A vészhelyzetet több probléma együttese okozza: 1. nincs pénz, de nem tudni, mennyire nincs, 2. van adósság, de nem tudni, pontosan mekkora, 3. vannak személyes ellentétek, minek folytán nincsenek tárgyalások ott, ahol nagyon kellenének, 4. nem tudni, mire készül a politika - ha egyáltalán valamire, 5. nincs nyílt és érthető kommunikáció, de vannak pletykák és összeesküvés-elméletek minden mennyiségben.
Egy ajtó bezárul, a másik kinyílik
Nehéz belőni, hogy hol is kezdődik a történet, a bomba mindenesetre nyár elején robbant, amikor a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) Kőrösi Zoltán vezette új kuratóriuma bejelentette, hogy belső vizsgálatuk szerint - az előző kuratórium állításával szemben - nem 2,8, hanem 6,5 milliárd forint az MMKA adóssága. Majd nem sokkal később módosították a számot 7,9 milliárdra. A kuratórium persze nem csak csontvázborogatással töltötte az időt; kidolgoztak egy konszolidációs tervet, ami különféle megszorításokkal (megválni számos munkatárstól, a maradóknak kisebb fizetés, és persze kevesebb film finanszírozása) pár éven belül gatyába rázhatta volna az alapítványt. Ám ekkor jött az újabb rossz hír: a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma zárolta az MMKA második féléves költségvetésének 60 százalékát, 1,5 milliárd forintot. Innentől az alapítvány nyilvános megszólalásai lényegében a "nincs pénz, nem miattam nincs, fogalmam sincs, mikor lesz" ilyen-olyan prezentálására korlátozódtak. A már korábban is hőbörgő filmeseknél végül az csapta ki a biztosítékot, hogy több produkciót is értesítettek, hogy jobb, ha el sem kezdik a forgatást, mert az MMKA az idén biztosan nem tudja kifizetni a rá eső részt. Márpedig ha az MMKA nem fizet, a többi támogató sem fizet, legfeljebb akkor, ha az alapítvány része annyira kicsi, hogy tudják máshonnan pótolni, vagy valahogy meglesznek a hiányzó összeg nélkül (magyarán a stáb nem kap fizetést). Két filmnek, a Zimmer Feri 2.-nek és az Üvegtigris 3.-nak sikerült a nehézségek ellenére elindulnia - előbbi eleve nem kapott MMKA-támogatást, utóbbi áthidaló kölcsönökkel, illetve a producer magántőkéjéből oldotta meg a helyzetet. Tigrisék emellett remélik, hogy valóban megkapják a nekik járó 104 millió 30 százalékát az idén, a maradékot pedig jövőre. De miért remélik, ha egyszer zárolták a pénzt? Mások nem ennyire szerencsések: legrosszabbul talán Mátyássy Áron járt, akinek két héttel a forgatás előtt szóltak, hogy nem kaphatja meg a 72,5 milliós támogatást, majd aláírattak vele egy szerződést, miszerint jövő nyáron forgathat. "Szörnyen kínos volt megmondani, hogy mégse lesz film, hisz a stábból többen miattunk mondtak le más projekteket. A rutinosabb színészek kérdezték, hogy biztosan indul-e a film, amire én még júniusban is tudtam nagy lelkesen mondani, hogy persze, biztosan! Alapvető probléma az anyagi kiesés, ami ezzel jár, hisz mindenkinek ez a megélhetése" - magyarázza az ifjú rendező. Más filmek sorsáról csak pletykaszinten lehetett értesülni: volt olyan projekt, ami valaki szerint nemsokára forog, más szerint már leforgatták, megint más szerint ilyen terv nincs is. Párszor az MMKA-hoz fordultunk segítségért, ám többnyire ők sem tudtak konkrét információval szolgálni. Szabó István Ajtó című filmjének helyzetéről például az alapítványnál semmit sem tudtak. Miután több felől hallottuk, hogy a film hamarosan elindul, felhívtuk a producert, aki elmondta, hogy