Film

A nagy szépség

  • 2014. január 5.

Film

Sehol sem tudnak olyan erőszakolt életörömmel és kétségbeesett életéhséggel, ugyanakkor dekadens eleganciával rohadni, mint olasz filmekben. Valóságos zsánert képez az egyébként egytől egyig szerzői munkák hada, Paolo Sorrentino most Oscarért nevezett artisztikus búsongása is bőségesen merít Fellini és Antonioni (továbbá Pasolini, Ferreri, Scola, sőt Olmi és a Taviani testvérek) vonatkozó munkásságából.

Olyan A nagy szépség, mintha az Édes élet, a Satyricon, a Róma, illetőleg Az éjszaka, esetleg A nagy zabálás vagy A terasz forgatókönyvének random összeválogatott lapjaiból Wong Kar-wai operatőrével (Christopher Doyle) Lech Majewski készítene remixet.

A referenciákban bővelkedő film 65. születésnapját ünneplő és ünnepeltető hőse immár negyven éve nem alkot, csak reflektál. Egyetlen könyvét az is magasztalja, aki esetleg nem is olvasta, ő maga pedig a társasági eseményeken éli élvezetekben gazdag életét. Intellektusa briliáns, az ilyen természetű pengeváltásokban verhetetlen. A véleményvezéri státusszal be is éri: művészettel összefüggő interjúit mértékadó folyóirat hozza - ám az élet édességét már nem megjeleníteni, hanem megélni akarja.

Két és fél óra terjedelemben. Hihetetlen kifinomultságú beállítások, irodalmi (Céline-t név szerint is idecitálja az ambiciózus rendező, de minek), képzőművészeti (Rómában lehetne-e másképp?) és filmes (volna még egy sűrűn teleírt oldalnyi név) hivatkozások során át.

Többször is megemlíttetik, hogy a semmit műalkotássá fogalmazni lenne a valami. Itt viszont csak a felszínességet sikerül - felszínesen.

Forgalmazza a Cinenuovo

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.