Az ATV kirúgta a műsorából; egy kiragadott részlet alapján az Élet és Irodalom vezércikkben
tette őt a baloldali újságírás morális csődjének emblémájává.
Bolgár György: Minősíthetetlennek tartom a dolgot. Ott kezdődik az egész, hogy rosszul kezdődött. Elkövettem azt a hibát, hogy a Blikknek óvatlanul adtam egy interjút. Talán nem kellett volna a könyv megjelenése előtt. Arra meg végképp nem számítottam, hogy a hozzájárulásom nélkül részleteket közölnek a könyvből (közben arról értesültünk, Bolgár pert indít a lap ellen - a szerk.), amit azért adtam oda, hogy az interjú készítője tudja, miről beszélünk. Nem akarnám magam Esterházyhoz hasonlítani, de Harmonia Czlestis című könyvéből nyugodtan ki lehetne szedni harminc olyan sort, amire ráfogható, hogy pornó. Vágy című regényem persze jórészt a szexualitásról szól, és valóban szókimondóan. Ezek a szövegek azonban egy újságban egészen más életet élnek, nem lehet őket kirángatni a helyükről, mert így csak az én lejáratásomra szolgálnak.
MN: Ezzel még mindig nem válaszolt az első kérdésemre. Hogyan értékeli azt, hogy politikailag minősítik az ön írói magatartását?
BGY: Hogy a jobboldalon megteszik, az be volt kalkulálva, de hogy a megjelenés előtt ez történjen, az eleve védekező pozícióba kényszerített engem is és a kiadót is. Hogy egy magát liberálisnak tartó lapban egy publicista a harminc sor alapján vonjon le következtetéseket rólam, a könyvről, sőt a baloldali liberális újságírásról, az egész baloldalról, annak erkölcsi állapotáról, szakmai színvonaláról, aljas motívumairól, hát ez aztán minden képzeletemet felülmúlja, és azt gondolom, hogy ez a vagdalkozás látlelet mindannyiunkról.
Lehet, hogy a könyv majd nem fog tetszeni a kritikusoknak vagy az olvasóknak, de ezért nekem kell vállalnom a felelősséget. Ilyen könyvet mertem írni, tudván azt is, hogy rajtam már vannak bélyegek. Egyrészt rádiós vagyok, aki sokak szerint nem is tudhat írni, másrészt elég sokat írok újságban, és az elmúlt harminc évben jelentek meg verseim, novelláim, regényeim is, de az irodalmi életben nem vagyok benne, mert rádiós újságíró vagyok, pláne egy olyan rádiós újságíró, aki - megint csak a saját szándékán kívül - valamiféle emblematikus figura lett a Beszéljük meg! című műsorával. Vagy anyáznak, vagy dédelgetnek, de valami vagyok, zászló vagy bűnbak.
MN: Ön ezt tényleg nem akarta? Mármint a baloldal zászlóshajója lenni.
BGY: Semmit nem akartam. Amikor ezt a műsort elkezdtem, csak abból indultam ki, hogy egy ilyen műsor kellene Magyarországon, mert az emberek nem beszélhettek szabadon. Érdekes módon még a rendszerváltás után három évvel sem kaptak fórumot. Közben én is meg a hallgatók is rájöttünk, hogy ez egy fontos műfaj. Aztán támadások célpontjává vált, nem az én személyem miatt, mert én nem vagyok konfliktuskereső figura, nem vagyok provokátor típus, béketűrő vagyok, és nem keresem a nyílt összetűzést. Ehhez képest mindig belerohantam valamibe, pontosabban belenyomtak, belekényszerítettek valamibe, amit igyekeztem vállalni, de nem tudom magamról lemosni. Hogy eltávolítottak a Magyar Rádióból a tavalyi év elején, azt sem én akartam. De látja, most az én vélt politikai oldalamról is sokan belém rúgnak, mint ahogy az ÉS például, és lehet, hogy mások is úgy gondolják, hogy egy magát baloldali liberálisnak valló újságíró nem írhat ilyen könyvet, mert kiteszi magát politikai támadásoknak, illetve nem magát, mert az nem érdekelne senkit, hanem az egész baloldalt. Ha viszont egyesek mégis kiállnak mellettem liberális oldalról, akkor megint más szempontból leszek emblematikus figura, és megint senkit sem az fog érdekelni, hogy ez a könyv jó, vagy nem jó.
