Magyar Narancs: Német katonákat csak elvétve lehet látni filmeken – ezt a Világok között rendezője jegyezte meg, amikor a témaválasztásról kérdezték. Ez valami második világháborús gátlás?
Ronald Zehrfeld: Történelmi teher, igen. Az első és a második világháborús tetteink miatt a német katona nemkívánatos szereplő a moziban. Az alkotmány kimondja, hogy a német katonáknak nem szabad külföldön harcolniuk. A kérdés akkor kezdte igazán foglalkoztatni az utca emberét is, amikor a dél-szláv háború kirobbant, és a NATO-hadműveletek keretében német katonák bevetésére is sor került. Nyilvánosságra kerültek fotók német katonákról, és nagy felháborodást is keltettek. Ezért határozta el Feo Aladag, hogy elkészíti ezt a filmet, hogy hiteles képet adjon az Afganisztánban szolgáló német katonákról.
MN: A botrányos fotókon mi látható?
RZ: Ne gondoljon szörnyű atrocitásokra! Csupán német katonák állnak harci felszerelésben, de ez is elég volt, hogy elszabaduljanak az indulatok. A közvélemény számára már a puszta tény, hogy német katonák idegen országban harcolnak, elfogadhatatlannak bizonyult.
MN: Ha nem jön be a színészet, elment volna katonának?
RZ: Nem szerepelt a terveim között. Az NDK-ban nőttem fel, versenyszerűen dzsúdóztam. De Gorbacsov betett a világbajnoki álmaimnak; ledőlt a fal, összedőlt az NDK-s dzsúdóvilág is. Jött a szabadság, de a dzsúdókarrieremnek lőttek. Tornatanárnak készültem. Színészetre nem is gondolhattam: az NDK-ban létezett egy numerus clausus a színművészetin, kitűnő tanulónak kellett volna lennem, hogy egyáltalán esélyem legyen.
MN: Bizonyított tény, hogy előbb-utóbb minden német színész szerepel a Tetthelyben. Ön is átesett a tűzkeresztségen?
RZ: Háromszor-négyszer játszottam a Tatortban, mindig gonosztevőt. Nyomozó is lehettem volna, de nemet mondtam, mert színészileg ez nem kihívás. Ősi tradíció a Tatort Németországban, vasárnap elnéptelenednek a nyugdíjasklubok, a nagymamák vasalás közben mind a Tetthelyt nézik. Elég igénytelenül zajlanak a forgatások, akár három hét alatt is lezavarnak egy-egy epizódot.
MN: Nagy sokk volt Németországban, amikor Horst Tappertről, mindenki Derrickjéről kiderült, hogy a Waffen-SS-ben szolgált?
RZ: Nem sokkolt nagyon, hiszen az életkorából adódóan sok választása nem lehetett. Aki nem volt harcos ellenálló, márpedig nem sokan voltak ilyenek, az beállt a sorba. Az a generáció nem maradhatott ki. Én inkább a csodálkozókon csodálkoztam, azokon, akik összecsapták a kezüket, hogy hűha, már megint mik derültek ki. Ugyanez történt Günter Grass esetében is.
MN: Kiskorúként a derrickesek vagy a tatortosok táborába tartozott?
RZ: Csak a földrajzilag szerencsések foghatták a nyugatnémet tévéadást, de Drezdának híresen rossz volt a fekvése. Nemhiába kapta a nevet: „a völgy, ahol semmiről sem tudnak”.
| Világok között Az Afganisztán-, Irak- és Afrika-filmek sokasága mára jól megkülönböztethető zsánerré nőtte ki magát. Van egyfelől az a sajátos szituáció, hogy európai és amerikai katonáknak békefenntartó, olykor igazságtevő szerepkörben kell fellépniük, hazájuktól több ezer kilométerre, ismeretlen környezetben. Van másfelől az a még sajátosabb kérdés, hogy ti. mit is keresnek ők ott. Lehetséges-e kívülről békét teremteni ott, ahol még a szövetséges sem lát szívesen? Művészi értelemben egyedül az fontos, hogy a kivétel nélkül mindig súlyos morális dilemmákat taglaló – ez idáig brit, dán, belga, kanadai és persze főleg amerikai – filmek mennyire tudnak önálló műként megjelenni a zsáneren belül, amelynek eszközeit mára oly jól ismerjük (kultúrák ütközése, harci szituációban elállatiasodó katonák, a szabvány-humanizmus és a keleti életforma konfliktusa stb.; mindehhez sivatag, kézi kamera, erős fények, szaggatott történetmesélés, továbbá hiteles, de kötelességszerűen felmondott antimilitarista szólamok). Minden tiszteletünk a béke ügye iránt nyilván elkötelezett Feo Aladag rendezőnek, aki egy szimpatikus német katonatisztet állít elénk. Az illető veszélyes kiküldetésében a lelkiismerete és a szolgálati szabályzat, ill. feletteseinek egyértelmű parancsa közötti választáson vívódva tisztességes, de emberéletet követelő döntést hoz. A rendező igazsága megkérdőjelezhetetlen. Mindazonáltal láttuk már ezt a konfliktust, ismerni véljük ezeket a dilemmákat (más filmekből), próbálták már átadni a nézőknek ugyanezt a hangulatot mások – a jelenleginél több sikerrel. A főszereplő borongó tekintetébe már a kezdetekkor kódolva van a nemes indítékból elkövetett függelemsértés, afgán tolmácsán és az egyetemet titokban végző húgán azonnal látni, hogy majd áldozat lesz belőlük, így csak abban reménykedhetünk, hogy a kézenfekvő kérdést (mit keresünk mi itt?) hátha nem mondják ki. De kimondják. TPP
A Mozinet bemutatója |
