A holland származású elsőfilmes amerikai rendező Steven Spielberg forgatókönyv-írójaként vált ismertté - a szerzőpáros olyan műveket jegyzett együtt, mint A Nap birodalma vagy a Bíborszín. Első rendezői munkája, a Max több magyar vonatkozással is bír: a hazánkban forgatott alkotás epizódszerepeiben számos ismert színészünkkel találkozhatunk, a film producere a magyar származású András Hámori volt, operatőre pedig az Európai Filmakadémia által kitüntetett Koltai Lajos. A John Cusack és Noah Taylor főszereplésével készült film az első világháború utáni időkben játszódik, középpontjában Adolf Hitler és egy zsidó mecénás, Max Rothman kapcsolata áll.
Menno Meyjes: Ez több mint egy Adolf Hitler-film, inkább azokról a dolgokról szól, amelyek Hitlert motiválták, és amelyek mindannyiunk szempontjából komoly érdeklődésre tarthatnak számot. Jó pár évvel ezelőtt láttam egy Hitler által festett impresszionista beütésű akvarellt, ami egy falusi templomot ábrázolt, nagyjából 1916 körül készíthette. Ekkor ébredtem rá: te jó isten, ez az ember művész volt! Nem jó művész, de mégiscsak művész. Hogy festőként nem méltányolták, szerintem nagyban közrejátszhatott abban, hogy kitört a második világháború.
MN: A filmjét több intézmény, például zsidó szervezet támadta azért, hogy a diktátort a megszokottól eltérő megvilágításban mutatja be, nem egy szörnyeteget ábrázol, hanem az emberi vonásait hangsúlyozza. Hogyan érintették ezek a reakciók?
MM: Úgy gondolom, ezek a szervezetek teljesen félreértelmezik a filmemet. Adolf Hitler nem a világűrből jött, ember volt, emberi vonásai is voltak. Engem Hitler emberi oldala érdekelt, azok a veszélyes tulajdonságai, amelyek végül is szörnyeteggé tették. A csalódottságára, a frusztrációjára, a haragjára, az irigységére gondolok, minden olyan tulajdonságra, amitől Adolf Hitlerré vált. A maga módján nagyon is emberi volt, és ez az, ami a mára nézve is mondanivalóval bír. A világ most is tele van csalódott, frusztrált, haragos emberekkel, olyanokkal, akik, mivel nem képesek megfelelni a gazdaság kihívásainak, marginális életet élnek, olyanokkal, akik helyzetüknél fogva ki vannak szolgáltatva a politikai demagógiának. Hitler híres és elismert akart lenni, meggyőződésem, hogy manapság a hírnév, az ismertség és az elismertség utáni vágy sokkal erősebben munkál az emberekben, mint 1918 tájékán.
MN: A filmnek a középpontjában egy műkereskedő mecénás, Max Rothman (John Cusack) és Adolf Hitler (Noah Taylor) kapcsolata áll. Max Rothman, ha jól tudom, kitalált figura, miért őt és nem Adolf Hitlert választotta filmje címszereplőjének?
MM: Max Rothman karaktere nagyon izgalmas - vibráló szellemiségű figura, csalja a feleségét, túl sokat dohányzik. Azokat a művészeket reprezentálja, akik vissza tudtak jönni úgy az első világháborúból, hogy még hittek a művészet erejében. Számomra ez a film elsősorban a veszteségekről szól, és arról, hogyan vagyunk képesek megbirkózni velük. Amikor játszódik, a németek túl vannak egy vesztes háborún, más világ járja, mint az első világháború előtt, minden relatívvá vált. A főhősömet is érték csapások a fronton, elvesztette a karját, megsérült a lelke is, de képes volt szembenézni a problémáival, ellentétben Hitlerrel, aki nem tudta feldolgozni őket. Két különböző életfilozófia, két különböző szemlélet csap össze a filmemben, az egyiket Max, a másikat Hitler képviseli. Max a mindennapok művészetét akarja megvalósítani, a művészeten keresztül szeretné feldolgozni az embereket és az országot ért veszteségeket, Hitler azonban ragaszkodik mindenhez, ami régi, atavisztikus, meghaladott, így a művészetszemlélete is elavult, idealizálja a dolgokat. Mind a ketten hisznek azonban a művészet erejében, hisznek abban, hogy a művészetnek jelentősége van.
MN: Úgy tudom, Steven Spielberg kezdetben aktívan részt vett a film előkészületeiben. Miért szállt végül ki a produkcióból?
MM: Hogy kiszállt volna, azt akkor mondanám, ha a forgatás során is jelen lett volna. Igazából a kezdetekben mutatott érdeklődést a film iránt - én Spielberg stúdiójának, a Dreamworksnek dolgoztam forgatókönyvíróként, ő a stúdión keresztül követte nyomon a Max forgatókönyvének alakulását. Idővel azonban lemondott arról, hogy aktívan részt vegyen a munkában, mert túlzottan európainak találta a történetet.
MN: Elégedett volt a film fogadtatásával, a kritikai visszhangokkal?
MM: Úgy gondolom, rengeteg kritikus leegyszerűsítette a filmet azzal, hogy úgy értelmezte, mintha egy "mi lett volna, ha?" típusú történetet készítettem volna. Mi lett volna, ha Hitler nem a politikát, hanem az ecsetet választja, és híres festő lesz? Adolf Hitler azonban művészként tökéletesen tehetségtelen volt, ez a lehetőség sosem volt adott. Az én filmem egy olyan emberről szól, aki - mivel művészként eleve kudarcra volt ítélve - kénytelen-kelletlen a politikába kapaszkodott, és ott élte ki az alkotás iránti vágyát. A művészetben tapasztalt kudarcai késztették arra, hogy jobb híján a harmadik birodalmat alkossa meg.
MN: Milyen tanulságokat vonhatunk le a filmjét nézve az adott korszakról?
MM: A fasizmus a létrejöttét és a vonzerejét az első világháborút követő kiábrándultságnak köszönhette. A filmem rádöbbentheti a nézőket arra, hogy a nácizmus tágabb értelemben a csalódottak művészete volt, az emberi frusztráció, a kilátástalanság kifejezésének egy formája.
Hungler Tímea
