS-ben jelzik, ha szükségük van az adott statisztára, de az utóbbi időben egyre gyakoribb, hogy csak a Facebook-oldalukon jelentetnek meg egy felhívást, és aki gyorsan reagál és megfelel a megadott paramétereknek, már mehet is a forgatásra.
Kiemelt napidíj
Erzsébet azt mondja, aki hosszabb ideje jár már forgatásokra, és kiismerte magát a szakmában, előbb-utóbb már csak kiemelt statiszta akar lenni. Ennek oka végtelenül egyszerű: a kiemelt statisztának pont a kétszerese jár annak, mint amennyit egy mezei háttérszereplő kap napidíjként. Kiemelt statisztának lenni sem túl nagy ördöngösség; a szerencsés kiválasztottnak lehet, hogy el kell mondania a háttérben egy félmondatot, vagy egyszerűen csak előrébb kell állnia, mert valamilyen adottsága miatt jobban akarják láttatni. Akikkel beszélgettem, mind azt mondták, hogy ezért is fontos az ügynökségi regisztráció során minden szóba jöhető tulajdonságot megadni, hiszen előfordulhat, hogy épp egy ilyen jellemzőért fognak valakit kiemelt statisztaszerepre hívni; például van egy tetoválás a bal karján, vagy tud kiabálni franciául. Gergő azt meséli, hogy amikor ő regisztrált az ügynökségnél, arra is rákérdeztek, belemegy-e, hogy egy-egy jelenethez levágják a haját, de az is a kérdések között szerepelt, hogy vállalna-e részleges vagy teljes meztelenséget.
„Ha nem vagy kiemelt statiszta, és csak abból akarsz megélni, hogy tömegjelenetekben statisztálsz, az szerintem biztosan nem megy, egyszerűen nincs annyi lehetőség forgatásra menni” – állítja Nóra, aki fél éve hagyta abba a statisztálást, de korábban volt, hogy havonta több alkalommal is részt vett különböző forgatásokon. Érdekelte a filmezés, és közben pénzt is tudott keresni. Ő azt mondja, nagy különbségeket nem találni a statiszták díjazása között: „A filmekért és a sorozatokért is olyan napi 7–9 ezret fizetnek, nagyobb összegeket akkor lehet kapni, ha kiemelt vagy. Egy forgatási nap hivatalosan 12 órán keresztül szokott tartani, de ez azért nem azt jelenti, hogy nekünk végig ott kell lenni, bár néha meg nagyon is.”
Ezt erősíti meg András is, aki szerint sokan azt hiszik, statisztaként könnyű munkával lehet jó pénzt keresni: „Rengetegszer látsz olyat, hogy valakinek óriási a mellénye, már a forgatásra kivivő buszban vagy a ruhapróba közben játssza az eszét, és azt hiszi, ez lesz élete legkönnyebb munkája. Na, ők általában koppannak egy kicsit.” András szerint sokan nem készülnek fel arra, hogy egy-egy forgatási nap akár 13–14 óráig is eltarthat, és előfordul, hogy a statisztáknak végig ott kell maradniuk, sokadjára is újravenni egy-egy jelenetet.
A statiszták a napidíjon felül általában akkor kapnak pluszjuttatást, ha elhúzódik a munka, ilyenkor minden megkezdett óra után 1000–1500 forint, rosszabb esetben a napidíj 10 százaléka ütheti az ember markát. Erre viszont nem lehet alapozni, de arra sem, hogy svédasztal fogadja a fáradt háttérmunkást: „Változó, hogy egy-egy forgatáson milyen ellátást kapsz. Van, amikor reggelit és ebédet is biztosítanak, de előfordul, hogy csak kiraknak egy asztalra vizet, üdítőt, szendvicseket meg péksüteményeket, ezenkívül nincs más. Vagy még ez sem” – mondja Nóra.
Nyugdíjas álommunka
A szendvicshez rögtön hozzájuthat az ember, a napidíjat azonban csak hetekkel a forgatás után kapják meg a statiszták. Ennek alapvetően elszámolásbeli okai vannak: a statiszták megbízási szerződéssel dolgoznak, és a jövedelmük után fizetendő járulékokat az ügynökségek szokták befizetni. Egy statisztaügynökség vezetője azt mondja, sok az olyan cég, amely senkit nem jelent be, kvázi zsebbe fizet. Szerinte az is egyre gyakoribb, hogy feltűnnek olyan „castingirodák”, amelyek pénzt kérnek a regisztrációért, mellé pedig garantált munkát ígérnek már az első hónapban: „Megszerveznek tucatnyi regisztrációs napot, elkérik az 5000–7000 forintokat, a következő hónapban meg már senki sem hall felőlük, a telefont nem veszik fel, e-mailre nem reagálnak, a jelentkező pedig nem jut el semmilyen forgatásra.”
