Ha a Cowboyok és űrlények című magasröptű, de sajnos alacsonyan szálló hollywoodi blockbustertől (amely valóban létezett, nem mi találtuk ki, vagy mégis?) nem vártunk mást, mint cowboyokat és űrlényeket, akkor úgy igazságos, ha A Hangya és a Darázs esetében sem támasztunk más igényeket, mint ami a címben szerepel. Van benne hangya? Van. És darázs? Az is. Jó, nem teszünk úgy, mintha szűzen mentünk volna ebbe a házasságba; 2015-ben megvolt A Hangya, a kissé szerencsétlen nevű képregényhős (Paul Rudd közepesen megnyerő alakításában) hangyányira tudott összemenni, de ment még annál is összébb, a szubatomi világba is elkalandozott. Kedves srác volt, alkatához illően mini ambíciókkal, és úgy ülte meg a hangyát, mint John Wayne a lovat, szóval nem lehetett egy rossz szavunk se. A folytatásban – figyeld a címet! – Mr. Hangya mellett Ms. Darázs is egyenrangú szerepet kap, de nem ők, hanem Michelle Pfeiffer várja a szubatomi síri világban, hogy az éj közepén valaki lemenjen érte, ám a lemenést bonyolítja egy szomorú szemű leányzó, akit a háta mögött kvantum anomáliának hívnak, de az is lehet, hogy Kvantum Amáliának, apróság ez egy apróságokról és Michael Douglas bátran vállalt ráncairól szóló filmben. A hősök mellett sokféle nációjú jellemszínész próbálkozik egy-egy gyengébb poénnal áttörni az ingerküszöböt; nagy a verseny, de a kádban henyélő óriási hangyát egyiküknek sem sikerül überelni. Végre egy film, amiben a hangyák nevetnek a végén – bár elmondhatnánk ugyanezt a képregényfilmek hangyaszorgalmú követőiről, vagyis magunkról is!
Forgalmazza a Fórum Hungary
