A kilencvenes évek kezdetén könnyen ébredt arra a még épphogy polgár, hogy szerencsétlen vállalkozó lett vagy éppen szerencsétlen gengszter, és soha többé nem tudott lefeküdni, mert a szerencsétlenség lejtőjén nincs nyugodt alvás. Clintont elnökké választották, a jugoszláv háború elkezdődött, és keletnémetek tömegei húztak át rajtunk Trabantokkal. Direkt módon a korabeli tévéhíradó-részletek tájékoztatnak a filmben a filmbeli időről, amikor az említett gengszterecskék nap mint nap alulmúlták filmélményeikből emlékezetes nyugati példaképeiket. Videókölcsönzővé alakították a turkálóikat a plusz száz forint bevételért, bank helyett turkálót nyomtak fel tévedésből, molylepkékre lőttek Uzival, és simán belefért még egy emberölés nyolcvanezerért kis címletekben. Közben meg ott az a fránya környezet, a deprimáló totál reál, hogy a nagymamival egy szobában kell lakni, a gyerek hangosan hallgatja a rockzenét, hogy az ember felesége kurva, az apja meg volt kommunista.
Szomjas György kordokumentál és bűnkarakterizál, mindezt Grunwalsky sajátos és valószínűleg ezerféle jelentést hordozó színkeverésével, ami a későbbi vetítéseken biztosan jobban érzékelhető lesz, ha már megszáradt a kópia, és még finomítanak kicsit a vágásokon. A film maga viszont később sem biztos, hogy ritmusos lesz, de hát ez itt nem don Corleone, csupán két magyar gengszter története a kilencvenes évekből, és Szomjas sem Tarantino. Szőke András és Tzafetás Roland mint epizódfigurák viszont hozzák a megbízható formájukat, és az is magyar. Ez optimizmusra ad okot.
Altamira
Mispál Attila lelke ólompihe, attól olyan haldoklóan romantikus, amit Pacskovszky Zsolt évezred végi meséjéből rajzolt filmre elhagyatott kölykökről, akik csapatokba verődve az új törzsiséget képviselik, és akik mégis képtelenek megtartani annak kereteit. Olyan közösségek ezek, mint a falfirkászoké, a vonatfestőké, akiket felfokozott alkotásvágyból visszafoghatatlanul felizgat egy fehér falfelület látványa meg az illegalitás, és bármire képesek azért, hogy ne fogyjon el a festék. Mégis több ez, mint felületszínezés bandába gyűlve, inkább maguk és a kis brigádjuk megjelölése, a halhatatlanná levés vágya, szárnyalás, illúzió, mese. A filmbeli csapat ráadásul néma, hogy el ne rontsa a szó azt, ami látható és érezhető, hogy lássuk, milyen zseniálisan néz és mutogat az a három színész, és halljuk, hogy mennyire zavaró a fülnek Kari Györgyi hiszteroid narrációja.
Hangszigetelés
Wisinger János filmje nem fikció, de az is lehetne, mert ki hinné el, vagyis ki fogná fel ép ésszel, hogy a múlt nyáron majdnem a politikának, azaz a harmadik kerületi polgármester korteshadjáratának esett áldozatul a Diáksziget. Európa legszínvonalasabb fesztiválja tücsökciripeléssel felturbózva hangosabb volt, mint azt Óbuda bizonyos nyugdíjas lakói el tudták volna viselni. Leginkább a dob és a basszus volt a hibás, ami a polgármestert a techno esküdt ellenségévé tette. Szerinte a remegés áthatol a falakon, és általa az ember üldözötté válik, vagy üldözővé. A paranoia iránya változó. A dokumentumfilm olyan hihetetlen profi és szellemes vágásokkal érezteti a vádlók kisstílűségét, emeli ki a Sziget-csapat intelligens türelmét és festi le a szigeti lét hangulatát, hogy azzal voksolásra is buzdít egyben. Bátonyi Csaba operatőr pedig megint csak bebizonyítja, hogy ő szemfüles utazó.
Kolorlokál
Ez a város unalmas és szürke, egy filmbeli nyilatkozó szerint olyan, mint egy nehezen lélegző öregasszony. Domokos János viszont felfedezte, mi könnyíti meg a lélegzést: az, ha odafigyelünk ennek a városnak minden kedves apró részletére, különösen a hajnalok hangulatára. Budapestet néhány éve meghatározza egy makrokulturális közösség, a néhai kalózrádió, amely 1995 óta engedéllyel birtokolja az éter egy részét, de a neve maradt Tilos. A dolguk az, hogy szórakoztató programok és rádióadások által találkozásra késztessenek embereket. A filmben, amely egyébként hangulatos, akár egy színes lokál, MC Csejdy és DJ Szerviz foglalja el a fő helyet, mint legnépszerűbb műsorvezetők, akik Cleiderman-mentalitással, ám szofisztikált szlenggel fűszerezik mondanivalójukat. Nem fér viszont a fejembe, vajon mivel érdemelték ki a többiek ezt a szelekciót.
- sissovics -