A Narancsnak nyilatkozók szerint a statisztálás annyira kiszámíthatatlan munka, hogy számukra szóba sem jött, hogy csak ebből meg lehetne élni. Az egyetemista Szilárd másfél éve kezdte, és olykor még most is eljár egy-egy forgatásra. A tapasztalatai alapján azt mondja, hogy az ügynökségek akkor fognak egy statisztával igazán számolni, ha kellően mobil tud lenni: „Ha komolyan akarod ezt csinálni, állandóan rendelkezésre kell állni. Nálam volt, hogy hétfő délután jött az SMS, és azt kérdezték, tudok-e kedd reggel forgatásra menni. Akkor éppen tudtam, és utána egyre többször kezdtek el keresni. De volt, hogy hetekig nem jött semmilyen megkeresés, mert éppen nem ilyen karaktert kerestek. Ilyenkor magadnak kell keresgélni a különböző Facebook-csoportokban (a legnagyobb ilyen csoportnak több mint 21 ezer tagja van, az ügynökségek olykor itt is keresnek statisztákat – G. M.), vagy hívogatni az ügynökségeket, az pedig már lutri. Erre szerintem nem lehet alapozni megélhetést, de ha tanulsz, nyugdíjas vagy, esetleg olyan munkád van, ami megengedi, akkor kis keresetkiegészítésnek simán elmegy.”
Erzsébet egyenesen azt állítja, hogy a statisztálás a nyugdíjasok álommunkája, mert ők azok, akik nagyjából bármikor menni tudnak. Ő hét ügynökséghez regisztrált, bár azt mondja, elsősorban tévéműsorokhoz hívják tapsolónak, mert a filmekhez értelemszerűen nem mindig idős statisztákra van szükség. „A tévéműsoroknál viszont nagyon rosszul fizetnek, ott az egész napos tapsolásért 4 ezernél ritkán adnak többet, és ellátás szinte soha nincs. A magyar sorozatokba, a Jóban Rosszbanba vagy a Barátok köztbe pedig hivatalosan csak ritkán, havonta egyszer lehet menni, mert figyelnek arra, hogy ne mindig ugyanazok az arcok tűnjenek fel a háttérben” – meséli. A legkönnyebbnek mégis azt tartja, amikor a napi szappanoperákban kell statisztálni, mivel itt kevés idő jut egy-egy jelenetre, nem kell annyiszor újravenni őket, hamarabb vége a munkának. A statisztálásban a mellékes mellett a változatosságot kedveli a legjobban: „A tapsolás nem olyan izgalmas, főleg akkor nem, amikor valami unalmas műsoron kell hosszan ülni, de a filmek ennél sokkal jobbak, hiszen ott mindig mást játszol. Ismerek olyat, aki az egyik héten még náci tiszt volt, a következő alkalommal pedig koncentrációs tábor foglya.”
A díszlet része
„Nagyon vegyes tapasztalataim voltak, amikor még csináltam. Például az Asterix-forgatáson (2011-ben Fóton is forgatták az Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát című vígjátékot – G. M.) majdnem úgy bántak velünk, mint a színészekkel, semmilyen megkülönböztetést nem éreztél. Amikor a Barátok köztben voltam, ott sem éreztem, hogy a statisztákat lenéznék. De voltam már olyan forgatáson, ahol nem is a színészek vagy a rendező, hanem az asszisztensek és a koordinátorok úgy beszéltek velünk, mintha csak kellékek lennénk, normális szünet meg alig volt. Ez persze ritkán fordul elő. Szerintem sok múlik azon is, hogy az ügynökség mennyire normális, mit tud kiharcolni a statisztáknak a forgatáson. Volt, amikor télen folyamatosan kaptunk meleg teát, és a jelenetek felvétele között fűtött terembe vittek minket” – számol be a tapasztalatairól Nóra, akinek egyik utolsó munkája a legutóbbi Mundruczó Kornél-filmben, a Jupiter holdjában volt. „Ez is egész napos munka volt tavaly ősszel, korán kellett kezdeni a Keletinél, és ha jól emlékszem, itt is 8 ezret kaptunk egy vasárnapi munkáért. Teljesen normális volt mindenki, adtak ételt és italt, szóval nem lehetett ok a panaszra.”
Gergő a forgatásokon úgy tapasztalta, hogy ők inkább a díszlet részének számítanak, bár előfordult, hogy egy-egy kiemelt statiszta a szünetben a színészek között várakozott: „A statisztákat általában összeterelik, és együtt mozgatják, de én soha nem éreztem kimondottan megalázónak semmit, inkább azt mondanám, hogy professzionálisan mentek a dolgok. Nyilván nem mentél oda haverkodni a főszereplőhöz, mert nem ez volt a dolgod, és valószínűleg nem is engedték volna. Amikor az Operánál forgattuk a Himmler agyát Heydrichnek hívják című filmet (a francia–amerikai háborús film október 12-én kerül a magyar mozikba – G. M.), gyakorlatilag náci őrök voltunk. Volt, akit hátra állítottak, mást meg a főszereplő mögé. Amikor viszont nem volt forgatás, a főszereplők teljesen külön voltak tőlünk.” Gergő arról is mesélt, hogy statisztaként milyen kellemes meglepetést jelentett számára Szabó Simon rövidfilmje, az Ebéd előtt: „Szuper volt, mert amikor később a film díjat nyert, Simon elhívott minket, statisztákat is egy moziba a díszvetítésre. Mindenkit név szerint felsorolt a stáblistában, és ez tök jó volt, büszke voltam, hogy én is részt vehettem a filmben.”
