A kantörpe szórakozottan megigazította fegyvere vállszíját, mely mozdulat egyáltalán nem volt teátrális, de azért nem kerülte el egyikük figyelmét sem. ' is fél, gondolta Troché, s ez valamelyest megnyugtatta, mert nem szerette volna visszahallani, hogy törpét vertek, hisz a kantörpe nem is törpe, de mindenki azt mondaná, hogy az, pedig megvan vagy százhetven centi, pont akkora, mint egy ember, s még csak nem is annyira szőrös, mint híresztelni szokták róla. Nincsen mancsa, na és, keze van, mindenki láthatja, így gondolkodott Troché, amikor a kantörpe jóindulatú mosollyal, mintha meg sem hallotta volna Sztupa kifakadását, egy sötét lyuk felé bökött a géppityuval, s csak annyit mondott, menjünk. Menjen a fene, gondolta Troché, és megindult. Egy üres telken álltak, vagyis nem volt teljesen üres, az egyik sarkában felcsévélt drótfonat és kábé száz, lukas vagy használt Kraz-belső hevert szerteszét, mintha aludnának. A sötét folt meg éppúgy lehetett egy túlméretezett olajoshordó nyílása, mint valami szűk barlangbejárat, esetleg a kantörpék alagútjának torkolata. Sztupa ránézett az ürgére, de az természetesnek vette, hogy gondolkodás nélkül követik, nem is a fegyverzete miatt, hanem azért, mert így volt megbeszélve, hogy a kantörpe megmutatja nekik a tutit - erre mondta egyből Sztupa, hogy nem hisz belőle egy árva szót sem. Azt tudniillik, hogy a kantörpe pont valami sztalker vagy Lucifer lenne, aki tudja az utat: hordóhasítékok csak a rossz sci-fikben vezetnek valahová a hordó fenekén túl. Ugyanakkor nem volt mitől tartaniuk, a kantörpe jelentkezett, tehát biztos akar valamit. Kap még egy kis időt, hogy kibökje, mit, s ha neki színház kell ehhez, csináljon színházat, lássuk, mit tud a lyuk a foghíjtelek túlsó oldalán. És elindultak. Mehetünk mi is, tévézni.
Pénteken (6-án), ha véletlenül ott maradt valakinél részegen a Mikulás, nem kell ingerelni, nem kell semmi hirtelen mozdulatot tenni, csak éjfél előtt bekapcsolni a Duna Tv-t, s a Mikulás elmenekül azonnal, hiszen a Dillinger halott láttán még keményebb fiúk is menekülőre fognák. Marco Ferreri e kapitális baromsága arról árulkodik, hogy a hatvanas éveket teljesen fölöslegesen rendezték meg, filmeket meg csak csinálni érdemes, nézni nem. Figyeljék a főszerepben szerencsétlenkedő Michel Piccolit, egy gesztuson belül tudja hozni a mélységes elszálltságot önnön nagyságától és a tökéletes tanácstalanságot, hogy mi a fenét is kéne nekem most itt csinálnom. Tényleg kész röhej.
Szombaton szintén éjfél előtt tévézünk, az m1 új magyar tévéfilmmel kedveskedik, már a címe is rohadtul vonzós: Furnitur. Tele van helyes színészekkel, úgyhogy nagy bajt nem okozhat. A nővérem persze már kilenckor megnézte a Dunán az ötvenhez közeledő, tehát szépsége teljében gyilkolászó Alain Delont A zsaru szava című bosszúhistóriában. Magam, szamár pedig éjjel három előtt megyek kezelésre a Film+-ra: Száll a kakukk fészkére. Jó, szálljon.
Vasárnap Mikszáth Kálmi bátyánk figyel be Szklabonyáról a Dunára; délben a Beszterce ostromát nyomják, feltehetően M. Kotleba uram tiszteletére, este pedig újraindítják főműsoridőben A fekete várost. Azt még megmondhatná valaki, hogy ezek mellé még minek egy retrócsatorna is a köztévének. Kilenctől ugyanitt a 80 huszár, gyertyák helyett a volt főnök születésnapi tortájára. Az m1 éjfél előtt elkezdi a Zongoraleckét, a tv2 meg éjfél után A keresztapát (erre még visszatérünk, reszkessetek!).
Hétfőn adásszünetet tartunk, mert kommunisták vagyunk.
Kedden viszont kilenctől a Film Cafén lesz A párduc, Ferenc Hill-lel.
Szerdán pedig Gere Richárd és Kim B. Singer menekülnek a Film+-on boldogan. Tévézni fene snassz.
