"A lemez a zenéért van" - Aidan Baker - Nadja

  • Kovács Marcell
  • 2009. július 23.

Film

A Torontóban élő, de átmenetileg Berlinben állomásozó Aidan Baker a kísérleti gitárzene élharcosa. A gitárhangokból szőtt sűrű zajfüggöny a szakterülete, sok-sok lemezén ebből kínál mindig izgalmas ízelítőt. Legismertebb, Nadja nevű formációjával múlt héten adott koncertet a budapesti Ciprusban. Élete párjával, Leah Buckareff basszusgitárossal duóban fürdették meg csengő-bongó hangmasszájukban a kisszámú, ám annál lelkesebb hallgatóságot. A csendes, mosolygós zenészt a koncert előtt kérdeztük.

A Torontóban élő, de átmenetileg Berlinben állomásozó Aidan Baker a kísérleti gitárzene élharcosa. A gitárhangokból szőtt sűrű zajfüggöny a szakterülete, sok-sok lemezén ebből kínál mindig izgalmas ízelítőt. Legismertebb, Nadja nevű formációjával múlt héten adott koncertet a budapesti Ciprusban. Élete párjával, Leah Buckareff basszusgitárossal duóban fürdették meg csengő-bongó hangmasszájukban a kisszámú, ám annál lelkesebb hallgatóságot. A csendes, mosolygós zenészt a koncert előtt kérdeztük.

*

Magyar Narancs: A zenéd meglehetősen eltávolodott a rock and rolltól, de a gitárhoz ragaszkodsz.

Aidan Baker: A gitár az kell. A mesterséges és a természetes hangzás kettősségére építek. De akárhogy is variálom, mindig a gitár az alap, egy valódi hangszer. Általában utólag manipulálom a hangját digitálisan, vagy eleve szokatlanul szólaltatom meg, például vonóval játszom rajta. De szeretem az eredeti, tiszta gitárhangot is, gyakran mindenféle torzítás, trükközés nélkül gitározom.

MN: Mennyire lesztek hangosak? Úgy képzelem, hogy nagyon.

AB: Nem, ha rajtam múlik, nem játszunk nagyon hangosan. Nem szeretem a fülsiketítő megszólalást. Igyekszem sűrű hangzást létrehozni, amiből könnyen kásás zajmassza lesz, ha túl hangosan szólal meg.

MN: Füldugópárti vagy?

AB: Nem szégyellem, szeretem a füldugót. "vatos típus vagyok, és húsz év múlva is használni akarom a fülemet. Lehet, hogy sokan viccesnek tartják a füldugót, de én semmi kivetnivalót nem találok benne. Persze, amikor azt látod, hogy a színpadon és a nézőtéren is mindenki dugóval a fülében ácsorog, joggal kérdezheted: ha mindenkinek hangos, miért nem halkítják le? De azért ez nem ilyen egyszerű. A zajzenében az élményhez hozzátartozik, hogy a hangzás nekifeszüljön a mellkasodnak, hogy a gyomrodban érezd. Ehhez komoly hangerőre van szükség. De a dobhártyámat, ha lehet, szeretném megőrizni.

MN: Nagyon termékeny vagy, évi 15-20 lemezed is megjelenik különböző underground kiadóknál. Semmi sem marad az asztalfiókban?

AB: Nem jelentetek meg azért mindent. De sok kiadványom van, ami talán túlzott önbizalomra vall. Pedig nem vagyok nagyon magabiztos, pláne nem önelégült. Egyáltalán nem azért jelentetek meg valamit, mert annyira elégedett vagyok vele. Inkább csak szeretném tudósítani azokat, akiket érdekel, hogy most éppen hol tartok, mivel foglalkozom. Nem vagyok az a típus, aki túl sokat vacakol egy felvétellel. Nem vagyok maximalista, ha akad egy-két hiba, nem zavartatom magam. Akkor, abban a pillanatban az voltam én. Legfeljebb pár év múlva felveszem még egyszer, és kiadom újra.

MN: Mit gondolsz, tartós lesz az underground lemezkiadásban a most tapasztalható pezsgés?

AB: Ez teljesen logikus reakció a lemezipar összeomlására. A nagy kiadók a zenefájlok értékesítésében látják a jövőt, de egy digitális fájl annyira jelentéktelen. A bakelitlemez és a magnókazetta visszatérése azt bizonyítja, hogy akiknek igazán fontos a zene, azok ragaszkodnak hozzá mint tárgyhoz, ami személyes, amire vigyázni kell. De nem vagyok lemezfetisiszta, nem hiszek a korlátozott példányszámban kiadott exkluzív lemezekben, amiket aztán az ebayen sokszoros áron adnak-vesznek. A zene a lényeg, a lemez a zenéért van, és nem fordítva.

MN: A legfontosabb idei lemezeden feldolgozásokat játszol, Swanst, A-hát, Slayert. Sokféle műfajt, mégis egységes megszólalásban.

AB: Folyton azt kérdezik tőlem, hogy mi a zeném tulajdonképpen, fátyolos gitárpop vagy zajmetál? Ez a lemez egy kitérő válasz: játszunk rajta My Bloody Valentine-t és Slayert is. Mindig is a zenei brutalitás és az érzékeny dallamok kettőssége izgatott. Szólóban is, de a Nadja esetében ez még nyilvánvalóbb, hiszen itt a női és a férfiérzékenység egyszerre van jelen. A masszív gitárfal mögött mindig ott egy dallam, még ha nem is hallani meg rögtön. Ki kell bányászni a sűrű gitárzajból, de ott van. Munkát igényel felszínre hozni, de hiszem, hogy megéri. Számomra a zene lényege, hogy izgalmas legyen, a zenész és a hallgató számára is. Utálom az ezoterikus zenéket, a kellemes háttérzenét. A jó ambient zene csupa izgalom. Elsőre talán megnyugtató háttérzenének tűnik, ám ha odafigyelsz, tele van meglepetésekkel. De bele kell fektetni az energiát. Lehet, hogy ezzel a feldolgozáslemezzel most kicsivel nagyobb a hírverés körülöttünk, biztosan sokaknak én leszek "az a slayeres pali", de nem félek attól, hogy a nyakamba hullik a világsiker. A jövőben is komplikált gitárzajt fogok játszani azoknak, akik szeretik a kihívásokat.

MN: Egyébként honnan jössz, a metálos vagy az indie-s közegből?

AB: Igazából punk kölyök voltam, Black Flag, Dead Kennedys, ilyesmiken nőttem fel. Aztán a kilencvenes évek elejének gerjedős gitárpopját hallgattam, My Bloody Valentine-t meg Swervedrivert, metálból meg főleg az Earache kiadó első generációs death metal zenéit, Carcasst, Entombedot. De bevallom, nem voltam nagy metálos.

MN: Végezetül meg kell jegyeznem, hogy hatalmas meglepetés nekem Budapesten látni titeket.

AB: Egy évet Berlinben töltünk, onnan Budapest nincs olyan meszsze. A Luscával csináljuk most ezt a kis kanyart, néhány koncertet Németországban, Ausztriában, Magyarországon. 'k németek, és hozzánk hasonlóan fiú-lány felállásban játszanak, de két basszusgitárral, a miénknél sokkal zordabb megszólalásban. Azt az egyet sajnálom, hogy szinte csak az autópályát láttam Magyarországból. Nem sokat tudok rólatok, szégyellem is magam emiatt.

MN: Csak ne azzal kezdd, hogy "Helló, Bukarest!", és nem lesz baj.

AB: Á, nemigen szoktam beszélni a színpadon, vagy ha mégis, úgysem hallani.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.