Magyar Narancs: Ellesett valamit Hanekétől, mint egyik rendező a másiktól?
Mathieu Kassovitz: Haneke (interjúnk vele itt) csak egy van, a Haneke-filmek attól olyanok, amilyenek, mert ő rendezi őket. Spielbergtől többet tanultam a rendezésről (Kassovitz a München c. filmben dolgozott vele – a szerk.). Haneke egy hangszer mestere, lehet szeretni vagy nem szeretni, amit csinál, de a saját hangszerének ő a legnagyobb virtuóza. Spielberg más, Spielberg mindenen játszik, igazi ezermester. A spektrum nála Hanekétől Michael Bayig terjed. A politikai témától a totális hülyeségig. Haneke ezt nem tudja, amitől persze cseppet sem lesz kevesebb. Nagyon személyes filmeket csinál, sokféle interpretáció előtt nyitva állnak. Spielberg és Haneke nagyon eltérő alkatú művészek. A megrendelésre dolgozó Michelangelótól többet lehet tanulni technikáról, mint az öntörvényű Jackson Pollocktól.
| ||
MN: A legfagyosabb hangulatú filmek olykor a legkellemesebb hangulatban készülnek. Így volt ez Hanekénél is?
MK: Remekül éreztem magam, ő egy cool öregúr. Jó a társaságában lenni és a vicceit hallgatni. Ilyen nagypapáról álmodik mindenki.
MN: Miről lehet viccelődni a jómódú, nyugat-európai polgár bűntudatának legnagyobb kortárs szakértőjével?
MK: A saját módszereiről például. Egy Haneke-film tele van kényelmetlen jelenetekkel, amiket nem szívesen néz végig az ember. Ezeket ő nagyon bírja. Olyanokat tehet meg, amiket a való életben nem. Tudja, hogy kényelmetlen helyzetbe hozza az embert, és ez boldoggá teszi. Boldog, ha elnyújthatja az ilyen jeleneteket.
MN: Ön 2011-ben rendezett utoljára: annyira kiakadt, hogy a franciák csupán egy César-díj-jelöléssel honorálták a Lázadás c. filmjét, hogy melegebb égtájakra küldte az egész francia filmipart. Kemény és indulatos szavak voltak ezek.
MK: Nem szeretem ezeket a díjátadókat, nem járok ilyen helyekre, akkor mégis úgy éreztem, hogy elbántak velem: amellett, hogy fontos dologról szólt, amit tényleg nem lehet elvitatni a filmtől, hogy jól is volt megcsinálva technikai értelemben. Valamit, a special effekteket, a hangot, a fényképezést vagy a rendezést, el kellett volna ismerniük. Nem tették. Erre én azt üzentem, hogy bekaphatják.
MN: Mire ők?
MK: Hogy én kapjam be.
MN: Tiszta sor. Még mindig tart a harag?
MK: Most már csak szomorú vagyok. A rendezés kiment a divatból. A promóció, a reklámpóló nagyon megy, a film, amihez nincs póló, amit nem kísér kampány, valahol hátul kullog. Engem lehangol ez a nagyipari nyomulás. A szar szar marad, még ha jól is néz ki. Ettől persze még megnézem ezeket a hülye nagyszabású filmeket, szórakoztatnak is, de semmi közük a nagybetűs mozihoz. Valami más nevet kéne kitalálni rájuk. Haneke más, ő igazi filmkészítő. Azért találni még jó francia filmeket, de a legtöbbjük nem mer a politikával foglalkozni, a politikai korrektséghez menekülnek. Jött 9/11, aztán jött Sarkozy, minden megváltozott, mindenki fél.
MN: Macronnal jobbra fordulnak a dolgok?
MK: Fogalmam sincs, de adjunk neki néhány évet, mielőtt leordítanánk a fejét.
MN: Nem csak Depardieu hagyta el a hazáját, egy időben önnek is elege lett Franciaországból. Kollégája Oroszországot választotta, ön Los Angelesbe költözött.
MK: Én már őelőtte elmentem, és nem is igazából mentem el, inkább csak ingáztam. Depardieu adózási okokból távozott, én nem. Nem vagyok olyan gazdag. Franciaország csodás, de korlátolt hely, nekem ebből a nálunk dívó, visszahúzó mentalitásból lett elegem. Gondoltam, megkerülöm és egyenesen a film fővárosáig megyek. Ha Bangkok lenne a filmvilág közepe, oda mentem volna.
MN: Első rendezésével, A gyűlölettel számos hívet szerzett, de nem a francia rendőrök körében. Ők a cannes-i premieren tüntetőleg hátat fordítottak a stábnak. Gyakori, hogy a rendőrség tiltakozik egy film ellen?
MK: Így reagálnak, ha fenyegetve érzik magukat.
MN: Nem érzett félelmet?
MK: Nem, mert hátat fordítottak nekem. És aki hátat fordít nekem, az nem látja, hogy mit csinálok.
MN: Nemrégiben kémként tűnt fel a Le Bureau des Légendes című sorozatban. Vett leckét valódi kémektől?
MK: Nem kellett. Ha kém vagy, nem mutatsz érzelmeket – ez volt az instrukció. Hát, nem mutattam.
MN: Az édesapja, a magyar Kassovitz Péter (filmrendező – a szerk.) ’56-ban hagyta el az országot. Nem érzi emiatt kívülállónak magát?
MK: Egyáltalán nem. Franciaország nagyon is nyitott a másfajta kultúrákra. Apám magyar, anyám francia, én teljesen franciának tartom magamat, egy franciának magyar-zsidó örökséggel.
MN: Miben áll a magyar-zsidó öröksége?
MK: Nekem ez egyet jelent azzal, hogy a Széchenyi meleg vizében sakkozom az öregekkel.
MN: Gyakran csinálta?
MK: A nagyapámmal állandóan. De nem lett belőlem jó sakkozó.
