Film

John Wick

  • - kg -
  • 2015. január 5.

Film

Ha nem is a messiás, de Keanu Reeves második el­jöveteléről beszél boldog-boldogtalan, hogy végre, e régóta hervadozó, sokat búsuló színész most ismét formában van, tán a Mátrix óta nem láthattuk ennyire elemében. Nos, nagyon kifogyhattunk az ünnepekből, ha már az is ünnep, hogy Reeves egy újabb szomorú szamurájt játszik, pontosabban egy John Wick nevű, hibázni képtelen bérgyilkost, aki szép feleségre és tágas verandára cserélte a bűnözői életet. Csakhogy a földi paradicsom nem tart örökké. Ahhoz, hogy John Wick ismét fegyvert fogjon, először a drága jó asszonynak kell meghalnia, majd a kiskutyának is; annak a csupaszív ebnek, melyet az asszony hagyott gyászoló férjére. De míg a feleség természetes halált hal, a kutyus értelmetlen erőszak áldozata lesz – és innentől nemcsak az elkövetők, de azok rokonai, üzletfelei, s lassan az egész New York-i orosz maffia John Wick haragjától retteghet.
A nóvum az egészben, mint azt a műfaj teoretikusai megállapították, hogy a klisék akkorára vannak felhizlalva, az akciók oly mértékben vannak eltúlozva, Reeves mérge pedig oly határtalan, hogy mindez nemhogy nevetségessé tenné ezt az egész, gondosan megkoreografált leszámolósdit – ó, nem bizony –, hanem épp ellenkezőleg; ez a szándékos mértéktelenség szinte művészetté nemesíti a látottakat. Hát, minden viszonyítás kérdése, mert az szentigaz, hogy jobb ma egy kutyátlan Keanu, aki némán öldököl gyászában, mint tegnap egy Keanu, aki 47 roninnal az oldalán adta a mesés Kelet legnagyobb harcosát. Minden más összehasonlításban azonban Keanu húzná a rövidebbet.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.