A fertőben persze vágni lehetett a füstöt, és a bohémek sem nagyon fértek a bőrükbe, némelyiket el is kellett hessegetni: jóvanmá’, kopjá’ le, ilyenek. Szóval jólesett baktatni a révhez vezető földúton, vizelni a magányos platán alatt (Sztupa azért megjegyezte a költő szavával, hogy jobban esne Mar del Platán), s mentek tovább, a nap még csak lapos kúszásban próbálkozott feltörni az égre, a levegő viszont… pláne a fertőhöz képest, hagyjuk is. Maga a révállomás egy kalyiba volt, ne szépítsük, s tulajdonképpen teljesen értelmetlen, hiszen csak ez a bakhátas földút vezetett hozzá, s messze is volt mindentől, utoljára Petőfi járhatott erre a négyökrös szekéren, vagy valami. Állítólag az is erre közlekedett, de Sztupa és Troché – működésük sajátosságaiból adódóan – fenntartásokkal kezelték az efféle híreszteléseket.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
