Magyar Narancs: Elégedett a filmjével?
Lukas Moodysson: Ez kérdés akar lenni? A válaszom: igen.
MN: A sajtóvetítésen mégis kifütyülték.
LM: Nem vágnám újra emiatt a filmet, ha erre céloz. Szeretem, ha erősek a nézői reakciók, és ha megoszlanak a vélemények. Sokan fogadták jól is a filmet. Többeket anynyira megérintett, hogy a vetítés után az volt az első dolguk, felhívták a családjukat, a gyerekeiket. Tetszik, hogy ilyen praktikus módon reagálják le az érzelmi hatást, amit a film keltett bennük.
MN: A Mamut az első nagy nemzetközi koprodukciója, svéd tartalom nélkül.
LM: Jó ideje nem dolgoztam nagy stábbal, így amikor nekikezdtünk a forgatásnak, legszívesebben hazamentem volna sírni, mert annyira nyögvenyelősen ment minden, és olyan sok technikai részlettel kellett bajlódnom. Mindennek, amit akartam, volt egy árcédulája. Megláttam például egy napszemüveges szerzetest az egyik szigeten, és szerettem volna ott egy jelenetet. De csak egy jelenetért átrepültetni az egész stábot, elszállásolni a hotelban, meg miegymás, mindennek tetemes költségei vannak. Korábbi filmjeimnél bizonyos kereteken belül azt csinálhattam, amire kedvem szottyant.
MN: Ez a film nemcsak sztorijában, helyszínében, de hangvételében is eltér a korábbi munkáitól.
LM: Életünk különféle szituációiban más-más hangon beszélünk.
MN: A cselekmény behálózza a bolygót, a főszereplő Gael García Bernal. Kézenfekvő a párhuzam I–árritu Bábeljével.
LM: A produkció előkészítése közben valaki megjegyezte, hogy a forgatókönyvem a Bábelre emlékezteti. Úgy döntöttem, nem nézem meg. Megkérdeztem Gaelt, szerinte is hasonlít-e egymásra a két forgatókönyv. Nemmel válaszolt. Nem vonzanak a drámai cselekményszövés lehetőségei, nem azért filmezek, hogy folyton izgalmas fordulatokkal lepjem meg a közönséget. Az élet maga érdekel, nem a dramaturgiai zsonglőrködés.
MN: Vizuálisan is újított: nagyszabású filmekből ismert széles képkivágással dolgozott. Ez nem az a kézikamerás rendező, akit ismerünk.
LM: Féltem is, hogy a széles képkeret hogy viszonyul ahhoz, amit mutatni akarok, mivel az emberi arcokra koncentráló közelképek szerelmese vagyok. A hosszúkás kép viszont mindent térbe, kontextusba helyez, az arcot is. A forgatás előtt sokat vitatkoztunk erről az operatőrrel.
MN: És ön könnyen meggyőzhető?
LM: Ha jó napom van, akkor igen. Ilyenkor mozgásteret adok a munkatársaimnak. Ha rossz a hangulatom és nem vagyok biztos magamban, akkor a kezemben tartom az ellenőrzést. Ez napról napra változik. Fontos volt továbbá, hogy a kamera ne legyen benne a színész arcában. Mert a való életben sem ilyen perspektívából látjuk a dolgokat, hanem kissé távolabbról.
MN: Mennyire találta nehéznek, hogy angolul forgat?
LM: Nem hiszem, hogy újra rászánnám magam. Egyáltalán filmkészítésre sem. Valahányszor befejezek egy filmet, megfogadom, hogy soha többet nem forgatok! De aztán beindul újra az agyam, és azt mondom magamnak: "Na csak ezt az egyet még, és aztán vége." Ha elég hosszú ideig élek, és belefér még mondjuk tíz film, többségük svédül beszél majd. Nem mintha úgy gondolnám, Svédország a legizgalmasabb hely a világon, de az az otthonom.
MN: Mit akart a filmben Cat Power The Greatest című dalával?
LM: Hát azt, amit a dalszöveg is sugall: "Hajdanán én akartam lenni a legjobb", és aztán jött az élet.
MN: Honnan a film ötlete? Keresztülment valamiféle "midlife crisis" fázison?
LM: Nem. Azt hiszem, úgy ugrott be, hogy a "takarítás koncepcióján" gondolkodtam: másvalakit szerződtetünk rá, hogy feltakarítson helyettünk. Ebből született meg a bejárónő, Gloria figurája, aki otthon hagyta Ázsiában a fiát, hogy pénzt keressen Amerikában. Aztán jött a többi karakter is.
MN: Gondolom, önnek is van takarítónője...
LM: Nincsen. Miből gondolta?
MN: Mert akinek van pénze, az mással végezteti el a piszkos munkát.
LM: Na ja. Egyetlenegyszer szerződtettünk egy céget Tromssben, hogy tegyenek rendet, mert akkor éppen meglehetősen kaotikus volt az életem. Érdekes volt. Baromi kényelmetlennek éreztem, hogy idegenek bolygatják fel a ház öszszes szegletét. Amikor Brazíliában voltam egy fesztiválon, azon is meghökkentek az ottaniak, hogy nem tartunk a gyerek mellett nevelőnőt.
MN: Igaz, hogy a Kurva Amalról Ingmar Bergman azt mondta, "kurva jó, remekmű!"?
LM: A fucking szót nem használta, de mestermunkának tartotta. Amíg élt, olyan jelenség volt, akit vagy szerettek, vagy utáltak. Mindenkinek volt valamilyen véleménye róla. Róla, de nem a filmjeiről! Manapság túl sokat ajnározzák a rendező személyét, és Bergmannal is ez volt a helyzet. Jólesett, hogy megdicsért, de nem akarom úgy végezni, mint ő. Semmi kedvem közéleti figurává válni.
Kritikánk a Mamutról a Visszhang rovatban.
