Öt év hosszú idő, mégsem felejtették el, sőt. Splendid Isolation címmel a napokban jelenik meg Yonderboi - már nagyon várt - második albuma, mely tükrözi mindazt, ami "yonderboiságnak" tartható: egy mélyen személyes történetet, erős kontroll alatt, jó kollektívával végrehajtva.
Yonderboi: Amikor zenélni kezdtem, tök egyedül voltam. Az első EP-m is még kollázstechnikával készültÉ
Magyar Narancs: PC-velÉ
Y: Épersze. A 2000-es Shallow and Profound album is így készült volna, csak közben sok olyan zenészt ismertem meg a Kamarás Iván-lemez kapcsán (Bombajó - a szerk.), akivel aztán közösen kezdtünk dolgozni. Rengeteg régi zenét hallgattam akkoriban, és ez kihatott arra, hogy a saját zenémben is hús-vér zenészeket akartam hallani. Már a kezdeti fázisban is beavattam hangszereseket. Alapötleteket gyártottam nekik, és ezekre improvizáltunk, aztán mindezt feldaraboltam, újraszerkesztettem, s végül a témát felvettük még egyszer, szóval egy oda-vissza ható módszerrel készült. A Shallow and Profound az a korszak volt az életemben, amikor épp elmúlt a hatvanas-hetvenes évekhez kötődő retrómániám. Azt tükrözi, hogy az egészet el is hiszem, meg nem is. Azóta ilyen mánia nem tudott a hatalmába keríteni. Most inkább a "dalszerző" rész került előtérbe, így később lettek beavatva a hangszeresek, és sokkal kötöttebb volt a feladatuk.
MN: Egyik pillanatról a másikra zenészekkel kezdtél dolgozni, turnéztál, sikeres, nagy példányszámban elkelt lemezt adtál ki, amely világszerte pozitív visszhangot keltett. Mindez egyszerre sok is lehet egy húszéves fiúnak. Mennyire változott meg a hozzáállásod, miután öt évvel ezelőtt kinyílt előtted a világ?
Y: Nagyon furcsa volt, hogy az események pillanatok alatt túllépték az elképzeléseimet. Nem terveztem ennyire előre, és nem vártam ennyit attól a lemeztől. Előtted hevernek a lehetőségek, pezseg körülötted minden, de nincs időd, hogy átgondold, mi az, ami használható. Ez meglehetősen zavarba ejtő.
MN: És hogy érzed, sikerült átlátnod a dolgokat?
Y: Nem. Naiv, ösztönös hozzáállással ment az is, de szerencsém volt sok mindenben, elsülhetett volna rosszabbul. Többek között ezért is kellett a leállás, hogy nagyobb rálátásom legyen a körülöttem lévő dolgokra, az infrastruktúrára, hogy ne kerüljek mások mókuskerekébe.
MN: Gondolom, ezzel a távolságtartással készült a Splendid IsolationÉ
Y: A Shallow and Profound megállt annál a stádiumnál, amit egy technikailag közepesen elkészített demónak nevezek. Ma már nem hagyom abba olyan hirtelen a munkát. Újra meg újra nekilátok: persze voltak eltávolodós idő-szakok, saját döntésből és muszájból, mert úgy alakult, hogy félre kellett tenni az anyagot. Ösztönösen induló dalkezdeményként születtek a mostani számok is, de már két évvel ezelőtt megvolt ez a tracklista. Úgy dolgoztam az egész albumon, hogy ezek a számok vannak egymás után, ezt kell koherens egésszé gyúrni. A Shallow and Profound autodidaktaságát igyekeztem továbbgondolni, tudatosan használni a véletlent. Ez nagyon fontos szempont volt. Egy kaleidoszkópszerű, sokrétegű albumra vágytam, amely nem egy pillanatnak szól, nem egyszerre fogyasztható, hanem többször meghallgatható, minden pillanatban mást ad. A lemez címe is erre utal. Már a tracklista előtt megvolt, de a mai napig nem bírom megunni, annyiféle jelentést hordoz. A legtöbben - a sajtó is, a hallgató is - kész válaszokat várnak a művészektől: mondják meg, miről szól a történet. Pedig mindenkinek magának kell megfogalmaznia, mit jelent neki az adott mű. A filmekben és a zenékben is azokat a dolgokat szeretem leginkább, amelyek a tudatalattit hangolják. Nem akarom konkrétan megérteni, miről szól a Mulholland Drive, de iszonyúan élvezem, és minden alkalommal másképp. Elvileg sokkal hasznosabb egy ilyen "termék", mint egy egyszer használatos primőr cucc. Még akkor is, ha a legtöbben azt várják, hogy meg legyen mondva, mi a jó, és miért kell rajongani.