valóban ez a helyzet, szeptember közepétől forgatnak. Hábermann Jenőtől megtudtuk, hogy a Helen Mirren főszereplésével készülő német-magyar koprodukció költségvetése kb. hatmillió euró, aminek 37 százaléka magyar pénz. Ezt követően felhívtuk Kresz Lászlót, az MMKA gazdasági igazgatóját, akitől megtudtuk, hogy az alapítvány 256 millió forinttal támogatja a produkciót, aminek nagyjából a felét az idén, a másik felét jövőre fizetik ki. Kőrösi Zoltánt is megkérdeztük, hogy lehet, hogy ez a film kap támogatást, más meg nem, amire azt a választ kaptuk, hogy "Szabó István filmterve már két évvel ezelőtt kapott szándéknyilatkozatot az akkori kuratóriumtól. Azóta német és egyéb koprodukciós partnereket és pénzeket rakott öszsze, s az indulás nélkül ez a nem lebecsülendő méretű nemzetközi együttműködés vált volna kérdésessé. Ezért kellett most elindítani." De ha egy-két hónappal korábban többször és tagoltan elmondták, hogy a zárolás miatt nulla forint az alapítvány filmfinanszírozási kerete, akkor hogy lett abból hirtelen 128 millió? Vagy több.
A magyar film halálának éjszakája
Egyesek szerint a talány megoldása egyszerű: valójában kisebb a hiány annál, mint amit a kuratórium állít (a számháborúról lásd keretes írásunkat). Mivel a hivatkozási pontot jelentő, május-júniusban lezajlott audit belső anyag, csak tippelni lehet, hogy az abban szereplő adatok helytállóak-e. Lengyel László, a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója szerint, aki 15 éve az MMKA ellenőrző bizottságának elnöke, nem azok: "Tévedés, amit Kőrösi az adósság nagyságáról mond, és nem célszerű, hogy a kuratórium elnöke újra és újra különböző számokat nyilatkozik. Ez csak arra jó, hogy tönkretegye az alapítványt. Ha a kormány kifizetné a szerződésben és a költségvetésben szereplő törvényes összeget, akkor az alapítvány némi visszafogással mehetne tovább. Az a kérdés, hogy érvényesnek tekinti-e a kormány azt a szerződést, amit a korábbi kötött, vagy sem. Elvileg persze nem gondolkodhatnának azon, hogy betartsák-e a törvényt vagy sem, de ez a kormány most gondolkodik. Ha létezne ebben az országban jogállam, akkor most mondhatná azt az MMKA, hogy elvonulok ezzel az üggyel az alkotmányos intézményekhez, és megkérdezem, hogy miért nem tartják be a szerződést. Egy biztos: erre az évre ezt a pénzt megszavazták a parlamentben. Ezek után azt mondani, hogy ez egy hiány, az képtelenség."
Sokak szerint az új kuratórium azért beszél hatalmas hiányról, mert így könnyebb lesz elfogadtatni, hogy az alapítványt megszüntessék, illetve átalakítsák. Hogy mivé - ha egyáltalán; akkor ugyanis megszegnék azt a 2013-ig érvényes uniós szerződést, melynek értelmében az MMKA a magyar film letéteményese -, az rejtély, nonprofit kft.-ről és filmközpontról egyaránt lehet hallani, de arról, hogy ezek hogyan működnének, csak találgatások vannak. Borúlátó elképzelések szerint az alapítvány helyét egy közvetlenül a kormány alá tartozó és a Kádár-korszak filmigazgatóságára kísértetiesen hasonlító (de talán még nagyobb hatalmú) hivatal venné át. Ám az MMKA - minden hibája ellenére - az önkormányzatiság elvén alapuló intézmény, s hozzászoktatott egy szakmát bizonyos szabályokhoz: van filmtörvény, van kiszámíthatóság, van kuratórium, akikről lehet tudni, hogy kicsodák. Ha ezt megszüntetik, akkor egy minisztériumi szobában fogják ismeretlen szempontok szerint ismeretlen emberek osztogatni a pénzt.
