Az utóbbi hónapokban egyre több bemutatott magyar film címe mellett (Fény hull arcodra, Papsajt, Tiszta lap etc.) tűnt fel az Új Budapest Filmstúdió neve. A filmstúdió producere, Kántor László a filmgyártással nem éri be - mozit üzemeltet, filmfesztivált szervez, és a Producerek Szövetségének tagjaként képviseli a szakma érdekeit.
KL: A művészfilm kategóriában, úgy gondolom, igen. Az európai filmek vetítésére külön artmozi-hálózat szerveződött Amerikában - az amerikai közönség egy része érdeklődik az európai filmek iránt, és ebbe a magyar film is beletartozik. Los Angeles egy 12 és fél milliós város, a film fővárosa, naponta akár tíz filmbemutató is van, egy filmfesztivál nem nagy esemény. Az anyagi lehetőségekhez mérten próbáltuk komoly reklámmal felhívni a fesztiválra a figyelmet, hirdettünk az L.A. Weeklyben, kiplakátoltuk az eseményt az összes Los Angeles-i filmes főiskolán. A siker az érdeklődés volt, hála istennek, a nézők jól fogadták a filmeket. A vetítések során a közönség negyede volt amerikai, a többi amerikai magyar - nagyon sok szakember vett részt a fesztiválon, fesztiváligazgatók, filmesek, producerek, újságírók. Nem akartam hinni a szememnek, hogy egy-egy vetítés előtt száz ember is kinn maradt az utcán, mert nem fértek be a moziba. Szervezőként nem az anyagi sikerre utaztunk, ha ez lett volna a fontos, csak két filmet vittem volna ki, a Valami Amerikát, amit biztosan sokan megnéznek, mert komédia, és a Hídembert, amely szintén komoly érdeklődésre tarthat számot, mert történelmi-kosztümös film. A válogatásnál azonban az volt a célunk, hogy a tavalyi magyar filmtermésnek minél szélesebb palettáját mutassuk be - azt szerettük volna, ha az amerikaiak látják, hogy mi történik most a magyar filmben. Természetesen a válogatást befolyásolta az is, hogy milyen filmek nyertek díjakat a magyar filmszemlén és a külföldi fesztiválokon.
MN: Ön eredetileg operatőr és filmrendező. Hogyan lett producer?
KL: Nem volt bennem ez iránt vágy - világéletemben fényképeztem, színházi fotós voltam, majd bábszínész. Eszembe sem jutott volna, hogy valaha producer leszek. Sokkal szívesebben operatőrködnék vagy rendeznék, de nem bánom, hogy így alakult, ha bánnám, nem csinálnám. Kevesebb az öröm a producerkedésben, mint a rendezésben, de valahol ez is kreatív dolog - én első perctől kezdve közösen dolgozom a rendezővel, beleszólok a forgatókönyvbe, csak azt a filmet csinálom meg, amit tényleg szeretnék. A pénz nem érdekel, lehet, hogy ez nagyképűen hangzik, de tényleg így van. Producernek lenni nem kifizetődő elfoglaltság. Meg lehet élni belőle, ha az ember mást is csinál mellette, de senki sem keres túl sokat a stúdiónál, mezei operatőrként tízszer ennyit kerestem. Sokan nem veszik majd jó néven, amit gondolok, de szerintem a producerséget nem lehet tanítani. Vannak tanítható alapelemei a gyártással kapcsolatban, de a producerkedés olyan összetett folyamat, amit mindenki másképpen él meg. Sokfélék vagyunk, és mindenki másként áll hozzá. Van olyan producer, aki a sikerfilmekkel próbálkozik, én elsősorban művészfilmekkel foglalkozom.
MN: Ez volna az Új Budapest Filmstúdió hitvallása?
KL: Akkor lennék igazán boldog, ha évente három játékfilmet készíthetnék: egy közönségfilmet, egy művészfilmet és egy olyan irodalmi adaptációt, ami lehet akár művészfilm, akár közönségfilm is. A világ filmgyártásában hagyománya van az irodalmi adaptációknak, és nem véletlenül. Egyre kevesebben olvasnak, irodalmat meg főleg. Ez talán valamiféle pedagógiai indíttatás is a részemről, ha megnéz valaki egy filmet, felkelthetjük az érdeklődését az iránt is, hogy elolvassa a könyvet, amiből készült. Magyarországon a filmgyártás részben annak köszönhetően került leszálló ágba, mert a filmrendezők anyagi okokból maguk írták a forgatókönyveiket. Kevés hivatásos forgatókönyvíró van, aki jó, és ért is hozzá, s ez rányomta a bélyegét a magyar filmre, kiváló íróink vannak viszont, akiknek a művei érdemesek a megfilmesítésre.