MN: Téged is fel lehet címkézni. A "mernyei csoda", ez volt az első szlogen, amit aztán mindenki átvett.
Y: A népmesehős. Kiindulópontnak érdekes, de azért nem gondoltam volna, hogy annak az ismertetőnek a mondatai, amit 1999-ben összehoztunk, köszönnek majd vissza mindenhonnan, még évekkel később is.
MN: A Splendid Isolation valahogy úgy jött le nekem, hogy három részből áll: az első visszautal az előző lemezre, aztán következik a gitáros-énekes rész, a vége pedig egy kvázi filmzenelemez.
Y: Eredetileg négy EP-nek terveztem az albumot, amiből végül három nagyobbacska rész lett.
MN: Az idő érlelte úgy, hogy ki kellett szórnod őket?
Y: Igen, igen, ez úgy alakult. Egy ilyen folyamatban idővel beáll, hogy mi az, ami még működik: megvan-e még benne a lendület, kiveszett-e belőle a koncepció.
MN: A gitáros számok arra a globális jelenségre reflektálnak, hogy ma több a gitárzene, mint pár évvel ezelőtt?
Y: 1999 környékén, amikor gitárzenéket kezdtem hallgatni, nem tudtam, hogy ez lesz a "next big thing". Akkoriban a Pulp volt a nagy kedvencem, s amikor a ShallowÉ albummal turnéztunk, bennem volt az a türelmetlenség, hogy már máshol tartok fejben, és mi mindent csinálhatnék, például gitárzenét ehelyett. Mára megbékéltem ezzel, amúgy meg próbálom a gitárt a legkevésbé sztereotip módon használni, olyan sokféle hangja van. Amikor a lemezen dolgoztam, inkább a tradicionális dalszerkezetek izgattak: hogyan lehet feszesebbre húzni a dalokat, és mindezt összehozni a saját megfejtéseimmel. Egy picit ugyanis elfáradtam a folyamatzenétől.
MN: Mi a nehezebb a hangszerelésben? Felépíteni vagy kidobálni?
Y: A legnehezebb kidobni azt, amit felépítettél. Főleg, ha olyan dolgokról van szó, amit előtte nem tudtál biztosan. Megírni egy dalt, és közben rájönni arra, hogy valami nem passzol bele, fájdalmas felismerés. Szerencsére elég időm volt, hogy el tudjak távolodni tőlük, s így sokkal könnyedebben amputáltam az oda nem illő dolgokat.
MN: Visszatértünk ahhoz a "távolságtartáshoz", ami a munka- és az életmódodat összeköti.
Y: Most én vagyok a tulajdonosa mindannak, amit csinálok, s én egy kész dolgot szeretnék az asztalra tenni, nem pedig a kiadóra bízni, hogy megmondja, mi hogyan legyen. Jobb, ha én kontrollálom az egész folyamatot, ha a borító és a videoklip is az én felelősségem - ebben hiszek, így tiszta a kép. Az a tapasztalatom, hogy minél sikeresebb valaki, annál többen kezdik a sikerét maguknak tulajdonítani, és egyre nehezebb, hogy a maga útján járjon. Az indulásomkor minden teljesen esetleges volt, engem akkoriban a szabálynélküliség, a kötetlenség irracionalitása vonzott. A turnék és a későbbiek során viszont rá kellett döbbennem, hogy - időbeosztással és csoportos koordinációval - ez egy nagyon kemény meló. Úgyhogy fel kellett tennem azt a kérdést, hogy ezt akartam-e. Most úgy látom, csak úgy működhet, ha ragaszkodom a szabadságomhoz és ahhoz az időhöz, ami a feltöltődésemhez nélkülözhetetlen. Akkor akarom megmutatni az anyagomat, amikor elkészült. Amikor már van mit.
MN: Milyen lesz a koncertező Yonderboi zenekar?