"Mi azt szeretnénk, hogy az önkormányzatiság megmaradjon, hogy szakmai szempontok érvényesüljenek a döntéshozatalban, és hogy a filmgyártás ne álljon le" - hangsúlyozza Pálfi György filmrendező, hozzátéve, hogy sok filmes szerint is változtatni kéne bizonyos dolgokon az alapítvány körül, például azon, hogy az alapítók döntenek a kuratórium összetételéről. Az alapítványt 1991-ben életre hívó filmes szervezetek és cégek túlnyomó többsége már nem filmszakmai szereplő, több meg is szűnt, mégis csak rajtuk áll, hogy kik kerülnek a szakma élére. Pálfi, sok kollégájához hasonlóan, azt fontolgatja, hogy ha nem javul a helyzet, külföldön próbál szerencsét. "Én magyar filmeket akarok csinálni, de ha nem megy, akkor az is egy megoldás, hogy szakemberként elmegyek külföldi produkciót rendezni." Szász Jánostól, aki tíz éve jár ki Amerikába tanítani, illetve színdarabokat rendezni, megtudtuk, hogy ha itthon nem lesz lehetősége filmeket készíteni, akkor kénytelen lesz több tengerentúli munkát elvállalni és egyben "szellemi emigrációba vonulni". "A jelek most arra utalnak, hogy a 2012-es szemlén nem lesz film - megszűnhet hosszú időre az, hogy több száz nemzetközi filmes újságíró és fesztiváligazgató Magyarországra látogat, és nem is fognak visszajönni" - teszi hozzá. A külviszonyaink több szempontból is aggodalomra adnak okot: (átmenetileg) megszűnt az MMKA koprodukciós kerete, így a producerek nem tudnak külföldi produkciókba beszállni, ami valószínűleg nem tesz túl jót a magyar filmszakma kinti megítélésének és hitelének. Megkérdeztük Pálfitól, aki épp a Toldihoz próbál koprodukciós partnert találni, hogy külföldön mennyire van híre a magyar helyzetnek: "Nem nagyon tudnak róla; próbáljuk titokban tartani. Senki nem beszélne velünk, ha azt mondanánk, hogy leállt a filmgyártás." Bár még nem állt le teljesen, tény, hogy alig pár film készül, és ha a kormány nem dönt úgy, hogy feloldja a zárolást, illetve átutalja az MMKA-nak a törvényesen járó támogatást, akkor valószínűleg azoknak lesz igaza, akik "a magyar film haláláról" beszélnek. És ez nemcsak a hangjukat hallatók szűk csoportját, hanem a több ezer fős filmszakma egészét hozná lehetetlen helyzetbe.
Feláll és kimegy
Az előző kuratórium ténykedését ért, sokszor és sok helyen elhangzott vádak Lengyel László szerint alaptalanok: az előző kuratórium senkit sem vezetett félre; erre már csak azért sem volt módja, mert az új testületből jó páran (Baán László, Bod Péter Ákos, Kovács Árpád) ott ültek a régiben is, a minisztériumot pedig (mely az ellenőrző bizottság pár tagját is adta) rendszeresen tájékoztatták a helyzetről. Elmondása szerint az ellenőrző bizottság többször is figyelmeztette a kuratóriumot a folyamatos túlköltésből következő eladósodás veszélyére, illetve számos alkalommal kértek tőlük tervet az adósság törlesztésére, amivel rendre elő is álltak, néha még a törlesztést is megkezdték (jobbára újabb banki hitelek felvételével), csak mivel a kormány újra és újra vállalt költségvetési kötelezettséget, a törlesztés folytatása helyett inkább szétosztottak még egy kis pénzt a filmesek között. A kormány pedig sosem teljesítette maradéktalanul, illetve időben a vállalt kötelezettségét, ami további hitelek felvételére kényszerítette az alapítványt. A hitelfelvétel akkor jött divatba, amikor 2005-ben az állam elfelejtette kifizetni az MMKA-nak járó összeget, és azt "javasolta" az alapítványnak, hogy forduljon a bankokhoz. Innentől kezdve az MMKA, illetve rajta keresztül a filmesek elkezdtek olyan pénzeket elkölteni, amelyek befolyása az államkasszából várható volt, ám sokszor nem vagy csak részben, és akkor is késve érkezett meg. De mindig jött egy újabb ígéret, pontosabban szerződés a kormány részéről, így mind az alapítvány, mind az egyes produkciókat számtalan különböző bankhitelből finanszírozó filmes cégek bizakodók lehettek - és az egyre bőségesebb filmtermés alapján voltak is.
