Film

A megbélyegzett

Craig Gillespie: Én, Tonya

  • 2018. március 8.

Film

Az élet összetett függésrendszerét nem azok a sportok képezik le, amelyekben lehet gyorsabban futni, magasabbra ugrani, több gólt lőni, hanem azok, amelyekben a kivitelezés és az értékelés egymástól elválik, s ezért a versenyző kiszolgáltatottsága teljes.

Vegyük a műkorcsolyázást!

A sportoló megszállottan edz, küzd, sérül, sebződik, gyakorol, gyakorol és gyakorol, aztán ha a versenyen száz százalékot teljesít is, ha minden mozdulata tökéletes is, s minden bemutatott elem a helyén van is – jön a zsűri. És abból lesz élet és halál, felmagasztalás vagy bukás, hogy azoknak a komor öltönyösöknek ott a pálya szélén mi tetszik.

A műkorcsolyázó Tonya Harding pályafutását, népszerűségét, eredményeit elfeledte az utókor, arra viszont mindig emlékezni fognak, hogy ő volt az, akit örökre eltiltottak a versenyzéstől, mert riválisát 1994-ben megverette, hogy az ne indulhasson az olimpiai kvalifikációról is döntő országos bajnokságon. Vagyis nem pont így. Erről a vagyisról szól
Craig Gillespie Golden Globe-jelölt filmes dolgozata, a groteszk komédia, az áldokumentumfilm és az oknyomozó biográfia elemeit vegyítő Én, Tonya.

Ebben a későbbi olimpikon spártai gyermekkorától kezdve a sikeres pályafutásán s ezzel párhuzamosan igen zűrös magánéletén keresztül egészen a dicstelen bukásig s azon is túl kísérjük a szerencsétlen sportoló életét. Amely a totális erőszak jegyében zajlott. Hajcsár anyja (Allison Janney valóban Arany Glóbuszt érő alakítása) szó szerint kiverte, kikínozta belőle az eredményeket. Abuzív férje nemcsak (merő fizikai vonzalmon alapuló) kapcsolatukat tette tönkre, s árusította ki aprópénzért, de Harding karrierjét is, hiszen a gyalázatos támadás ötlete az ő fejéből pattant ki, s ő is szervezte meg – a film sugalmazása szerint felesége tudta nélkül. S hát, maga Tonya, a korcsolyát viselő, bájos balerinák közül minden értelemben kilógó, ízléstelenül öltöző proli, a bírák örök áldozata, a nekik mindig beszóló, ezért örökké lepontozott Tonya sem volt egyéb, mint egy döbbenetesen primitív, a tahó férjéhez méltóan agresszív ösztönlény, aki fel sem fogta, mi történik vele, honnan hova tart, mi egyebet akar az élettől a versenyzésen kívül. (Margot Robbie ezzel az alakításával vált formás cicababa- és elrajzolt képregényhősszerepeket maga mögött hagyva jelentős színésznővé.)

A filmben az a csavar, hogy mégis: ő az, akit kiszolgáltatnak, elárulnak, kihasználnak legközvetlenebb szerettei. Suttyóság, ordenáré mocskosszájúság ide, agresszivitás, mindenki elé kiteregetett, gusztustalan magánélet oda, ez a sötét piszkoskodástól sem visszariadó, műveletlen tyúk tényleg korának legjobb műkorcsolyázója. Olyan elemeket ugrik meg, amilyeneket rajta kívül a világon senki. Kiközösítését, kitiltását a sport világából pedig nem a Nancy Kerrigan elleni akció idézi elő önmagában. Már meggyanúsítják bűnrészességgel, amikor még elviszik az olimpiára. Ha megnyeri vagy dobogóra áll, alighanem eltussolják az amúgy valóban gyomorforgató esetet. De csak nyolcadik lett. Ezt nem lehetett megbocsátani. Végül lestrapált roncsként látjuk a (gyerekkora óta) megbélyegzett egykori bajnokot, aki korcsolyakarrierje kényszerű lezárása után még pankrátorként verette magát tesztoszterontól fűtött férfiközönség előtt.

A rendező érdeme, hogy az obligát amerikaiálom-toposzt úgy fordítja visszájára, hogy közben nem menti fel hősét valóságos hibái és bűnei alól. Ugyanakkor az ál-dokumentumfilmes narráció – az, hogy egy szimulált riportban belemondjuk a kamerába a fordulatokat meg a fordulatok értelmezését – túlontúl megúszós formát rendel az amúgy éppen groteszkségükben leleplező erejű verbális és szituatív közlésekhez.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.