Magyar Narancs: Mikor került a fővárosba?Mucsi Zoltán: Nagyon szerettem volna futballista lenni, ezért egy pesti szakmunkásképzőbe jelentkeztem általános gépszerelőnek. Elmentem a Fradiba, de a negyedik edzés után kiderült, nincs túl sok tehetségem a labdarúgáshoz. Az ötödikre már le se mentem. Az általános gépszerelésről pedig a harmadik hónapban derült ki, hogy semmi közöm hozzá. Azért becsületből elvégeztem a három évet, amit az tett elviselhetővé, hogy rengeteg szabadidőm volt mellette. Volt úgy, hogy havi húsz színházi előadást is megnéztem. Ott voltam minden koncerten, bulikra jártam, éltem a kollégisták kalandos életét.
MN: Így lett színész?
MZ: Még nem. Ott álltam egy szakmával a kezemben, miközben egy szög beverése is nehézséget jelentett. Abban az időben a munkanélküliség kegyeletsértésnek számított, visszamentem hát Abonyba, és a téglagyárban két műszakban tologattam a szenes csilléket egy darabig. Voltam a MÁV-nál is mint karbantartó. Később a hírlapkihordás következett. Eközben érettségiztem le.
MN: Mi volt az első, színház felé vezető lépés?
MZ: A Kőtövis elnevezésű szolnoki amatőr színpad. Egy barátom cipelt el magával, és ott ragadtam. Egy kőolajipari cég támogatta a társulatot némi pénzzel, hogy elutazhassunk egy-egy fesztiválra, barkácsolhassunk valami díszletfélét meg ilyesmik. 1979-ben lettem Szolnokon segédszínész, ami a statisztának egy szépen fogalmazott szinonimája. Mellette azért megtartottam hírlapkézbesítői állásomat is, mert azért több pénzt adtak, mint egy segédszínész fizetése.
MN: Főiskola?
MZ: Igen. Háromszor is eljutottam a második rostáig, de nem vettek fel. Úgy döntöttem, végigjárom a szamárlétrát. Színész-három, színész-kettő, aztán színész lettem, bár lehet, hogy papíron nem is vagyok színész. Semmilyen hivatalos okiratot nem tudok erről felmutatni.
MN: Ez az út nem volt túl sima. Honnan merített erőt, amikor úgy érezte, baj van?
MZ: Baj sokféle lehet. Van, amelyiken az segít, ha a pohár fenekére néz az ember. Ilyen is volt. Aztán egy időben a kártya jelentette a menedéket. Elég nagy pénzekben pókereztem. Nagyon fontos számomra a tét, a rizikó. Ha nincs, csinálok magamnak. Mostanában inkább az a megoldás, hogy elvonulok.
MN: Egy-egy fárasztó munka után maga a siker jelentheti a pihenést.
MZ: Sokkal fontosabb számomra a megoldandó probléma és a hozzá vezető út, mint maga a siker. Azért persze tagadhatatlanul jólesik, mikor hajnali fél három felé - ami nem igazán színházi időpont - egy Szentivánéji álom-előadás végén a Bárkában az emberek még nevetnek és tapsolnak. Vagy amikor Düsseldorfban vagy Bukarestben állva tombol a nézőtér az előadás után.
MN: Hogy került a düsseldorfi Szentivánéji álomba?
MZ: Eljött a rendező a Bárkába, és Kaszás Gergővel kettőnket kért fel Puck szerepére. Semmiképp sem akartam elvállalni, mert nem beszélek nyelveket. Végül aztán mégis belementem. Az előadásban orosz, olasz, lengyel, francia, bolgár, német, izraeli és magyar színészek vettek részt, mindenki a maga nyelvén mondva a szöveget. A mesteremberek mind külföldi "vendégmunkások" voltak. Csupán a legfontosabb részeknél váltottunk át angolra vagy németre. Ezeket a sorokat ma is tudom.
MN: Sosem láttuk reklámfilmben.
MZ: Ez egy pici ország. Könnyen szappanná vagy bécsi kiflivé válhat az ember. Aki mégis vállal reklámfilmet, arra szokott hivatkozni, hogy külföldön a legnagyobb sztárok is csinálják. Ez igaz, a különbség csupán az, hogy nekik nem kell beöltözniük valami hülye jelmezbe, és bohócot csinálni magukból. Sophia Loren csak annyit mond: én ezt szeretem. Ha ennyiről lenne szó, nem kéne mókuskának öltözni, rengeteget fizetnének, és valóban szeretném a reklámozandó dolgot, akkor vállalnék reklámot. Néha elvi kérdést csinálok a pénzből.
MN: Hacsek és Sajó, Kern és Koltai után egy újabb páros van kialakulóban: Mucsi és Scherer. Jancsó Miklós filmjeiben, a Bárka Színházban és másutt is egyre többször szerepelnek együtt. Véletlenül vagy szándékosan?
MZ: Ez egy helyzet, aminek az elején vagyunk. Hátránya nincs. Ha valaki jól használja és nem pusztán klisészerűen, akkor semmi gond. Scherer Péter is, én is külön életet élünk, saját pályánk van. Amíg ez így lesz, addig minden rendben van. Kettősünk akkor kapott hangsúlyt, amikor Szomjas György Gengszterfilmje egyszerre jelent meg a mozikban Jancsó Miklós Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című művével.
MN: Aztán újabb Jancsó-film következett.
MZ: Anyád! A szúnyogok... Nagy öröm nekem, hogy Miki bácsival dolgozhatok. A forgatás során sokat improvizáltunk. Miki bácsi megadja a témát és a legfontosabb szavakat, amiknek el kell hangozniuk. A Lánchíd tetején például még azt is kihasználtuk, hogy éppen elment egy szirénázó mentő, vagy jött egy hajó. Az első felvétel mindjárt tetszést is aratott, úgy könyörögtünk, hogy legalább még egyszer megcsinálhassuk. Azt a részt, amikor iszom a sörből, és lenyelem a békát, háromszor kellett megismételni, mert először az operatőr, Grunwalsky Ferenc röhögött annyira, hogy rázkódott a felvevőgép, aztán meg a stáb harsogott bele a felvételbe.
MN: Öt éve mondja a Bárka színpadán a Szentivánéji álomban, hogy állatövi jegye a vakond. Valójában mi az állatövi jegye?
MZ: A kínai szerint kakas, a nyugati szerint szűz. Egyébként a horoszkópokban vagy a számmisztikában nem vagyok otthon, de az ezotéria izgat. Közel áll hozzám a buddhizmus. Jézus Krisztustól a katolicizmus túl messzire került. Az az egyházi tan, amely tilt és fenyeget, beteg. Beteg emberek által kitalált teóriák halmaza csupán, és csak arra jó, hogy a kitalálói jól megéljenek belőle. Egyetlen tudás van: a tapasztalat.
Fekete Eszter