Az más kérdés, hogy a kuratóriumnak évekig nem tűnt fel, hogy sosem kapják meg az ígért összegeket, minek következtében az alapítvány adósságállománya nőttön-nőtt. Az utóbbi időben több mint 30 film készült évente, melyek túlnyomó többségét az alapítvány ilyen-olyan mértékben finanszírozta. "Feriék lehet, hogy túlzott jóindulattal és toleranciával kezelték az ügyeket, ezt elismerem" - vélekedik Szomjas György a kuratóriumot 2001 és 2009 között vezető Grunwalsky Ferenc ténykedéséről. "Megszállottan azon voltak, hogy filmek készüljenek és a fiatalok is kapjanak lehetőséget. A filmesek sajnos sokszor csibészek és simliznek, például hogy még két napot tudjanak forgatni és ilyenkor mindig elnéző volt a kuratórium. 'k csak segíteni akartak." Bár meglehetős összegeket érintő simliket "csibészségnek" titulálni sajátos hozzáállás, tény, hogy a tíz-/százmilliók (tudomásunk szerint) nem zsebekbe, hanem filmekbe vándoroltak. A boldog-boldogtalannak megítélt pénzeknek persze több pozitív hozadéka is volt, azaz van: a magyar film megint izgalmas lett külföldön, számos rangos nemzetközi díjat besepertünk, és itthon is elkezdtek visszaszivárogni a nézők. Grunwalsky szerint ez egy jól átgondolt stratégia része volt: "2001-ben a magyar film nem volt sehol, 1,2 milliárd volt mindenre. Elhatároztuk, hogy vissza kell jönni az európai élvonalba, és ezt el is értük. Mi ezt egy kockázatvállalós befektetésként fogtuk fel. Azt, hogy folyamatosan indulhattak fiatalok ennyi pénzért, egy nagyon gazdaságos befektetésnek tartom. Ehhez kellett egy mennyiségi minimum: évi hat film fel nem tűnik senkinek." A terv tehát eddig - ha a hiányt az állam adósságának tekintjük - bejött. És ez lett volna a folytatás: "Gondoltuk, lassan levisszük a filmszámot 15-20-ra. Már lettek tőkeerős szponzorok, akik levették volna a terhet rólunk - a közönségfilmeknél legalábbis biztosan. Most kéne arra átállni, hogy a komolyabb filmek nemzetközi koprodukcióban jöhessenek létre, hisz kialakult egy fiatal gárda, amely jó viszonyt ápol a külföldi koprodukciós partnerekkel és kollégákkal. Ezekkel a gyerekekkel kéne elindulni." A kellemetlenebb témákról nemigen tudtunk beszélgetni, a gazdasági helyzet és a hiány Grunwalsky szerint "egy külön műsor", amibe találkozásunk alkalmával nem látta értelmét belemenni. Annyit elárult, hogy "nem ismerem az auditot, de el is határoztam, hogy visszafele nem szólok bele, mert nem illik. Mindenesetre nem találok védekezésre való okot."