MN: Minek alapján dönt egy-egy forgatókönyv megfilmesítése mellett?
KL: Magyarországon ömlenek a filmstúdiókba a forgatókönyvek, néha azt gondolom, hogy az egész ország forgatókönyvet ír. Nem is bírom egyedül, vannak előolvasóim - két teljesen különböző ízlésű és stílusú íróval dolgozom, Podmaniczky Szilárddal és Csiki Lászlóval. Kiadom a forgatókönyveket az előolvasóimnak, ők nagyjából ismerik az ízlésemet, tudják, hogy mi az, ami érdekel engem, ami értéket képvisel a számomra, leírják a könyv tartalmát, és véleményezik azt. Mi is vadásszuk a könyveket, tudjuk, mivel házalnak az írók, és ha valamelyik tetszik, elkezdjük fejleszteni, gyakran magát az írót kérjük fel az adaptáció elkészítésére.
MN: Az Új Budapest Filmstúdiónak mi köze a Budapest Filmstúdióhoz?
KL: Én vagyok a közös és a csapatom, de jogilag nincs közünk egymáshoz. Egy állami filmstúdiónak, a Budapest Filmstúdiónak vagyok az igazgatója, de állami stúdióként a helyzetünk ellehetetlenedett, bele lettünk hajszolva az Új Budapest Filmstúdió megalapításába. Az állam a rendszerváltás után nem tudta, mihez is kezdjen a filmstúdiókkal, én viszont filmet akartam csinálni, és ezért megalapítottuk az Új Budapest Filmstúdiót, ami magáncég, és ahol producer vagyok.
MN: A bemutatott filmek között igen nagy a koprodukciók aránya. Miért helyez erre ekkora hangsúlyt a filmstúdió?
KL: Feltétlen híve vagyok a koprodukcióknak, hogy egy falusi példával éljek: a korcs kutya is életképesebb, mint a túltenyésztett. Ezelőtt tíz évvel a magyar film egzotikum volt a Nyugat és Amerika számára, mára azonban már nem. Annyi filmünk sosem lesz, hogy konkuráljunk a nyugat-európai filmesekkel, attól viszont érdekesek lehetünk, ha a közös élményeinket meséljük el. Márpedig ebben a régióban annyi az összefonódás, hogy ha mindenki beleteszi a sajátját a történetbe, mások lehetünk. Természetesen anyagi vonzata is van a koprodukcióknak, könnyebb összehozni a pénzt, ha három ország összeáll, egy országra akkor csak egyharmad rész jut a költségvetésben, ráadásul mindenki sajátjának mondhatja a filmet, egy filmet csináltunk, de az ugyanúgy román is, mint magyar.
MN: Az Új Budapest Filmstúdió filmjeinek többségét a Bem mozi játssza, melyet a filmstúdió üzemeltet. Visszautasította volna a többi forgalmazó a filmeket?
KL: Egy pár filmünket tényleg azért mutattuk be itt, mert nem kellett a többi forgalmazónak. A Bem mozit az új Budapest Filmstúdió bérli a Budapest Filmtől, ennek megvan az az előnye, hogy ha a Budapest Film nem akarja műsorra tűzni a filmjeinket, mert nem tetszik neki, vagy mert éppen túl sok a bemutatott magyar filmje, nem vagyunk senkinek kiszolgáltatva. Ha már elkészítettem egy filmet, nem marad évekig dobozban, mint jó pár magyar film, hanem be is tudom mutatni. Mészáros Márta filmje, A szerencse lányai három évig állt a dobozban, mert nem volt hol műsorra tűzni - ezeket a filmeket a multiplexekben nem lehet játszani, mert nem állják meg a helyüket. Régebben is volt a filmstúdióknak saját mozijuk, a mozi a filmstúdió kirakata, ezt én így fogom fel. Sokan életképtelennek tartották az ötletet, nekem viszont, bár nem nyereséges a mozi, emberileg megéri. Most voltam harmincnyolc éves, megdolgoztam azért, és kiböjtöltem, hogy a szakmám a hobbim is lehessen. Ezt megbecsülöm, és nem akarok változtatni rajta.
Hungler Tímea
