tévésmaci

A kerekecskei kecske

  • tévésmaci
  • 2022. április 27.

Film

Amikor Sztupa és Troché lementek a révhez, egyenesen a fertőből indultak.

A fertőben persze vágni lehetett a füstöt, és a bohémek sem nagyon fértek a bőrükbe, némelyiket el is kellett hessegetni: jóvanmá’, kopjá’ le, ilyenek. Szóval jólesett baktatni a révhez vezető földúton, vizelni a magányos platán alatt (Sztupa azért megjegyezte a költő szavával, hogy jobban esne Mar del Platán), s mentek tovább, a nap még csak lapos kúszásban próbálkozott feltörni az égre, a levegő viszont… pláne a fertőhöz képest, hagyjuk is. Maga a révállomás egy kalyiba volt, ne szépítsük, s tulajdonképpen teljesen értelmetlen, hiszen csak ez a bakhátas földút vezetett hozzá, s messze is volt mindentől, utoljára Petőfi járhatott erre a négyökrös szekéren, vagy valami. Állítólag az is erre közlekedett, de Sztupa és Troché – működésük sajátosságaiból adódóan – fenntartásokkal kezelték az efféle híreszteléseket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.

Három méterrel a tenger szintje alatt

Április 13-a, hétfő reggel. Még csípős a tavasz, de lassan vége a fűtési szezonnak. Mindenhol kialvatlan emberek, a munkavégzés akadozik. Minden második ember csalódott. Elcsalódott, mondják, elcsalták! Többen szervezni kezdik a kivándorló bulikat. Mások csöndben csomagolnak.