Azon már meg sem lepődtünk, hogy Kőrösivel nem beszéltek a helyzetről. Tudomásunk szerint a kuratórium jelenlegi elnöke a kulturális államtitkárral sem folytat érdemi társalgást, melynek oka (filmes körökben terjengő pletykák szerint) valami régi személyes ellentétre vezethető vissza. (Szőcs Géza egyébként velünk sem akart beszélgetni, pontosabban bő másfél hónapig ígérgette, hogy fog, majd egy idő után szimplán nem vette fel a telefont, és az üzeneteinkre sem reagált.) A kínos helyzet úgy alakult ki, hogy tavaly, amikor dönteni kellett az új kuratórium és az új elnök személyéről, egy igen erős filmes lobbicsoport Kőrösit akarta megválasztatni, mondván, ő jóban van a Fidesszel. Miután nem találkoztunk olyan filmessel, aki ne hangsúlyozta volna az alapítvány demokratikus és a politikától független voltát, megkérdeztük Szomjas Györgytől, aki a kuratórium tagjait megválasztó alapítói kör legbefolyásosabb szervezetének, a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke, hogy miért érezték szükségét egy olyan elnök megválasztásának, aki jóban van az aktuális (azaz akkor még csak jó eséllyel hamarosan azzá váló) hatalommal. "Az MMKA lényege, hogy nem függ a politikától. De ha már választunk, akkor természetes, hogy olyat választunk, aki érdemi kommunikációt képes folytatni a kormánnyal. Olyan szóba se jöhetett volna, akiről ezt nem feltételezzük." Miután megválasztották Kőrösit, Szőcs írt egy levelet az alapítóknak, amelyben kifejti, hogy "olyan hírek jutottak el hozzám, melyek szerint a megválasztott jelölt a Fidesz jelöltjeként indult. Ezt képtelenségnek tartom. Ha így lett volna, erről tudnom kellett volna." Majd hozzáteszi, hogy "a pártnak esze ágában sincs független művészek független szervezetei belső ügyeibe beavatkozni". Valamit tehát nagyon félrenéztek a döntéshozók, Kőrösi pedig nehéz helyzetbe került: az államtitkárral eleve rossz volt a viszonya, a filmesekkel pedig rövid úton megromlott. Utóbbiak egy rakás dolgot nehezményeznek a kuratórium újításai közül - leginkább azokat, amik az eddig a szokásjog szerint zajló ügymenetek tisztázását és rendezését célozzák. Számtalan rendező elpanaszolta, hogy az új szándéklevelek (amiket ígéretesnek tűnő projekteknek ad a kuratórium, hogy azokkal financiális partnereket találhassanak, majd azok igazolt megléte esetén felvehessék a megítélt támogatást) tartalmazzák azt a kitételt, hogy a dokumentum nem nyújt garanciát az abban szereplő összegre, ergo, ha ezzel mennek külföldre, körberöhögik őket. Végül kiderült, hogy a szándéklevélben eddig is szerepelt ez a szöveg, csak "tudni lehetett, hogy úgyis odaadják a pénzt; Grün el sem olvasta, csak aláírta a papírokat" - nosztalgiázott egy rendező. A filmiparra jellemző zavaros viszonyokat jelzi az is, hogy az egyes pályázatokról döntő szakkollégiumok hol pár hónapra, hol egy-két évre állnak fel, és arra sincs írásos szabályzat, hogy ha a testület valamely tagja érintett egy épp megtárgyalandó filmtervben, akkor mi a teendő. "Ilyenkor természetesen feláll és kimegy" - magyarázta a dolog egyszerűségét egy filmes, aki teljes képtelenségnek tartja, hogy az ilyen jellegű összeférhetetlenségek kezelésére most törvényt akarnak hozni.
