Magyar Narancs: Mi tesz egy dizájnert jó dizájnerré?
Karim Rashid: Az, hogy felismeri: a dizájn nemcsak a tervezett dolgok alakjáról szól, hanem véleményt is tükröz. Úgy formálja a kultúrát, hogy közben kritikát fogalmaz meg a szociális, politikai és közgazdasági élettel szemben. Azt is fontos tudnia, hogy egy dizájner nem mehet át művészbe; el kell fogadnia, hogy a tárgyak szokásokhoz, viselkedésmódokhoz kötődnek. Egy jól megtervezett tárgynak, helyiségnek, illetve épületnek időszerűnek kell lennie, pontosabban rá kell érezni, hogy mit fognak várni tőle a majdani használói, akiknek minden létező szempontból nagy élményt kell nyújtani.
MN: Stílusát "érzéki minimalizmusként" határozta meg. Ez, illetve a névjegyévé vált "Digipop" bővebben mit jelent?
KR: Az érzéki minimalizmus az én válaszom a minimalizmus sterilségére. A dizájnnak nemcsak modernnek, hanem szervesnek is kell lennie, tehát provokálnia és stimulálnia kell az érzékelést: a kényelem és az izgalom új formáit kell nyújtania. Digipopnak hívom a kort, amelyben élünk: ez egy újrarajzolt világ, amely a számítógépes kultúrában gyökeredzik, és amelyet a digitális technika határoz meg. A Digipop megtanít minket arra, hogyan legyünk esztétikai szempontból nyitottak erre a korra.
MN: Az önről és az otthonáról készült, a neten fellelhető képek alapján úgy tűnik, hogy a dizájn inkább az életmódja, mint a munkája.
KR: Az otthonomat nemcsak azért rendeztem be kizárólag az általam tervezett tárgyakkal, mert szeretem őket, hanem mert így nem befolyásolhat más tervező. Ráadásul ezáltal megtapasztalhatom a tárgyaim esetleges hibáit, és így jobban végezhetem a munkámat a jövőben.
MN: Ha az emberek látják, hogy a maga tervezte tárgyak közt él, és sajátos öltözékekben közlekedik, akkor hajlamosabbak megvenni olyan dolgokat, amiket ön tervezett?
KR: A megjelenésem semmiképp sem része valamiféle üzleti taktikának, de természetesen én is úgy gondolom, hogy egy erős imázs bárminemű üzletben jól jön. 1999. december 31-én minden ruhámat odaadtam az Üdvhadseregnek, majd vettem egy fehér farmert, egy fehér pulóvert, 30 pár fehér zoknit és 30 fehér pólót. Ezután elkezdtem feltölteni a gardróbomat, bár nem volt könnyű olyan férfiöltözékeket találni, amik érdekesek és kényelmesek is voltak. Általában női farmert hordok, mert azok között van számomra elég hosszú trapéznadrág is. A fehéret azért imádom, mert optimizmussal tölt el, és szabadnak érzem benne magam. Rózsaszínt is szívesen hordok - az az én szuperoptimista fehérem. Valaki egyszer azt mondta, hogy férfiassá teszem a rózsaszínt. Szerintem a szín a leggyönyörűbb jelenség, és remélem, hogy pozitívan hat az emberekre.
MN: Milyennek képzeli a jövő dizájnját, illetve a dizájn jövőjét?
KR: A dizájnvilág nagy része idejétmúlt archetípusokon és formákon alapszik. De látok fejlődést is, konkrétan két trendet: az egyiknek az a lényege, hogy az emberek kezdik felismerni: a dizájn több puszta zsigeri élménynél. Ma, amikor bármit beszerezhetünk bárhol, a kiskereskedelem és a márkák nehéz helyzetben vannak, hisz' az általuk kínált javaknak jobbnak, vonzóbbnak kell lenniük mindannál, ami az internetről megrendelhető. A világ legnagyobb boltjának, az internetnek hála rendkívül egyszerű összehasonlítani az egyes árukat, tehát egyre inkább tudatában vagyunk annak, hogy mit veszünk meg. A másik trend, amit látok, az, hogy minden, a termékek, a környezet, még a saját testünk is elképesztően szintetikussá kezd válni. Imádnék egy olyan jövőt, ahol a testünknek több mint a fele szintetikus - ez az én robotutópiám.
MN: Több könyve is megjelent: az elsőnek azt a címet adta, hogy Meg akarom változtatni a világot.
KR: Valamiért mindenkit felbosszantott ez a cím, pedig ha egy zenész ugyanezt a címet adná a lemezének, azzal senkinek se lenne baja. Borzasztóan szenvedélyes és hiperaktív vagyok; felemészt a vágy, hogy létrehozzam és terjesszem a szépséget, hogy alkothassak. Az én üzenetem az, hogy légy önmagad, és élvezd az életet. Mindnyájunknak szükségünk van az intellektuális boldogságra. Egy gyönyörűen megtervezett világ vidámságot hozna mindenki életébe - ezt akartam kifejezni a címmel.
MN: Milyen típusú munkát élvez a legjobban?
KR: Nem mondhatnám, hogy jobban szeretem a belsőépítészetet a csomagolás- vagy a tárgytervezésnél, hisz' mindegyik hatással van arra, hogy milyennek érzékeljük a minket körülvevő világot. Ugyanakkor mindig is imádtam az ipari tervezést, mert tudom, hogy a tárgyak, amiket tervezek, megdobhatják használóik mindennapos rutinját. Ez a dizájn egyik legnagyobb kihívása: olyasmit tervezni, ami annak ellenére, hogy bárki számára elérhető, megérinti és vidámabbá teszi az embereket.
MN: Egy interjúban azt mondta, szívesen dolgozna egy magyar porcelángyárnak. Lehet erről bármi konkrétumot tudni?
KR: Egyelőre nincsenek konkrétumok, de valóban szívesen terveznék dolgokat például a Herendi Porcelángyárnak.
MN: Az újrahasznosított, illetve újrahasznosítható dolgok igen népszerűek manapság. Mit gondol erről a trendről?
KR: Mivel a lebomló, az újrahasznosított, illetve a természetes anyagokból készült dolgok ma már ugyanannyiba kerülnek, mint a nem környezettudatos riválisaik, a piac nagyon szűk, és az is marad.
MN: Mit gondol az egyiptomi eseményekről?
KR: Régóta váratott magára a forradalom. Nagyon elégedett vagyok Egyiptommal, és mélyen megérint, hogy most esély nyílik a demokratikus fordulatra és egy új, fejlődőképes és felelősségteljes társadalom kialakulására.