MN: Abból, hogy a könyv körül már a megjelenésekor ennyi botrány legyen, arra is következtethetnénk, hogy ez egy kiadói stratégia.
BGY: Nem volt ez szándékos. A kiadónak annyi volt a stratégiája, hogy elküldte előre néhány szerkesztőségbe a könyvet. Ez nem ritka. Azért, hogy recenziók vagy interjúk jelenjenek meg róla. Tudták, hogy lesz körülötte egy kis felhajtás, mert egy ilyen regény nem várható tőlem.
Én is gondoltam, hogy néhányan dörzsölik majd a kezüket, hogy a Bolgár olyat ír, amire könnyen rá lehet sütni, hogy pornó. De azt mondtam, hogy ez belefér, ha a könyvnek vannak értékei, és meg tudom értetni az olvasóval, hogy azért vannak benne olyan nyers, szókimondó leírások, mert azok szerintem hozzátartoznak a téma irodalmi megközelítéséhez.
MN: Mint rádiós viszont valóban sohasem fogalmazott nyersen.
BGY: Ha arra gondol, hogy igyekszem finoman fogalmazni, hogy nem vagyok agresszív, akkor igaza van, de az a lényegesebb szempont, hogy mindig megpróbáltam szó-kimondó lenni. Ennek a több mint egy évtizedes műsornak is az őszinte beszéd a lényege. Újságíróként mindig is erre törekedtem.
MN: Catherine Millet, aki közéleti figura volt Franciaországban, egy hasonlóan kitárulkozó regénye kapcsán még elismertebb lett. Úgy látszik, ott ez nem akadály.
BGY: Például ez a különbség a két ország között. Valószínűleg az én naivitásom is abból fakad, hogy elég jól ismerem a nyugati világot, és azt hittem, hogy közelebb vagyunk hozzá egy kicsit. Hogy nálunk felvilágosult emberek is ilyen brutálisan reagáljanak, azt nem vártam.
MN: Valóban ennyire naiv?
BGY: Ha egy állami tulajdonban lévő magyar társaság, nevezetesen az Antenna Hungária naponta több órán át kemény pornócsatornát üzemeltethet, és százezrek lakásába juttathatja azt el, akkor miért ne írhatnék én néhány ezer példányban egy olyan könyvet, amelyet egyesek pornónak minősítenek? Micsoda álszentség ez! Egyébként nem pornóregényt akartam írni, hanem irodalmat, és úgy gondoltam, hogy az irodalomba beemelhetők ilyen szövegek, mert ha nem így fejezem ki magam, akkor abban az adott szituációban hazudok.
MN: Az biztos, hogy a regényben nagyon intim dolgokat mond el férfi és nő viszonyáról, és ezt én még a mű nagyon vállalható részének tartom. Noha megdöbbentő, mert önéletrajzi jellegűnek tűnik, és a felesége helyében ezt feleségellenes írásnak tartanám, és úgy gondolnám, hogy kiteregettek mások előtt.
BGY: Nem én vagyok a főhőse a regénynek, bár valamennyire persze benne vannak az érzelmeim és a gondolataim. Lehet, hogy ebben is óvatlan voltam, de nem feleségregényt vagy szeretőregényt akartam írni, hanem férfi és nő, nyilván nagyon sokak által átélt és sokszor megmagyarázhatatlan viszonyáról akartam volna értekezni. Ha ez személyesnek hat, szerintem az írói siker. A könyv egész hitele abból fakadhat, ha azt is elhiszik, hogy ez velem történt.
MN: A felesége, illetve nőismerősei olvasták?
BGY: A feleségem nem olvasta, nem mondott róla véleményt. Amiben ő akár formailag benne van, azt nem akarja semmilyen módon véleményezni. Ismerős nők olvasták, de ők szakmai értelemben ismerősök, és különben is, mint mondtam, ez a regény, ha valóságosnak hat is, fikció.
MN: Van a regényben a feleség-szerető szálon túl egy politikaibb és egy irodalmibb szál, az utóbbi amolyan egypercesek stílusú. A politikusszálat közhelyesebbnek érzem. Miért volt szükség a másik két szálra?
BGY: Az egyikre azért, mert bele akartam helyezni valamilyen történelmi közegbe a viszonyt. Hogy elmagyarázzam, ki lehet a vélt férfi.