Bár a filmek többnyire meglehetősen komoly összegekből készülnek, meglepődve tapasztaltuk, hogy a szakma mily sok képviselője állítja magáról, hogy nem ért a pénzhez. A vallomásra valahogy mindig olyankor került sor, amikor valakit a filmje vagy az általa vezetett intézmény financiális helyzetéről próbáltunk faggatni. Személyes kedvencünk az a producer, akinek problémája támadt a neki hitelező bankkal, és kérdésünkre, hogy mi állt erről a pénzintézettel kötött szerződésben, azt válaszolta, "azt sosem szoktam elolvasni; én hiszek az adott szó erejében". Egy, a magyar viszonyokat belülről is jól ismerő külföldi szakember szerint "a magyar filmesek el vannak kényeztetve, természetesnek veszik, hogy állami pénzből forgathatnak, és nem érdekli őket, hogy hoz-e bármi bevételt a filmjük. Nálunk folyamatosan az van, hogy az utolsó pillanatban leállítják a forgatásokat, és éveket csúszik egy-egy projekt - Angliától Olaszországig ez lényegében mindenhol normális." Kényeztetés ide vagy oda, tény, hogy itthon sokkal kevesebb pénz jut filmekre, mint a környező országok bármelyikében: a cseheknél a duplája, a lengyeleknél a háromszorosa, az osztrákoknál többszöröse. Az más kérdés, hogy az osztrákok úgy harmadannyi, a csehek pedig feleannyi filmet készítenek, mint a magyarok.
*
Summa summarum, van mit helyre rakni a magyar film háza táján, ugyanakkor ezt szakmai szempontok, tehát a filmkészítés sajátos természetének és szabályszerűségeinek figyelembevételével kellene tenni. S tán még ennél is fontosabb lenne az érdemi párbeszédre való hajlandóság és készség. Bár valószínűleg nem szerepel sem az MMKA elnökének, sem bármely politikusnak a munkaköri leírásában, hogy legyen tekintettel a filmkészítők lelkivilágára, nem ártana legalább annyit világossá tenni előttük, hogy mire is számíthatnak a jövőben. Mert ha egy szakma teljesen fel van bolydulva, képviselői a félelem, a harag, a kétségbeesés és a kivándorlás gondolata között őrlődnek, az valószínűleg nem csak azért van, mert a művészek furcsa egy népség.
A meglehetősen sajátos demokrácia esete
Kőrösi Zoltán, az MMKA kuratóriumának elnöke
Magyar Narancs: Az MMKA-nak óriási adósságállománya van, emellé jött a 1,5 milliárd forintos zárolás. Tárgyalnak a minisztériummal?
Kőrösi Zoltán: Tárgyalunk. Velük is, a bankokkal is, a filmesekkel is. A bankokkal a szerződéseket mindig az egyes produkciók kötötték, és a garanciavállaló az MMKA volt. Ezeknek a szerződéseknek a bedőlése lényegében az egész magyar filmes társadalom egzisztenciáját lehetetlenítené el, több céget tönkretenne, s ezzel úgy két-három évre az egész magyar filmgyártást megszüntetné. Minderről természetesen tájékoztattam a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának vezetését, ezért is ért meglepetésként, hogy a folyamatos tárgyalásokhoz képest a kulturális államtitkártól előzetes konzultáció nélkül kaptuk a levelet a zárolásról.
MN: Mi lesz az MMKA-val?
KZ: Át fog alakulni. Én ezt egy reményekre jogosító folyamatnak tartom, és kényszerűségnek is, nem utolsósorban az elmúlt évek történései miatt.
MN: Hogyan alakul át?
KZ: A parlament elfogadott egy országgyűlési határozatot, amely azt célozza, hogy az összes közalapítvány alakuljon át. A közalapítványi formának van rengeteg előnye, de az utóbbi évek történései megmutatták, hogy rengeteg hátránya is. Egy esetleges nonprofit kft. előnyei közé tartozik a felelősségi viszonyok, a gazdasági lehetőségek sokkal világosabb volta, de persze lehet hátránya is.
MN: Ezt úgy érti, hogy kevésbé demokratikus?
KZ: A kultúrában a demokrácia, mint fogalom, meglehetősen sajátos. Ha a pénzosztásra gondol, akkor az valóban feltehető kérdésként, hogy a majdan létrejövő kft. olyan természetű lesz-e, hogy megtartja azokat a többé-kevésbé demokratikus formákat, amelyek voltak és vannak az MMKA-nál.