Y: A tervek szerint januártól koncertezünk, most kezdődnek a próbák. Még nem egészen tiszta a felállás, Szűcs Krisztián és Ábrahám Zsolt a fix része a csapatnak. Az élő műsort is úgy szeretném összerakni, hogy időnk legyen minél több lehetőséget kipróbálni, hiszen élőben nem lehet egy az egyben eljátszani, ami a lemezen van. Az biztos, hogy nem lesz hakni vagy vándorcirkusz. Nem szeretem a túlkommunikált dolgokat, márpedig erre halad a világ. Ahogy a mondás tartja, a kevesebb több.
Bihari Balázs
(Köszönet Horváth Mártonnak)
Yonderbio
A művésznevét William Gibson kultikus regényéből, a Neurománc egyik mellékszereplőjétől kölcsönző ifj. Fogarasi László még csak 25 éves, mégis ő jegyzi a legnagyobb nemzetközi sikert arató hazai poplemezt. A Somogy megyei Mernye kisközségben született, montázstechnikával dolgozó zenész 13 éves korától kezdett foglalkozni a technoid hangzások programozásával. 17 évesen már saját felvételeket készített. Első hivatalos felvétele, a Riders On The Storm című Doors-szám főtémáját újragondoló Pink Solidism a Future Sound Of Budapest 2 válogatáslemezen jelent meg 1998-ban. Kamarás Iván szólólemezének (Bombajó) zenei alapjait Zságer Balázzsal készítették közösen, majd 2000 januárjában kijött első szólólemeze, a Shallow and Profound a német Mole kiadónál. Zenekarával, a Yonderboi Quintettel egész Európában turnéztatták a világszerte 70 ezer példányban elkelt debütáló albumot. Az utolsó koncertet 2003 októberében adták az amszterdami Melkwegben.
H. M. Quebecki ismerőseim 2001-ben nem hitték el nekem, hogy az a csodás CD, amit Hollandiából kaptak, tényleg magyar szülemény. Õk is, ahogyan világszerte, nyugat-európai unikumként definiálták Yonderboi dallamközpontú, downtempóra és triphopra épített elektronikus zenei világát. A Shallow and Profound irtó erősre sikeredett. A Roadmovie, a Pabadam vagy a Doors ránctalanított Riders On The Stormja most sem olyan, amit csak úgy, minden évben meg lehetne ismételni. Amennyiben eltekintünk attól, hogy Fogarasi László zenekara az elmúlt években nemcsak ezernyi fellépésen esett túl, de alaposan tagcserélődött is, akkor a Splendid Isolation (mely fordítható fényes elszigeteltségnek, de az Istentől való elszigeteltséget is jelenti) minden kétséget kizáróan felnőtt a rá váró feladathoz. A stílusosan a pokolba alászállással induló album (All We Go To Hell) nem sokat időzik odalent, hiszen az Amor, az Eyes For You, majd a Dire Straitstől kölcsönzött Follow Me Home már a föld felett repül, a szerelem aspektusait boncolgatja. Az öt évvel ezelőtti debütáláskor az egész albumra jellemző melankolikus lebegéshez képest - főleg az erőteljesebb gitárnak köszönhetően - ez a lemez mozgékonyabb lett. Mégis, azzal együtt, hogy az elektromos kütyük arzenálja mellett fontos szerepet kapott a hegedű, a zongora vagy éppen a varjúkárogás, az összhatás a 2000-ben megismert, szervesen összegyúrt multikultis érzetnél maradt. Azon ugyan el lehet filózni, hogy mennyire szerencsés a Heaven Street Sevenből és a Neóból ismert Szűcs Krisztián itteni éneklése, ahhoz azonban nem fér kétség, hogy Kutzora Edinát érdemes volt ismét a mikrofonhoz engedni. A lemezt azonban jobb lett volna a Befor You Snappel befejezni, még akkor is, ha a Koncz Gábor hangjával megspékelt igazságkeresés (a Fábián Bálint találkozása Istennel című filmből) hatperces etűdje nem tudta felülmúlni Marcel jó pár éves etalonját (Szállj!). A lemezt záró, textuálisan ugyancsak celluloid gyökerű Even If You Are Victorious ugyanis szájba rágja a lemez addigra kiforrott mondandóját: a szerelem győzelmének a lehetőségét a gonosz felett. - szami - Yonderboi: Splendid Isolation, Mole/CLS, 2005
