Amerika hangján – David Fincher: A tetovált lány

  • Bori Erzsébet
  • 2012. január 19.

Film

David Fincher változata nem ér fel a bemutatót megelőző nagy porveréshez vagy az Immigrant Songra (a Nine Inch Nails-főnök Trent Reznor Led Zeppelin-feldolgozására [a film zenéjéről kritikánk a Magyar Narancs friss, január 19-i lapszámában olvasható – a szerk.]) vágott főcímklip keltette várakozásokhoz. Ne szépítsük, ez csak egy tisztes újrafeldolgozás, nem rosszabb, de nem is jobb svéd elődjénél.

S mivel a sztorit nem kell felmondani – szinte kizárt, hogy ön, aki ezt most olvassa, nem ismeri Stieg Larsson könyvét és/vagy Niels Arden Oplev filmjét –, abban a sportágban indulok, amelyet a legújabb Fincher-mozi nézői is űzni fognak: komparatisztikában.

Rooney Mara


Rooney Mara

Larsson regénye nem stílusremeklés (kritikáink a kötetekről itt, itt és itt olvashatók); számos, az egekbe menesztett skandináv krimivel szemben üdítően „modortalan”, viszont durva mennyiségű epikai anyag van benne, amennyiből több könyv is kitelne. (Mintha tudta volna a hirtelen halált halt szerző, hogy nem kell a nyugdíjas évekre spórolnia, mindent belezsúfolhat a Millennium-trilógiába, nem az ő gondja lesz az elkerülhetetlen filmre írás, ahogy a busás jogdíjak elköltése sem.)

Ha az adaptáló meg tud küzdeni ezzel az anyagmennyiséggel, akkor már nyert ügye van, ehhez képest a szereplőválogatással járó, nagy nyilvánosságot kapott szenvedések harmadlagosak. S mivel egy szemüveg vagy egy maszkmester csodákra képes, egy szavunk sem lehet a színészekre. Daniel Craig és Rooney Mara ugyanolyan jól teljesít, mint a népes mellékszereplő-gárda, a mindig örömmel látott Stellan Skarsgarddal, Robin Wrighttal és Christopher Plummerrel az élen. Fincher változatáról is elmondható ugyanaz, ami Niels Arden Oplevéről: annyira erős a történet, izgalmasak a figurák – Salander megint átüti a vásznat –, mozgalmas a cselekmény, hogy ilyen muníció birtokában művészet lenne rossz filmet csinálni.

Daniel Craig, Robin Wright


Daniel Craig, Robin Wright

A regény dramatizálása terén mindkét feldolgozás erős közepesre értékelhető. Fincher munkája vérbeli hollywoodi dramaturgiával tüntet, lényegre törő, ökonomikusan rövidre szabott jelenetekkel dolgozik, s ahol túl hosszú lenne (vagy a feszültség lanyhulásával fenyegetne) egy-egy epizód, ott jön a keresztbevágás. Ha a svéd filmet látva azon sopánkodtunk, hogy elvékonyodott a Millennium-szál, itt nem lehet ilyen panaszunk: ezt a szálat, több másikkal együtt, amelyért hol kár, hol meg nem olyan nagy kár, egyszerűen elejtik az alkotók. A főszereplő jó álomgyári szokás szerint egyáltalán nem gyakorolja a foglalkozását (már ha nem valamilyen hivatásrendi, tűzoltós vagy ügyvédes szubzsánerről van szó), miért is tenné, ha sorozatgyilkost kergethet ahelyett, hogy gazdasági újságíróként a nem túl fotogén kettős könyvelést bújná.

Ha maradt még valaki, aki filmnyelvi forradalmat várt A Zodiákus, a Benjamin Button különös élete, a Pánikszoba rendezőjétől, az most végleg megszabadulhat egy illúziótól, és besorolhatja David Finchert a jobb kismesterek közé. A tetovált lány minőségi iparosmunka: a megrendelők máskor is bátran házhoz hívhatják emberünket, ha szembejön egy ígéretes külföldi film, amin el kell végezni némi átalakítást, mielőtt bevezetnék a honi piacra. Ezt a munkát minálunk (és még néhány szegényebb vagy szerényebb helyen) szinkronizálásnak hívják. Amerikában meg remake-nek.

Az InterCom bemutatója

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.