MN: Sokan a "kommunikációs zavarokat", tehát, azt, hogy először 2,8 milliárdos hiányról lehetett hallani, ami aztán 6,5, végül 7,9 lett, a filmipart szándékosan ellehetetlenítő dolognak tartják.
KZ: A 2,8 milliárdos hiányt az előző kuratórium közvetítette a közvélemény felé. Erre, azt hiszem, nem a "kommunikációs zavar" a legjobb kifejezés. Az MMKA-t felügyelő minisztérium egyébként ismerte a valós adatokat: tudták, hogy 5 milliárd fölötti az elkötelezettség. Szerintem egy olyan közös akarat nyilvánult itt meg, amelyikben a minisztérium és a politika filmes sikertörténetet akart látni, az MMKA biztosítani akarta a működését, a filmesek pedig érdekeltek voltak abban, hogy ne apadjon el az állami forrás.
MN: Mégis, egyesek szerint az, hogy fokról fokra egyre nagyobb hiányról lehetett hallani, az MMKA ellehetetlenítését célozza.
KZ: Igen, éjszakánként Kovács Árpáddal, Baán Lászlóval, Bod Péter Ákossal és a többi kurátorral egy sötét szobában összegyűlünk, és egy pici piros lámpa fényénél kitaláljuk a magyar filmipar tönkretevésére irányuló ördögi terveket. Ezért jöttünk az MMKA-hoz, ezért adjuk a nevünket ehhez a folyamathoz. Egyébként, ha valakit esetleg érdekelnek az adatok is, akkor szívesen elmondom, hogy a takarékossági erőfeszítések nyomán az MMKA közvetlen banki adósságállománya jelenleg 5 milliárd. A minket megelőző kuratórium határozataival odaítélt, leszerződött pénz 1,4 milliárd, az odaítélt, de még nem ratifikált állomány 1 milliárd. A kamatteher bőven évi 10 százalék fölött van. Anyagi és erkölcsi értelemben bedőlt az eddigi rendszer, és nem tudom, hogy azok, akik ezt így üzemeltették, mit gondoltak, hogy mi lesz ennek a vége.
MN: Számonkérésre lehet számítani?
KZ: Erősen megértem azokat, akik azt kérdezik, hogy hol vannak a felelősei ennek a túlköltekezésnek. Az MMKA működésében, ténykedésében ugyanakkor minden alkalommal kuratóriumi jóváhagyással költődött el a pénz, és a kulturális minisztérium, valamint az ellenőrző bizottság minden évben jóváhagyta ezt a működést. Az más kérdés, hogy a jogi keretek között rendkívül felelőtlen gazdálkodás volt. A felelősökről szólva, szerintem felelős az a minisztérium, amelyik az MMKA működésének ezeket a visszáságait elnézte és elhallgatta, felelős az a gazdasági apparátus, amely a közalapítványban ezt a gazdasági helyzetet előállította, és kétségtelenül felelős a kuratórium, hiszen az ő határozataik szentesítették minden évben a túlköltést.
MN: A visszatérítendő támogatást most megszüntették.
KZ: A visszatérítendő támogatás rendszere az egyik legmegdöbbentőbb dolog, ami az elmúlt években történt. 1,3 milliárd forint jelenleg az állomány, ebből több mint 500 millió visszafizetési határideje lejárt. Soha senki nem gondolta, hogy ténylegesen vissza kellene fizetnie ezeket az összegeket. Olyan volt, hogy bizonyos kompenzálásokkal eltűnt az adósság, például máshonnan járó támogatásokból leírták, illetve rengetegszer az is, hogy egyszerűen átminősítették nem visszatérítendő támogatássá. De az, hogy effektív készpénzként valaki visszafizette volna, ahogy az a szerződésben le van írva, tudomásom szerint elvétve történt meg.
MN: A szándéklevél intézményét is átalakították.