Az egypercesek vonal meg azért született, mert úgy éreztem, hogy ugyanakkor nemcsak leszűkíteni kell a keretet, de kitágítani is, hogy ennek van egy szélesebb kommentálhatósága is, hogy a konkrét keserveink és szenvedélyeink egy kicsit megemelt, távoli, groteszk kommentárban tűnjenek föl. Hagyjuk a szerető meg a feleség vonalat, és nézzük, hogyan illeszkedik az egész az emberi létbe.
MN: A főszereplő nagyon sokat szenved a nőktől. Ez magára is igaz?
BGY: Nyilván hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem hasonlít rám. A legnagyobb szenvedélyek mellett mindig ott vannak a legnagyobb szenvedések is. Végletek között hányódik az ember, amíg ki nem ér egy platóra, ahol teleszívhatja magát levegővel és boldog, de ha mindig ott kell lennie, akkor meg unja.
MN: Mennyi ideig írta a regényt?
BGY: Tizenöt, illetve egy évig. Tizenöt éve kezdtem el, mielőtt elmentem volna Amerikába és úgy éreztem, hogy szabadabban kellene beszélni, szabadabb társadalomban kellene élni politikai értelemben, és szabadabban kellene megélni a szexualitásunkat is. Az őszinte beszéd akart lenni a lényege ennek is, csak az akkori verzió túl politikusra sikerült. Inkább egy publicisztikai közlés volt regény formában. Aztán jött a rendszerváltás, amire nem számítottam, és a politikai része megszűnt aktuálisnak lenni. Félretettem, és elővettem egy évvel ezelőtt, majd teljesen újraírtam.
MN: El tudom képzelni, hogy ennek az ügynek vagy egyszerűen a regénynek a kapcsán a jelenlegi hallgatói elfordulnak öntől. Nem tartaná túl nagy árnak?
BGY: Biztos elő fog fordulni. Nem akarok ezzel a könyvvel senkit megsérteni, csak őszintén akartam beszélni olyan dolgokról, melyeket egyébként elnyomunk magunkban. Ám el tudom fogadni, hogy vannak más típusú emberek, akik ezt nem tudják befogadni, mások az értékeik, nem úgy nevelték őket. Az is lehet, hogy elfordulnak tőlem, és ennyi provokáció azért valóban van a regényben. Ha mindenkit eltávolítana tőlem, annak nem örülnék, mert ennek a műsornak van értelme. Biztos, hogy meg fogja osztani a közönséget, de azt hiszem, az emberek okosabbak annál, hogy ezért elítéljenek. Talán olyan is lesz majd, aki azt gondolja, hogy a Bolgár írt egy ilyet, de én nem vagyok kíváncsi rá, nem fogom elolvasni, viszont tudok beszélgetni vele másról.
MN: A regény szándéka szerint kapcsolódik valamilyen magyar irodalmi hagyományhoz?
BGY: Nem tudok róla. Esterházynál és Nádasnál is van súlya a szexualitásnak, és náluk is őszinte beszéd van, a szexualitásról való kifejezésmód keresése, de magyar előképet nem találok, legfeljebb a tényleg ócska bulvár irodalomban, de ahhoz nem hasonlítanám magam. A nyugati irodalomban ellenben létezik, van mondjuk Henry Miller Szexus című könyve vagy mondjuk Philip Roth művei.
MN: A Klub Rádiónál még biztos az állása?
BGY: Erről a főnökeimet kellene megkérdeznie, de a tulajdonos és a főszerkesztő is elég határozottan nyilatkoztak a sorsomról, mert persze őket is megkérdezték már, hogy röpülök-e innen is. Azt mondták, hogy felőlük a rádióműsoromon kívül mint magánember azt írok, amit akarok. Gondolom, ez is a dolog lényege, hogy nekem a könyvem miatt kell vállalnom a felelősséget. Ha ez egy minősíthetetlenül rossz könyv, akkor én követtem el a hibát, ha ez egyes embereket felidegesít, azért viszont nem én vagyok a felelős, maximum a könyv tartalma. El kell választani a dolgokat. Elég nagy baj volna, ha nem írhattam volna meg ezt a regényt, abból a szempontból, hogy azt kellene gondolnom, hogy a társadalom nem megengedő, hanem türelmetlen és nagyon egysíkúan gondolkodik.
Szilágyi Szilvia
(A könyvről írt kritikát lásd a 38. oldalon.)
