Film

Kriptában csörögnek

Már 65 éve nincs köztünk a rettegett zsarnok, a tömeggyilkos szörnyeteg, továbbá a népek atyja és hóhéra, a győztes államférfi, Hitler legyőzője, a Nyugat szövetségese, majd fő ellenfele, aki megteremtette a Szovjetuniót és szuperhatalommá tette stb.

„Odajöttek, és elmesélték”

Xavier Legrand Pesten most mozikba kerülő filmje, a Láthatás egy zátonyra futott házasságról, a gyereket eszközként felhasználó szülők harcáról, mindközönségesen a családon belüli erőszakról szól. A főszereplőjével beszélgettünk.

„Sehol nem tartunk”

Fél Európa filmesei sorban állnak, hogy elkészíthessék az elmúlt évek legnagyobb olasz kasszasikerének, a Teljesen idegeneknek a remake-jét. Amerikában ugyan Harvey Weinstein botránya és csődje lassítja egyelőre a vállalkozást, de már Leonardo DiCaprio és Robert De Niro is bejelentkezett producernek – nálunk Goda Kriszta rendezésében készül a magyar változat, BUÉK címmel. Az A Hely című filmje bemutatójára a közeli napokban Budapestre látogató Paolo Genovesét a commedia all’italianáról és a démonairól kérdeztük.

Wakanda vágtató rinocéroszai

Tényleg az a szuperhősfilmek főfunkciója, hogy valamilyen közös, univerzális tapasztalatot énekeljenek meg? Hogy a görög mitológia héroszainak és a nyugat-európai népmesék hőseinek örökösei legyenek? Ezek volnának az univerzalitás mércéi?

Zseni a vászon mögött?

Az Uránia mozi már sokadik éve tűz műsorára opera- és színházközvetítéseket és képzőművészeti témájú dokumentumfilmeket. Utóbbiak közül a Phil Grabsky producer és dokumentumfilm-rendező nevéhez köthető Exhibition on Screen című sorozat darabjait is vetítik. Most először, a biztos sikernek számító régi nagy mesterekről készült filmek után a tavaly 80. születésnapját ünneplő David Hockney-ról forgattak izgalmasnak ígérkező, de csalódást keltően keveset mondó filmet.
  • Márkus Eszter
  • 2018. március 22.