KZ: A szándéklevélnek az a lényege, hogy olyan projekteknek, amik reményt keltőek, de még nem állt össze a finanszírozásuk, és csak akkor tud összeállni, ha külföldi koprodukciós partnereket találnak hozzájuk, az MMKA szándéknyilatkozatot ad. Ez, mint a nevéből is kiderül, nem szerződés és nem garancia. A szándéklevél szövegén egy szót se változtattunk, mi azt vezettük be, hogy az egyes produkcióknak, akik szándéklevelet kaptak, háromhavonta vissza kell térniük és beszámolniuk arról, hogyan haladtak előre a koprodukcióspartner-szerzésben. Ez nagy felháborodást váltott ki a szakmában. Egyébként azóta felfedeztük, hogy az MMKA 2007 óta érvényben lévő kontrollingszabályzata kimondta ezt a háromhavi beszámolási kötelezettséget; ezzel azt is elmondtam, hogyan működött ez eddig.
MN: Miután kiderült a zárolás, egyes produkcióknak azt javasolták, hogy ne kezdjenek el forgatni, míg mások elkezdhettek. Min múlik, hogy ki forgathat és ki nem?
KZ: Mindenki elkezdheti, a saját felelősségére. Az MMKA nem engedélyező hatóság, hanem az erre szánt közpénz szétosztója. Tímár Péter pl. nem az MMKA támogatásával kezdett el forgatni, az Üvegtigris 3 producerei áthidaló kölcsönöket szereztek. Szerintem mindenki forgasson, amikor teheti - a kérdés az, hogy miből.
Számháború
Bár milliárdos összegekről van szó, az egyes szereplők hajlamosak kreatívan értelmezni a számokat. Mikor július végén beszéltünk Kőrösi Zoltánnal, részéről így nézett ki az MMKA matekpéldájának megoldása: "A másfél milliárdos zárolás az év második felét érinti, és a költségvetés 60 százalékát jelenti. Az évi költségvetés 5,1 milliárd, ebből kb. egymilliárd lejön mint kötelezettségek a Mozgókép Mestere díjtól a nemzetközi tagdíjakig. Így marad évi négy, tehát egy fél évre kétmilliárd. A banki elkötelezettség mértéke 6,5 milliárd, aminek éves kamata (tehát nem törlesztése) évi egymilliárd, tehát fél évre félmilliárd. Így marad egy fél évre 1,5 milliárd. Most azt zárolták, így marad 0." Ekkoriban úgy tűnt, a zárolás feloldásáig egy produkció sem kaphat állami támogatást, hisz teljesen üres a kassza. Ám amikor szeptember elején megtudtuk, hogy két héten belül indul Szabó István forgatása, és erről kérdeztük az alapítvány elnökét, a fenti képlet kicsit megváltozott: "A közvetlen banki elkötelezettség most kb. 5 milliárd, erősen 10 százalék fölötti kamatteherrel. Ennek a második félévi terhe közel háromszázmillió forint. Ha a második félévi pénzből (2,5) levonjuk ezt, és levonjuk a 1,5 milliárdos zárolást, látjuk, menyi pénz maradt az alapítványban." Ennek fényében már nemcsak azért drukkolunk annak, hogy minél több film kapjon szabad utat, mert szeretjük nézni őket, hanem mert a jelek szerint egy forgatás hírére a banki elkötelezettség mértéke és ennek megfelelően a kamatteher is hirtelen lecsökken.
Lengyel László az egészet másképp látja: "2009 végén az MMKA és a kormány szerződést kötöttek egymással, hogy 2013-ig 26,5 milliárdot kellene a kormánynak adnia évről évre emelkedő arányban a költségvetési törvénybe foglaltan. Ez egy jogszerű és érvényes szerződés, ennek megfelelően az alapítvány adósságának van fedezete." Eszerint a zárolt 1,5 milliárdon túlmenő összeg jár az MMKA-nak, a bőszen kommunikált hiány tehát valójában az állam adóssága az alapítvány felé.
